Gazdaság

Horoszkóp

Váncsa István tollából, Tasnádi József rajzaival

KOS

Március 21.-április 20.

Horoszkóp 1Boldogult úrfikorában Ön naponta ment fejjel a falnak, sőt később is, viszont mostanában mintha megfordult volna az egész. Mintha a világ volna a kos és Ön volna a fal, a világ minduntalan leszegi a fejét és Önnek ront, Ön pedig porlik, mint a szikla. Sőt, ami egy faltól (és pláne egy Kostól) végképp szokatlan, Ön hátrál, noha előre törekszik, csak éppen egy mozgójárdán menetel, a járda haladási irányával szemben, a jövő felé. Miközben a járda a múltba visz. Ezt az élményét a többi jegy szülöttei is osztják, van, aki máris a nyolcvanas években kezdi érezni magát, van, aki a hetvenesekben, sőt olyan is van, aki a harmincasokban, ehhez különféle politikai magyarázatokat vagy legalábbis párhuzamokat keresnek és találnak, noha csak az égre kéne pillantaniuk. Az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó jó ideje retrográd mozgásban van, tehát az égbolton látszólag visszafelé halad, sőt az északi sarkpont látszólagos haladási iránya is retrográd, ezért aztán nem csoda, hogy a mindennapokban az folyik, ami. Szerezzen díszmagyart, járjon szorgosan templomba, alázatosan süvegelje meg a helyettes államtitkárokat, jobbágyait pedig időnként pofozza fel, de ne nagyon. Mert hát ennek is vége lesz egyszer, a planéták beleunnak a tolatásba és megindulnak előre, a mozgójárda irányt változtat, vagy legalábbis leáll. Akkor megint lesz normális fal, és annak Ön újra nekimehet.

Bika

Április 21.-május 21.

Horoszkóp 2Június hatodika és július hetedike között a Vénusz az Ön jegyét látogatta, és ez Önnek jó volt, a Bika általában örül annak, ha a Vénusz felkeresi őt, bár az öröm tárgya nem föltétlenül az, amire Ön most gondol, lehet, hogy csupán egy kis pénz áll a házhoz. Átmenetileg. Az alaphelyzet ugyanis az, hogy a Vízöntőben tolató Uránusz és Neptunusz negyedfényben (kilencven fokos szög alatt) kacsingat Önre, és ebből általában nagy baj származik. Az Uránusz a Vízöntőben járva értékelési zavarokat jelenthet, ugyanakkor a harmadik házban van, ami dokumentumokkal, levelekkel kapcsolatos bajokat generál. A harmadik ház egyébként már eleve az ítélőképesség hiányára utal egyebek között, s az így fellépő együttes hatás eredményeképp állhat be az a helyzet, amit a legkorszerűbb asztrológiai szemlélet a “Béla-szindróma” terminussal jelöl. A Béla-szindróma érintettje hosszabb időn át abban a hiszemben él, hogy hetenként utazhat Tahitire első osztályon, saját használatú kéjlakká építtetheti át a Sándor-palotát és tetszése szerint osztogathatja a közpénzeket, ahogy ezt a példaképeinek a gyakorlatában mindennap látja. Későn jön rá, hogy neki nem szabad mindent, akkor berezel, dokumentumokat próbál eltüntetni, de már hiába, hamarosan egy fölöttébb alacsony komfortfokozatú, ízléstelenül berendezett, rosszul szellőző helyiségben ébred föl, ahol még minibár sincs, a személyzet pedig a legkevésbé sem udvarias. A Béla ilyenkor nem érti, hogy ez vele miképpen fordulhatott elő, pedig a dolog roppant szimpla. Az Uránusz és a Neptunusz miatt van az egész.

IKREK

Május 22.-június 21.

