Szeptembertől Magyarországon is törvény renidezi az elektronikus aláírás használatának és elfogadásának kérdését#<#. Az igazságügyi miniszter asszony, gazdasági szakemberek és jogászok ritkán hallott egyetértéssel vallják, hogy a törvény minapi elfogadása mérföldkő az információs társadalom hazai útján. Előrebocsátom, hogy tökéletesen egyetértek ezzel a minősítéssel. Jogi, gazdasági és szociológiai érvek, kutatások is alátámasztják, hogy szükséges az e-aláírás kérdéseit átfogóan rendező törvény megalkotása.
MÓDOSULÓ MOZDULATSOR. A törvény egyik legfontosabb eredménye lehet az elektronikus szerződéskötés szabályozott mederbe terelése, az alapvető bizalmatlanság eloszlatása. Nem kell azonban jogi diploma annak ismeretéhez, hogy szerződést nemcsak írásban (aláírással), hanem szóban, sőt akár ráutaló magatartással is köthetünk. Miért hát a dokumentum és az aláírás ilyen kiemelt szerepe? Közhely, hogy a papír rögzíti az amúgy elszálló, néha váratlanul átalakuló szavakat. Az aláírás pedig az ügylet (a szerződés) megpecsételése – jó esetben megkoronázása. Szinte ösztönös, belénk ivódott mozdulatsor: nagy levegő, pontozott vonal és annak a bizonyos ákombákomnak odavetése. Hogy miért a nagy levegő? Mert a következő pillanattól kezdve az a papír egy kicsit mi leszünk; így vagy úgy, de meg fogja határozni az életünket.
A törvény lehetővé teszi, hogy a nagy levegővétel után immár elektronikusan ejtsük meg az aláírást – bárki, szinte bármilyen ügyben. Fontos kitételek ezek. Az elektronikus aláírásról szóló törvény ugyanis csak a lehetőségek törvénye. Nem kötelez senkit az e-aláírás használatára, előírja viszont, hogy nem lehet érvénytelennek tekinteni egy aláírást pusztán azért, mert digitális. Egy fontos és fájó kivételt meg kell itt említeni: a közigazgatás számára semmiféle határidőt nem rögzít az elfogadás feltételeinek megteremtésére. Bárki használhatja tehát, X. József zöldség kiskereskedő és Z. Lenke ruhatáros is. Szinte bármilyen ügyben – kivéve például a boldogító igen kimondásakor, végrendeletünk lezárásakor és egyelőre az említett közigazgatásban.
Varázsütésszerű változás azonban nem fog bekövetkezni, s ezt ne is várjuk – sőt, ami még fontosabb, ne követeljük meg az azonnali váltást. Sem X. Józseftől sem Z. Lenkétől, sem az egyszerű albérlet esetében, sem a szobafestés megrendelésekor. Nem várhatjuk el, hogy magukénak, sőt saját aláírásuknak érezzék a szakemberek számára is hosszú tanulást igénylő technikai folyamatot, vagy akár csak az e-aláírást hordozó chipkártyát, amit eddig legfeljebb telefonálásra használtak.
A kék tintával írt aláírásnak ugyanis van egy sajátos szerepe, a ceremoniális funkció. Ennek jelentősége éppen a hagyomány, ami ahhoz a bizonyos mozdulatsorhoz társul. Ilyen szempontokról kevés szó esett az erősen technológiai-jogi ihletésű kommentárokban, és a parlamenti vitában. Mégsem olyan légből kapottak, hiszen a most elfogadott törvény mintájául szolgáló EU-irányelv alaptanulmánya is fontosnak tartotta megemlíteni. Jóleső érzés töltött el, amikor a miniszter asszony egyik legutóbbi beszédében maga is hangsúlyozta, hogy az aláírás használata egy kulturális folyamat eredménye, amelyet nem lehet erőszakkal megtörni. Lassan tud csak átalakulni a papír és tinta világa digitális okiratok tárhelyévé.
Az úttörő szerepet minden bizonnyal az üzleti szféra fogja játszani. Ahol a külföldi partner, vagy a multinacionális vállalat nemzetközi hálózata ezt igényelte, a felek eddig is megállapodhattak az e-aláírás használatában. Létezik magyar szolgáltató is, amely kizárólag az ilyen aláírások hitelesítésével foglalkozik. A lényegi változás azonban most következhet be, a törvény szeptemberi hatályba lépésével. Akkortól ugyanis mindenkire kötelező jogi előírások szabályozzák majd az aláírások kezelését. Nem lesz tehát többé kérdés, hogy az általunk használt szignókat tudja-e kezelni a másik fél rendszere, sőt az sem, hogy egy esetleges jogvitában a bíróság elfogadja-e bizonyítékként. Ebben a biztos tudatban nemsokára egyre több cég tér majd át az amúgy biztonságosabb, egyszerűbb és főleg gyorsabb elektronikus ügyintézésre – legyen szó akár banki átutalásról, anyagmegrendelésről, szerződések véglegesítéséről.
NEM ELÉG A KOZMETIKÁZÁS. Sok jogalkotó üdvözítő és egyben frappáns megoldásnak tartja, hogy az aláírásra, illetve papír alapú dokumentumra utaló jogszabályhelyeket egyszerűen kiegészítjük egy utalással az e-aláírásra. Azonban ez több okból sem vezet jóra. Mert ugyan a mai jogszabályok legtöbbször nem tagadják az e-aláírás használatát, csak egyszerűen az egész rendszerük annak nemlétére épül. Ezen pedig nem lehet egymondatos toldásokkal segíteni. Szükség lesz számos alapvető törvény újragondolására abból a szempontból, hogy képesek legyenek valóban “befogadni” az elektronikus dokumentumokat. Ez bizony sokkal nagyobb feladat, mint az egymondatos módosítások.
A sikeres átalakítással járó előnyök viszont valóban utat nyithatnak az egyszerűbb ügyintézés, a kevesebb és biztonságosabb “papírmunka” számára. Mindez pedig elégedett, ezért egyre gyarapodó számú e-aláírókban jelenik meg. Így juthatunk el oda, hogy szívesen látja elektronikus aláírásunkat akár a mi X. József zöldség kiskereskedőnk vagy Z. Lenke ruhatárosunk is.
