Göteborgban, az Európai Unió (EU) hétvégi csúcstalálkozóján eldőlt, hogy a közösség tagországai még az idén ratifikálják a kiotói egyezményt.#<# Az 1997-ben született megállapodás az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásnak nagyarányú csökkentését írja elő az iparilag fejlett országoknak, hogy ennek révén megfékezhessék a globális felmelegedést. Ám a tizenötök állam- és kormányfőinek találkozója előtt egy másik csúcs is lezajlott a svéd városban, mégpedig az unió vezetői és George Bush amerikai elnök között. Ott arra derült fény, hogy Kiotó ügyében továbbra sem szűkült az Európát az Egyesült Államoktól elválasztó szakadék. Bush ismét egyértelműsítette, hogy Washington nem hajlandó “az amerikai gazdaság érdekeit sértő, mellesleg tudományosan is megkérdőjelezhető alapokon álló” egyezmény ratifikációjára. Különösen addig nem, amíg a megállapodás a fejlődő országokra – köztük olyan jelentős kibocsátókra, mint Kína vagy India – nem vonatkozik. Igaz, az EU sem lehet különösebben büszke eddigi teljesítményére. A tizenöt tagország közül mindmáig csupán Nagy-Britannia és Németország csökkentette a szóban forgó gázok kibocsátását, mégpedig úgy, hogy utóbbi esetében ez az amúgy örvendetes fejlemény kizárólag a keleti tartományokban található, elavult nehézipari létesítmények bezárásának a következménye. Mindazonáltal az öreg kontinensen legalább szavakban már jelen van az eltökéltség, s ha a tizenötök nyomást akarnak gyakorolni az Egyesült Államokra, alighanem hamarosan konkért lépésekre is rákényszerülnek.
- 14:09 Több ezer fertőző betegséget azonosíthatnak Budapest szennyvizében
- 14:05 Harry herceg kipróbálta Jimmy Fallon horror-labirintusát
- 13:55 Nincs börtönben és templomba is járhat a pedofíliával vádolt SZ. atya
- 13:46 Orbán Balázs: Megerősítem, hogy ha szükség lesz rá, én ott leszek fegyverrel a kezemben a Corvin köznél
- 13:36 Grafika készült a népligeti pénzpörgetős csalóról
- 13:10 Dave Grohl botrányát követően törölték a Foo Fighters fesztiválkoncertjét
- 13:08 Lábon lőtték az egykori válogatott csatárt, aki kritizálta a közelmúltban a Fenert
- 13:04 Különös sérülést szenvedett egy jégakku miatt az egyébként is mankóval közlekedő Horváth Éva
- 12:51 Gulyás Gyurcsány és Magyar kiosztásával reagált Orbán Balázs nyilatkozatára
- 12:49 Siófokon rendezik meg a Balaton legnagyobb halfesztiválját
- 12:48 Borbély Alexandra: Sajnálom, hogy nem kapok szerepet magyar filmekben, de Szlovákiában szívesen fogadnak
- 12:44 Nem értette, mi áll a végrehajtóktól kapott iratban, ezért egy oltári nagy hazugsággal lakására csalta a rendőröket
- 12:23 A Facebookon terjed egy kis útmutató a visszaváltó automaták átveréséhez
- 11:59 A Tesco ilyen technikával kezdte védeni az üzleteit
- 11:58 Kommandósok csaptak le egy osztrák nyugdíjasra, aki fegyvereket tartott a szigetvári lakásában
- 10:33 Olyan szél jött, hogy kibillent a Balaton, a meder is előbukkant
- 12:51 Gulyás Gyurcsány és Magyar kiosztásával reagált Orbán Balázs nyilatkozatára
- 11:09 „Az én fiam megint elkezdte a hasát csapkodni” – kihúzták az autista gyerekek lába alól a talajt
- 05:57 Dombóvár volt DK-s polgármestere Tisza Szigetet alapított
- 10:05 Változik a benzin ára hétvégén
- 06:18 Az Árulók: két játékosnak véget ért a műsor, egyiküket Árpa Attila maga zárta bele egy koporsóba
- 11:21 Megkéselte a párját, majd felakasztotta magát egy férfi Kecskeméten
- 06:39 Ázsia Expressz: megvan a 3 páros, aki hajszázik, közülük kiesik valaki pénteken
- 10:57 Mi lesz Novák Katalin javadalmazásával, ha a volt államfő újra munkába áll?
- 11:58 A biztonsági kamera rögzítette, ahogy egy prérifarkas elrabolta Tommy Lee kutyáját az udvarukból
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!