Horoszkóp 3Az Ön számára a Jupiternek kitüntetett jelentősége van, a szerelemi vagy üzleti partnert jeleníti meg, ráadásul a Jupiter július tizenkettedikéig az Ön jegyében jár. Ahol mellesleg a törvénnyel való összeütközésre is utalhat, vagy inkább a törvény semmibevételére, jogtiprásra, a társadalmi élet alapjait jelentő írott és íratlan szabályok átlépésére, amit persze nem feltétlenül Ön művel, hanem azok, akiknek erre – saját legjobb tudomásuk szerint – a polgároktól kapott felhatalmazásuk van. Továbbá a Jupiter utalhat olyan tulajdonságokra is, mint például álszentség, jámborkodás, képmutatás, álerkölcsösség, noha amúgy az igazságszolgáltatással, a társadalmi renddel, papokkal, bírákkal van lényegi kapcsolatban. Most pedig az az érdekes helyzet áll fenn, hogy az igazságszolgáltatást, a társadalmi rendet, vagy ennek az ellentétét képviselő Jupiter épp a nyolcadik házat, a halál házát látogatja. Ennek fényében nyilván érthetőbb lesz, hogy mért pont mostanában kapnak a bíróságok négymilliárd forintnyi támogatást, és hogy erről az igazságügyi miniszter mért csak a sajtóból értesült. Mellesleg az újság pont ezért van, az ember beleolvas, látja, hogy merre hány méter, aztán csendben marad.

Rák

Június 22.-július 22.

Horoszkóp 4Önre a Jupiter július tizenharmadika után kezd hatni, ugyanakkor a Merkúr is megérkezik, ami sok örömteli és hasznos kommunikációt jegyez. Isteni szerencse, hogy tévéelnöknek már nem lehet pályázni, ha ugyanis lehetne, akkor Ön a Merkúr hatása alatt állva bizonyára pályázna, és a Jupiter hatására nyilván nyerne is, noha távolról sem biztos, hogy Ön is a kiválasztott háromnevűek közé tartozik. Ha ugyanis Ön kiválasztott háromnevű volna, akkor a tévéelnökséget ma már a múlt egyik tünékeny, bohókás epizódjaként emlegetné, számtalan kedves történetet tudna mesélni azokról a hónapokról, amelyekben Karthágó utolsó tégláit széthordatta. Ön azonban nem kiválasztott háromnevű, ezért csak most pályázna, a sóval immár vastagon behintett terület első emberének pozícióját próbálná elnyerni, noha nem is sejti, mi volna a (valóságos) feladat. Ez utóbbira vonatkozólag a Szaturnusz-Neptunusz trigon jelenthet némi útmutatást, az Ikrekben lévő Szaturnusz a sajtóhoz való viszonyra (is) utal, a harmadik házban lévő Neptunusz úgyszintén, a közöttük lévő jótékony fényszög pedig valamifajta kibontakozást jegyez, az alábbiak szerint: a kereskedelmi televíziók mára már kezes báránnyá váltak, legérzékenyebb részük satuba van fogva, lényegében kormánytévéként fogható fel mindegyik, noha egyébként abszolút függetlenek. Ergo eljött az ideje egy százszázalékosan objektív, eszelősen unalmas, nézhetetlen és így csakugyan senki által nem nézett közszolgálati tévé megteremtésének, amit ki lehet tenni a kirakatba. Tessék, abszolút pártatlan, állami támogatásból működik, mégis bírálja a kormányt. Arról már nem mi tehetünk, hogy nem kell a nézőnek.

Oroszlán

Július 23.-augusztus 22.

