a Matáv, papírjának árfolyama mégis rekordmélységbe zuhant. #<#Múlt pénteken - még a gyorsjelentés közzététele előtt - a távközlési cég kurzusa az 1997-es kibocsátási szint alá, 700 forint környékére süllyedt. Erre az orosz válság óta nem volt példa. A társaság minap nyilvánosságra hozott 42 milliárd forintos idei első félévi nettó eredménye viszont hosszú idő után először múlta felül a szakértői várakozásokat. Igaz, a negyedévről negyedévre bekövetkező csalódások miatt az elemzők ezúttal meglehetősen óvatosak voltak, előrejelzéseikben a korábbinál mérsékeltebb profitnövekedéssel számoltak. A hurráoptimizmus azért sem indokolt, mert a távközlési cég működési eredménye gyakorlatilag forintra megegyezik a tavalyival. Látványos, 10 milliárd forintos javulás – a forinterősödés miatt leértékelődő devizahiteleknek köszönhetően – csak a pénzügyi eredményben következett be. A befektetők szempontjából a fő kérdés az, hogy a magyar tőzsde meghatározó cége ilyen eredményekkel, ezen az árfolyamon kellően alulértékelt-e ahhoz, hogy újabb vásárlásokra ösztönözzön, továbbá milyenek a vállalat profitnövekedési kilátásai. A várakozások szerint a Matáv macedóniai leányvállalatának (Maktel) és mobilcégének (Westel) profitja a jövőben is jócskán bővülhet – már persze, ha a délkelet-európai országban zajló polgárháború nem teszi lehetetlenné az üzleti tevékenységet. A hagyományos vezetékes üzletág azonban kezd a közműszolgáltató cégek alacsony növekedésű, de stabil nyereséget termelő modelljéhez hasonlítani. Ezen – véleményünk szerint – a jövőre bekövetkező piacnyitás sem változtat majd számottevően. A nemzetközi konjunktúra visszaesését elsősorban a korábban igencsak túlértékelt távközlési cégek sínylik meg. A Matáv árfolyama már régóta mintegy 35-40 százalékos korrelációt mutat a tulajdonos Deutsche Telekom árfolyamával. Ráadásul ez utóbbi társaság kurzusát a múlt hét végén a mélybe taszította a Deutsche Bank „barátságtalan” piaci akciója. A közös szárnyalás időszakában, másfél évvel ezelőtt a piac a Matáv 30-as P/E-értékkel (árfolyam/egy részvényre jutó eredmény) jutalmazta a jó vállalati mutatókat. A jelenlegi 8-as érték viszont még mindig nem haladja meg az amúgy is gyengélkedő, a külföldi befektetők által elhagyott pesti parketten jegyzett cégek átlagát. Túl sok a bizonytalansági tényező ahhoz, hogy biztonsággal kijelenthessük: a kedvező eredmény ismét felfelé nyomhatja a Matáv árfolyamát.
- 06:02 Az orosz Batmannek elege lett – nekiállt kátyúzni
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 23:31 Mbappé győztes gólt lőtt, de sérülés miatt le kellett cserélni
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 20:51 A nap legfontosabb hírei – 2026. szeptember 25.
- 20:39 Kövesdi Veronika: A hitelesség zsarnoksága
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 20:33 A Főváros felmondja a megállapodás a templom mellé Lidl-t tervező gazdagréti plébániával
- 20:21 Csak kapufáig jutott, balhés meccsen kapott ki Ukrajnától a magyar válogatott
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 19:18 Jobbszélső nélkül játszott, így is átgázolt ellenfelén a Veszprém a klubvébén
- 19:16 Nem azt mondjuk, hogy minden viharból van kiút, de...
- 19:09 A Mi Hazánk szerint bűncselekményt követett el egy tiszás képviselő, aki párttársa helyett szavazott, ezért le kell mondania
- 05:00 Kiderült, 2026-ban melyek az ország legszebb szőlőbirtokai
- 19:00 A sorkatonaság visszaállítása és a fegyverkezés ellen tiltakoznak Németország-szerte
- 23:16 Szoboszlai a meccs végi balhéról: Fociban ez benne van
- 20:35 Csoportos ételmérgezés történt Budapesten és környékén, több gyerek kórházba került
- 19:58 Elárulta az MNB alelnöke, mikor lehet euró Magyarországon
- 17:10 Magyar Péter újra számon kérte a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj-ügyet
- 14:50 Molnár Áron Várkonyi Andreának: Imádom, hogy a pofátlanságot padlógázon nyomod. Olyan emberi
- 03:33 Marco Rossi sejtelmes nyilatkozata: Valakinek döntést kellene hoznia
- 16:31 Ha ez nem AI, akkor Alec Baldwiné a valaha volt egyik legjobb Robert De Niro-utánzás
- 14:27 Róna Péter: Nem vontam párhuzamot Magyar Péter és Orbán Viktor között
- 15:40 Pag szigetén szúrták ki a hegyeshalmi focicsapat Magyar Falu Program-os kisbuszát
- 13:05 Rogán Antal, Varga Judit, Schadl György, volt igazságügyi miniszterek a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság célkeresztjében
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
