Mennyi bajos gondolat, amíg az ember leér a Balatonhoz, annak is első állomásához, Aligára.#<# Méreg az autópályán, igaz, valamikor rendbe kell hozni, de pont a szezon közepén? Majd ott a Balaton, őrületesen tiszta, ismerjük a minden évi obligát híradójelenetet: tó közepén kormányfunkci, nagyot iszik a tóból. (Abblende, hányózacskó az ülés alatt.) Tiszta a Balaton, csak alig van benne víz! A szervek mosakodnak: ők március óta nem csapoltak a Siónál! És március előtt? Mivelhogy tudjuk, ma is három ellentmondó ágazat nyuzakodik a Balaton birtoklásáért: halgazdaság, nagyüzemi turizmus, ökológia. Az-után itt van az Aliga-kérdés. Tavaly augusztusban e hasábokon már mérgelődtem e félévszázada elorzott paradicsom sorsán. Ha már elrabolták pártüdülőnek, most legalább legyen a közösségé, és ne legyen mindenféle miniszternek minden évben valami új ötlete az önkény és az elorzás prolongálása. (A maradványos önkényt nem temettük el 89-ben, csak Nagy Imrét.) Aligán szemmel láthatóan senki nem tudja, mi a helyzet, mit hoz a jövő, mindenki óvatos, ahelyett, hogy végre valakik jogbiztonságban renoválni és továbbfejleszteni mernék ezt az egyedülálló paradicsomot. Aliga csodálatos. És csodálatos mindazok buzgalma, akik ebben a rosszhiszemű lebegtetett helyzetben is a legjobbat igyekeznek kihozni belőle.
Ezúttal azonban átrándultunk a legközvetlenebb szomszédba, a balatonvilágosi Volán Hotelbe, melyet immár sok éve a Frida Family bérel és kormányoz. Hát igen! Valahogy így kell ezt csinálni. Nem tudom, hány évre szól a megállapodás, de a szálloda-étterem-strand-miegyéb minden elemében érzékelhető a működtető biztonsága és igényessége. Szobát nem láttam, de van fedett uszoda, szauna, szolárium, biliárd, teniszpálya, pingpong, gyerekmedence, játszótér. Az étteremhez kapcsolódó, tópanorámás télikert-társalgó divatos Rattan-bútorokkal berendezve, a faragott bárpult-komplexum jól fest (sok száz tagú Balantines-regimenttel a tetején). A kiszolgálás figyelmes és gyors. A Frida-család tulajdonosnak érzi magát. A vendég pedig jól érzi magát.
Az ernyőkkel árnyalt kerthelyiségben ettünk. Extra bőséges italkínálat. (Az 52 féle koktélt leíró és ábrázoló színes italperiodikát el is loptam. Az “Orgazmus” nevezetűt majd egy nyugodt nyári éjszakán kipróbálom itthon.) Fantáziánk az ételválasztásban nem volt túl élénk, de a jérceleves háziasan finom. Utána, a kánikulára való tekintettel, “nagymama töltött káposztáját” rendeltem (ne tessék felkacagni, a legkönnyebben emészthető ételek egyike), párom pedig töltött paprikát (töltött napunk volt). Ezek az ómódian ősi háziételek egyáltalán nem olyan egyszerű alapműveletek, és aki az alapműveleteket tudja, az ért a rafinált szakácsművészethez is. E két pompás alapművelet után elhisszük – majd ki is próbáljuk még -, hogy a gazdag étlap kínálata nem üres blöff. A befejező gesztenyés palacsintában nagyon tetszett, hogy gesztenye volt benne.