Horoszkóp 5A Nap július 23-án, a Merkúr 30-án lép az Ön jegyébe, augusztus 2-án pedig megvalósul a Nap-Merkúr együttállás, de ekkor a Nap közelebb lesz a Földhöz, mint a Merkúr, ami annyit jelent, hogy a hatalom előbb cselekszik, mint gondolkodik. Mindenesetre a magyarországi szervezett bűnözés újbóli végleges szétzúzása várható. Ön mint figyelmes újságolvasó, nyilván tudja, hogy a parlamenti választásokat megelőző hónapokban a magyarországi szervezett bűnözést egymás után több alkalommal is véglegesen és visszavonhatatlanul felszámolják, majd a hatalomra jutó új kormány az immár véglegesen és visszavonhatatlanul felszámolt szervezett bűnözést még egyszer és utoljára megsemmisíti, ezt követően évente legalább egy döntő csapást mér rá, a választások közeledtével pedig a földdel teszi egyenlővé, de ezt legalább háromszor ismétli meg. Mindenképp figyelmet érdemel viszont, hogy régebben a porrá zúzás a főváros határain belül ment végbe, míg viszont a közelmúltban a párt ökle egy vidéki városban haknizott. A következő hónapokban további vidéki fellépések várhatók, minthogy a párt öklének ez év végéig a vándorcirkuszosok keserű kenyerére kell fanyalodnia, huzatos lakókocsi, rezsón melegített konzervek, a nézőtéren félrészeg apukák a hülye gyermekeikkel. Ráadásul az oroszlán kiszámíthatatlan, rögtönöz és harap.

Szűz

Augusztus 23.-szeptember 23.

Horoszkóp 6Ön pragmatikus lény, személyiségét a gyakorlatias, földies, hogy ne mondjam materiális értékek tisztelete jellemzi. Ekként, legalábbis hosszabb ideig Ön is így hitte, pontosan úgy gondolkodik, ahogy pártunk és kormányunk – végül is mindahányan piacra termelünk -, vannak eladható és nem eladható dolgok, megvesszük azt, amit haszonnal lehet forgalmazni, a többi nem érdekes. Viszont az utóbbi időben néha olyanokat hall a tévéreklámok között, hogy Magyarország, amit a szívedbe rejtesz, vagy valami effélét, ami nyilvánvaló baromság, és ettől Ön zavarba jön. Ezt a baromságot olyan emberek találták ki, gyártatták le, adták le hirdetésként, akik legszerényebb becsléssel is havonta keresnek annyit, mint Ön évente, ergo helyből igazuk van. Ön nem képes követni őket szellemileg, ergo csakis önben lehet a hiba. Ezzel így is marad augusztus derekáig, hál Istennek azonban augusztus tizenötödikén lesz egy Hold-Merkúr szextil és egy Merkúr-Jupiter szextil, amit a Mars-Uránusz szextil csak árnyalni tud, és ennek hatására Ön mindent megért. Ezek először azt tanulták, hogy a választópolgárt egy értelmes tizenkét éves gyereknek kell tekinteni, és ennek megfelelően kell beszélni vele. Később azonban elnézegették Übü papát, akit nem az isteni gondviselés, hanem a választópolgár ültetett melléjük, és ebből levonták az egyetlen posszibilis következtetést, hogy tudniillik a választópolgár teljesen hülye nyolcévesnek tekintendő, és ekként kell megszólítani. Mind több jel mutatja, hogy nekik van igazuk.

Mérleg

Szeptember 24.-október 23.

Horoszkóp 7Az élet mindig kiszámíthatatlan, a jövő méhében valószínűtlen dolgok lapulnak. Ezt voltaképp Ön is tudja, de talán eddig még nem mert szembenézni ezzel az igazsággal, nem mert nagyokat álmodni, ha szabad így mondanunk. Most majd fog, az Oroszlánban járó Nap szembekerül a Vízöntőben járó Uránusszal, ami nálunk, Magyarországon, különösen érdekes. Tudvalévőleg napjellegű minden, ami első helyen, magasan áll, tehát a kormány és mindenekelőtt a miniszterelnök, általában a hatalom, a kormánypártok, a magas rangú köztisztviselők és így tovább. Csakhogy a mi kormányunk, kormánypártunk és miniszterelnökünk legalább ennyire uránuszi karakter is, hiszen a magyar államférfi szüntelenül az álom és az ébrenlét között, de inkább az álom közelségében lebeg, borzasztó nagyokat álmodik, olimpiát, Európai Uniót, nemzeti egységet, polgári erkölcsöt, istennyilát, és minthogy sohase ébred föl teljesen, számára az álom és a valóság egybemosódik, nem tud különbséget tenni közöttük, sőt nem is akar. A Nap-Uránusz oppozíció, úgy gondolnánk, kikényszerít valamifajta döntést, hogy most akkor mi van: napvilág, kézzelfogható tények, követhető gondolatok, vagy inkább lidércfény, szellemjárás, szürkületi zóna. Valójában viszont nem lesz döntés, hanem folytatódik a kormányprogram rangjára emelt alvajárás, közben az éjszaka, illetve a mélytudat rémségei otthonosan berendezkednek a felvilágban, villamosbérletet vesznek, hétvégén kimennek az Állatkertbe, és indulni fognak a választásokon. Esélyük van arra, hogy nyerjenek.

