Hitelbírálatot támogató információs rendszeren dolgozik a PricewaterhouseCoopers (PwC) és az Expert-Net Kft.#<# Mindenki számára ismert probléma, hogy a hitelbírálathoz a fizetőképességet igazoló dokumentumokat kell bemutatni, vagyis akár évekre visszamenően kell közműszámlákat, szolgáltatói számlákat, illetve korábbi hiteladatokat összegyűjteni, és ez igen hosszadalmas és fáradságos munka. A credit-NET nevet viselő rendszer ezt a folyamatot egyszerűsíti le: segítségével elektronikus formában és egyszerre válnak elérhetővé azok a lakossági közműszámlára vonatkozó adatok, amelyeket jelenleg minden egyes szolgáltatótól külön kell beszerezni. "A bankoknak csak az ügyfél felhatalmazása alapján lesz joguk és lehetőségük a lekérdezésre" - mondja Fiáth Attila, az Expert-NET Kft. ügyvezető igazgatója. Az ügyfél a hitelkérelem benyújtásával egy időben a bank terminálján megjelenítheti a rá vonatkozó közmű-nyilvántartási adatokat. Első körben csak magánszemélyek információihoz lehet majd hozzáférni, később azonban a kis- és középvállalatokra is kiterjesztik a kört. Az adatforgalom védett csatornákon történik, a szolgáltatás pedig megfelel az adatvédelmi törvény előírásainak. Az ügyfél jól jár, hiszen a jelenleginél meggyőzőbb módon bizonyíthatja fizetőképességét. A rendszer ugyanakkor a bankok számára is előnyös, hiszen megkönnyíti a hitelkockázat kezelését, s gyorsan hozzáférhető, aktuális információt nyújt a fizetési készségről. Nem utolsósorban a közműszolgáltatóknak is érdemes a rendszerhez csatlakozni, hiszen indirekt módon pozitív hatással lehetnek a fogyasztók fizetési hajlandóságára. „Ez az első olyan üzlet Magyarországon, amelynek során a PwC szakmai elkötelezettséget vállalva hosszú távú stratégiai együttműködést köt egy vállalkozás kifejlesztéséhez” – állítja Almássy Tibor, a PwC pénzügyi tanácsadó ágának partnere. APwC és az Expert-NET közötti együttműködés célja, hogy a nyugat-európai országokban már évtizedes hagyományokkal rendelkező hitelirodaként, úgynevezett credit bureau-ként szolgáljon.
- 12:22 Rácz András a vajdasági robbanóanyagról a 24.hu-nak: Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó
- 12:19 Kiakadtak Szoboszlai Dominik mutogatásán a Liverpool-szurkolók
- 12:04 Artemis misszió, nagyhét és Trump-ellenes tüntetés a hét képein
- 11:58 Robbanószer a magyar–szerb gázvezetéknél – Orbán összehívta a védelmi tanácsot
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 11:00 „Reménytelennek látom Magyarország helyzetét” – szegényen szeretne meghalni, saját lakását is elajándékozta Fellegi Ádám
- 10:59 Hivatalos: Rosta Miklós visszatér Szegedre
- 10:59 Vályi István: Már nem félnek az emberek a szörnyetegtől
- 10:41 Robbanószert találtak a magyar–szerb gázvezetéknél, Orbán összehívta a védelmi tanácsot
- 10:27 Sharon Stone áttekeri a filmes szexjeleneteket, mert inkább a képzeletére bízza
- 10:19 Ismét Öböl menti államokat támadott Irán
- 10:03 Rubint Réka kórházi képeket posztolt az elmúlt négy évből
- 09:59 Vihar miatt félbeszakadt meccsen, szinte lehetetlen helyzetből fordítva jutott első WTA-döntőjébe Udvardy Panna
- 09:30 Választási földrajz: Ellenőrizd, nehogy akaratod ellenére felkerülj a nemzetiségi névjegyzékre!
- 10:01 Szinte hihetetlen, hogy csalogattak elő egy csatornába szorult kiskacsát Budapesten
- 09:30 Választási földrajz: Ellenőrizd, nehogy akaratod ellenére felkerülj a nemzetiségi névjegyzékre!
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 09:26 Ujhelyi István: Szeretném, ha a Tisza kétharmadot szerezne
- 08:59 Magyar Péter megadta híveinek a választási mozgósítás receptjét
- 06:52 Letartóztatták a férfit, aki babakocsijában lőtt agyon egy hét hónapos gyereket New Yorkban
- 10:03 Rubint Réka kórházi képeket posztolt az elmúlt négy évből
- 06:31 G7: Nem kizárt az ezerforintos benzinár
- 12:22 Rácz András a vajdasági robbanóanyagról a 24.hu-nak: Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó
- 08:01 Ilyen arccal nyílhat meg újra a legendás Gellért fürdő
- 11:58 Robbanószer a magyar–szerb gázvezetéknél – Orbán összehívta a védelmi tanácsot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
