uralja-e a Postabank körüli huzavonát? A legutóbbi fejlemények láttán most tovább törhetjük a fejünket.#<# A kormányváltást követően, miután Princz Gábor elvesztette politikai támogatóit, a legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha a kormányzat rögvest eladta volna a Postabank üzemét – csekély ellenszolgáltatás ellenében – például az OTP-nek. Nem ezt tette, s döntése mögött volt is koncepció. Eszerint a Postabank konszolidációját és reorganizációját követően privatizálták volna a hitelintézetet. Ha következetesen végigviszik az eredeti elképzelést, és a privatizációs törvény betűje szerint járnak el, azaz versenytárgyalást írnak ki a bankra, akkor minden bizonnyal többet is kaphattak volna érte, mint amennyit a piacszerzésben már nem minden áron érdekelt – ráadásul eleve a nyertes pozíciójából tárgyaló – legnagyobb hazai bank ajánlott meg. Érdeklődő akadt volna több is, vélhetőleg azonban a vételár ezek bevonása esetén sem haladta volna meg a konszolidációra fordított mintegy 150 milliárd forint egyharmadát. Ami pedig politikai szempontból nem volt vállalható. Az is egy életképes koncepció lehetne, amit a Magyar Posta szorgalmaz: hogy tudniillik neki kellene adni a Postabankot. Az állam apportálhatná a banki jogosítványokat az állami tulajdonú Postába, amely így már nem egyszerűen pénzforgalmat lebonyolító zsíróként működne, hanem folyószámlavezetésre és forrásgyűjtésre is kapna jogosítványokat. Mindkét koncepció végpontja a magánosítás. Úgy tűnik azonban, hogy kormányzati körökben most azon csoportok kerekedtek felül, amelyek fülében nem cseng jól ez a kifejezés. Ezért egy harmadik koncepció körvonalazódik: a Magyar Fejlesztési Bankból, a Postabank maradékából, valamint a Földhitel- és Jelzálogbankból olyan állami pénzügyi holdingot kívánnak létrehozni meghatározó kormányzati tényezők, amely alkalmas volna az állami források szétosztására. Emlékezzünk: hivatalba lépése után Orbán Viktor éppen ennek az állami pénzintézetnek a vízióját fogalmazta meg. Hiba volna tehát koncepciótlanságot látni a Postabank hányattatása mögött. Nagyon is világos elképzelések megvalósulásának vagyunk tanúi, legfeljebb a taktikai lépések elhomályosítják a tényleges stratégiát. Ám nem mindenki tapogatódzik a homályban – az igazi stratégák egy percre sem tévesztették szem elől a lényeget: az állami bukszát.