Skorpió

Október 24.-november 22.

Horoszkóp 8Mostanság az Ön figyelmét a családi élet értékei kötik le elsősorban, ez a harmadik házban dagonyázó Neptunusz hatása, meg talán azzal is összefügg, hogy az Ön apukája évek óta tiltott bálnavadászatot folytat Norvégia felségvizein, és a norvégok emiatt haragszanak. Ön már kérte az apukát, hogy ne bálnavadásszon a norvég felségvizeken, ő szót is fogadott, a bálnavadászati jogot (ami egyébként nem volt nekije) átadta a Gyöngyhalász Bt.-nek, a hajót is eladta nekik, kapitányának a talpára pedig útilaput kötött. Más kérdés, hogy ez a családos ember (mármint a kapitány) végül rátalált a Gyöngyhalász Bt.-re, most ottan kapitánykodik, konkrétan bálnákra lövöldöz a norvég felségvizeken, de ehhez az Ön apukájának már semmi köze. Igaz, hogy a Gyöngyhalász Bt. többségi tulajdonosa nem más, mint az apuka személyi titkára, de ehhez meg a norvég sajtónak nincs semmi köze. Sajnos azonban az Ön családi életét befolyásoló Neptunusz egyben a káosz planétája is, diszharmonikus hatásai közé tartozik az ítélőképesség hiánya, az önámítás, és a (norvég) újságíróknak packázásai. Álmodjon egy jó nagyot, majd rúgjon beléjük hátul, és megint elölről. (Ez utalás volt Karinthy egyik paródiájára, de amúgy semmi baj.)

Nyilas

November 23.-december 21.

Horoszkóp 9Lassacskán a Mars felzárkózik a Nyilasban járó Plútó mellé, ez némelyek szerint jót is jelenthet, mármint egy másik korszakban és főleg egy másik országban, nálunk nem annyira. A Plútó ismeretes módon igen ártalmas planéta, a plútói jellem destruktív, fanatikus, kíméletlen, erőszakos, gátlástalan, zsarnoki, titkolódzó, a konfrontációt és a harcot szándékosan kereső, míg ezzel szemben a marsi ember elbizakodott, goromba, indulatos, kegyetlen, zsarnoki, türelmetlen, tolakodó és agresszív. Tömören: a Plútó az egészpályás letámadás planétája, amely nemsokára összeolvad a marsi jellegzetességekkel, hogy nászukból megszülethessen az új típusú magyar polgár. Más kérdés, hogy az új típusú magyar polgár valójában rég megszületett, a jövőben már csak fokozódik, miként a nemzetközi helyzet, azaz még újabb típusú lesz, még magyarabb és még polgárabb polgár, ha ez egyáltalán lehetséges. Ehhez viszont csak annyit, hogy 2001-ben a Magyar Köztársaság Koronatanácsa második ülését is megtartotta immár, és jóváhagyta, hogy a Parlament épületében őrzött koronát augusztusban Esztergomba szállítsák, majd vissza. Akkor pedig minden lehetséges, amit el tudunk képzelni, és az is lehetséges, amit nem tudunk.

Bak

December 22.-január 20.

