Főként az e-könyvek ára, s nem az olvasás nehézkessége tartja vissza egyelőre az amerikai fogyasztókat az elektronikus könyvektől#<# - az internetezők körében végzett felmérése nyomán erre a következtetésre jutott az Arthur Andersen. Noha az internetezők 40 százaléka szimpatizál az e-könyvek ötletével, csupán egytizedük vásárolt vagy olvasott már ilyet. A tanulmány szerint elektronikus alapon az emberek inkább üzleti és befektetési témájú könyveket "forgatnak". Mégis, az efféle kiadványok eddigi legnagyobb bestsellere Stephen King 2,5 dollárért megvásárolható Riding the Bullet című thrillere volt, amelyet néhány hét alatt félmillióan töltöttek le. A virtuális könyvkiadás jól jön azoknak az önjelölt íróknak is, akiknek a hagyományos kiadók nem akarják drága pénzen megjelentetni a műveiket - legalábbis a hazai piac kevés e-könyve közül ez többre is igaz. Magyarországon két elektronikus könyvkiadó működik (még nem nyereségesen), a Vikknet (www.vikknet.hu) és a Digital Future Kft. áruháza (www.e-kiado.hu). Mindkettő a múlt év végén nyitott, s főként népszerű és ismeretterjesztő irodalmat árulnak, egy-két tucatnyi tétel erejéig. Az utóbbi áruházban olvasószoftvert is le lehet tölteni, amely arra jó, hogy a monitoron lévő szöveg vizuális hatása (legalább) valamennyire emlékeztessen a nyomtatottéra. Az olvasószoftverek terén a két nagy versenytárs a Microsoft és az Adobe, miközben három másik cég (a Xerox, a Lucent és az IBM) azon igyekeznek, hogy egymást megelőzve dobják piacra elektronikus papírjukat. Az ötlet a Xeroxé, s az úgynevezett gyricon technológián alapul. A gyricon lap egy vékony, átlátszó műanyagréteg (papírhelyettesítő), amelynek felületét több millió fekete-fehér félgömbökre osztott golyó alkotja. A feszültség hatására a golyók elfordulnak, így alakítják ki a betűket. Egy elektronikus lap tartalma ezerszer is módosítható, s előállítási költsége alig valamivel magasabb a megfelelő felületű normál papírénál.
- 14:37 Ókovács Szilveszter a 16 év után itthon koncertező Schiff Andrásról: Elégtételt venni jött-e, vagy elnézést kérni?
- 14:30 Vaklárma: Úgy tűnt, világháborús bombák kerültek elő a Dunából, de csak egy régi szemetes volt
- 14:15 Almási Kitti a zenés tehetségkutatókról: Nem lehet valami etikai határt bevezetni? Egy szint alá nem menni?
- 13:59 Magyarország szívét foglalták el a törökök
- 13:23 Lannert Judit: Megszűnik a pedagógusképzés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
- 13:22 Eszméletét veszítette, hordágyon vitték le a pályáról a magyar válogatott védőt
- 13:01 „Magunk alól húztuk ki a vizet” – újra mozgó homokdűnék jelenhetnek meg a Kiskunságban
- 12:56 Megtalálták az Ozorán eltűnt fiatal férfi holttestét
- 12:47 Huth Gergely: Orbán Viktor Kötcsén programot hirdet, október 23-án megmutatjuk, hogy mi vagyunk többen
- 12:44 Vindics-Tóth egyéni rekordot futott, Karsai is megvédte bajnoki címét
- 12:18 Meghalt Vajda István szinkron- és hangjátékrendező
- 11:58 Tibeti árvíz, fagyirobot, Dolly Parton a hét képein
- 11:43 Oroszország és Ukrajna drónokkal ostromolja egymást, de elkerülték a fővárosokat az amerikai küldöttek látogatása alatt
- 11:06 Ez a férfi bement a fóti Aldiba, majd fizetés nélkül kihozott 160 tábla csokit
- 11:00 Mányoki Attila: Itt ha elmerengsz valamin, visszafordíthatatlan következményei lehetnek
- 07:01 „A vízpart nyugalmát emlegetik, de a többség gigászi pontyokkal akar fotózkodni” – ökológiai katasztrófát okoznak a horgászok?
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 09:19 Videó: tíz nap után mentettek ki egy nőt a nepáli villámáradás romjai alól
- 07:37 Halálos vonatgázolás történt Sülysápon
- 12:47 Huth Gergely: Orbán Viktor Kötcsén programot hirdet, október 23-án megmutatjuk, hogy mi vagyunk többen
- 11:00 Mányoki Attila: Itt ha elmerengsz valamin, visszafordíthatatlan következményei lehetnek
- 10:20 „Könnyedén elűzi a szorongást a góljaival” – Varga Barnabás duplázott, az AEK gálázott
- 10:53 Éjjel fülsiketítő szirénára ébredt, kiküldték a szállodából a magyar női kosárválogatottat
- 09:29 Egy kis keletnémet tartományon a világ szeme: indul a szavazás Szász-Anhaltban
- 07:09 „Attól nagyon-nagyon féltem” – az akkugyáraktól való félelmében fenyegetett kommentben robbantással a debreceni férfi, akit az otthonában fogtak el a rendőrök
