Az emberi hímivarsejtek mélyhűtéses tárolása, a krioprezerváció manapság egyáltalán nem okoz problémát#<#, példa erre, hogy spermabankok szerte a világon léteznek. A női ivarsejtekkel azonban más a helyzet: petesejtet a legutóbbi időkig nem sikerült fagyasztással megbízhatóan tartósítani. Számos esetben előfordul, hogy egy-egy betegség okán a petefészkeket el kell távolítani, egy ilyen beavatkozással pedig a nők örökre elveszítik termékenységüket. Amennyiben azonban sikerülne tartósítani petesejtjeiket, idővel mégis lehetne saját gyermekük. A bolognai egyetem kutatói most olyan eljárást dolgoztak ki, amelynek során az eddiginél jóval kisebb kockázattal végezhető el a petesejtek mélyhűtése: a korábbi 34 százalékos túlélési rátát 82 százalékra tornászták föl. A fagyasztásos kísérletek eddigi kudarca a petesejt rendkívüli sérülékenységével magyarázható; míg a spermiumoknak kötelező túlélniük a herén kívül, idegen környezetben is, addig a petesejt maximálisan alkalmazkodott a petevezetékben uralkodó körülményekhez. Éppen ezért mostanáig fagyasztott petesejt felhasználásával mindössze 30 lombikbébi született a világon. Az olasz kutatók vívmánya minden bizonnyal változtat ezen a helyzeten. Eljárásuk lényege, hogy az ováriumból eltávolított éretlen petét tömény szukróz oldatba helyezik, ez mintegy vízteleníti a sejtet. A kísérletek eredményei szerint az így lefagyasztott és felengedett petesejtek többsége alkalmas mesterséges megtermékenyítésre, a keletkező embriók pedig egészségesnek tűnnek. Annak bizonyítására azonban, hogy az utódok valóban nem szenvednek genetikai károsodást, még várni kell.
- 16:15 NB III-ból pótolta távozó kapusát a Vidi
- 16:05 Letette az esküt az osztrák ügyvivő kancellár
- 15:51 Steiner Kristóf a Los Angeles-i tűzvész kapcsán elárulta, hogy tavaly nyáron az ő falujukat is elérte egy futótűz Görögországban
- 15:49 Rembrandt vásznára illő fotókat készít a lányairól egy magyar fotós
- 15:45 Nyakunkon az influenza szezon
- 15:43 Győzelmi kényszerben, de Hanga Ádám nélkül harcol az Eb-részvételért a válogatott
- 15:36 Súlyos kisbuszbaleset Győrnél, heten megsérültek
- 15:23 Eltűnt két tízéves kisfiú
- 15:20 Képeken a Tesla Model Y modernizált változata
- 15:03 Káros, idegenhonos halat védenek itthon
- 14:59 Április közepéig meghosszabbították a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János letartóztatását
- 14:57 Szarvas Andi azt mondja, a férje „rávette magát”, hogy bent legyen vele a szülésnél
- 14:51 Megfontolná a Fradi edzője a dán kézikapitányi állást
- 14:44 Lázár: Az év első 10 napjában 14 ember vesztette életét közúti balesetben
- 14:42 Álhír, hogy óvodákra és bölcsődékre is fájna a kormány foga
- 13:55 Súlyos betegen született meg Fekete Dávid kisfia, egy hónapja az intenzíven van
- 11:03 „Itt faji kérdések nem voltak, nincsenek és nem is lesznek” – válaszok helyett egy Porsche Cayenne-t találtunk Nógrádmegyeren
- 08:20 Paris Hilton levideózta, mi maradt a porig égett malibui otthonából
- 05:55 Elbocsátási hullám a Magyar Postánál, működő hivatalokból is elküldenek embereket
- 11:19 Eltűnt magyar testvérpárt keres a rendőrség Skóciában
- 06:37 Kaliforniai tűzvész: Meghan és Harry elszállásolták maguknál a katasztrófában érintett barátaikat
- 06:21 Öngyilkos lett egy férfi a Szent Imre kórház kápolnájában
- 13:38 Török Gábor: Ha a bélyeg le is kerül majd Rogán Antalról, ez az ügy minden bizonnyal felgyorsítja politikai pályafutása lezárását
- 14:10 Jóízűen ebédeltek az emberek a fővárosi pláza éttermében, miközben a mentősök egy fiatalt próbáltak mellettük újraéleszteni
- 12:28 Porig égett Mel Gibson malibui otthona, miközben ő épp Joe Rogannél podcastolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!