Horoszkóp 10A Rákba érkező Jupiter direktben szembefordul az Ön jegyével, így Ön ennek az amúgy jóindulatú planétának a diszharmonikus hatásai alá kerül. Azaz, ha nem vigyáz kellőképp, akkor nagyhangú lesz, továbbá önhitt, hiú, képmutató, kevély, önző, követelődző, pazarló, anyagias, igazságtalan, farizeuskodó, valamint élvhajhász, ami természetesen az Ön hivatali előmenetelére semmiféle negatív hatást nem gyakorol, éppen ellenkezőleg. Amennyiben Ön közszolga, akkor akár egy főtisztviselői stallum se kizárt. Úgymint havi hétszázötvenezer forint, plusz bonus. Gondoljátok meg, proletárok, mondanánk, de nincs kinek.

Vízöntő

Január 21.-február 19.

Horoszkóp 11Július tizenhetedikén, amikor a Vénusz szembekerül a Plútóval, Önhöz villanyszámlás érkezik, ám ő a Hold-Szaturnusz együttállás miatt az egész számlát sztornírozza. Délután azonban a Hold is szembe kerül a Plútóval, ezért a villanyszámlást gázszámlás követi, a gázszámlás az oppozíció miatt sötéten néz és megjegyzéseket tesz az Ön hitelképességére plusz családfenntartó képességére vonatkozóan. Ráadásul alighogy elmegy, víz- és csatornadíjat követelnek Öntől, este hatkor pedig, amikor a Hold oppozícióba kerül a Marssal, megérkezik Simicska, pár percre rá a Kamarából két izomagyú végrehajtót küldenek a kamarai tagdíjért, egy motoros futár pedig még ugyanezen a napon három rejtélyes és egyenként negyvenezer forintos telefonszámlát hoz. Húsz óra tizenötkor a Westel kikapcsolja az Ön feleségének a mobilját, aki ezért, mit szépítsük, ordítani fog, Önt címeres ökörnek & pipogya fráternek nevezi, észrevételeket tesz az Ön férfiasságára vonatkozóan, és nem hajlandó megérteni, hogy ez nem tartozik a tárgyhoz. Egyébként is, Ön a telefonszámlákat most is időben befizette, vagyis színtiszta asztrológia az egész.

Halak

Február 20.-március 20.

Horoszkóp 12Negyedfényben pillog az Ön jegyére a Nyilasban járó Plútó és az Ikrekben járó Szaturnusz, és akkor még nem is szóltunk arról, hogy a Plútó mögé hamarosan felzárkózik a Mars. Azaz három meglehetősen rosszindulatú planéta nézi Önt meglehetősen rossz fényszögből, de hát legyen ez az Ön problémája, ezzel itt most nem foglalkozunk. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kínai asztrológiai szemlélet szerint a Kígyó évében vagyunk, amely év pénzügyi szempontból legalábbis izgalmasnak tekinthető, gondoljunk csak 1929-re. Kígyó év volt az is. Másfelől a Kígyó évében a művészetek a figyelem középpontjába kerülnek, ezt látjuk is, Hídember, Bánk bán, mind OK, de egyvalami még hiányzik. A Bölcs Vezérről szóló forradalmi mintaopera, arról még nem hallottunk, csak reméljük, hogy készül valahol. Mellesleg 1977-ben is Kígyó éve volt, meg voltak bizonyos aláírások, Charta 77 vagy mi a rosseb, később e tárgyban az ember elhelyezte valami íven a szignóját, és eközben tudta, hogy ez olyan, mintha a Himaláját próbálná egy körömreszelővel eltüntetni. Ha akkor valaki azt mondja, hogy (1) hamarosan eltűnik ez az egész magától, nem lesz többé szocializmus, béketábor, Szovjetunió, Aczél elvtárs, KGST, semmi, (2) a pártjuk viszont megmarad, a jövő évezredben is fognak kongresszusolni, és olyankor az Internacionálét éneklik, és (3) tizenkét évvel a rendszerváltozás után előfordulhat, hogy én ezekre szavazok… Nos, mint a Mérlegnek írtam, a jövő méhében teljesen valószínűtlen dolgok érlelődnek. Gondoljunk csak a most említett Internacionáléra: “…nemzetközivé lesz holnapra a világ”. Ezt a hetvenes években még maga Brutyó elvtárs se hitte el. Mára bejött, noha másképp.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik