Magyarország határától délre újra “mozog a föld”. Milosevics bukása és a Kostunica-Gyingyics páros hatalomra kerülése nem oldotta meg a régi Jugoszlávia “szétrobbanásának” folyamatát, amelynek következményei az egész Balkánt fenyegetik. Milosevics bukott ugyan, de a szétszabdalt térség lángoló nacionalizmusát ez a bukás nem semmisítette meg.
ULTIMÁTUM ÉS KOMPROMISSZUM. Ennek egyik közvetlen következménye az a vita, amely a megmaradt Kis-Jugoszlávia “mérsékelten nacionalista” elnökét, Kostunicát (és még a szociáldemokrata beütésű Gyingyics szerb kormányfőt is) szembe állította a NATO vezető hatalmaival.
Az “új Belgrádot” sértette az a követelés, miszerint Milosevicset adják ki, hogy az ENSZ Hágában ülésező bírósága ítélkezhessen felette. Washington még ultimátumot is küldött Belgrádnak: ha március 31-ig nem adják ki Milosevicset, akkor Amerika meg fogja akadályozni Jugoszlávia visszatérését a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba.
A kiadatást Kostunica mindmáig elutasította. Jól érzékelte ugyanis, hogy az új rezsim elfogadottsága nem kis mértékben függ attól, mennyire tudja megtartani a többségében nacionalista közvélemény támogatását. Ezért azt ajánlotta, hogy Milosevicset és bűntársait előbb Belgrádban állítsák bíróság elé, s csak azután tárgyaljanak az esetleges nemzetközi tetemrehívásról.
Ezért jelzés értékű, hogy a múlt szombaton letartóztatták Milosevics bizalmasát, Radomir Markovics állambiztonsági főnököt – méghozzá egy “másképpen nacionalista” ellenzéki vezető elleni merénylet megszervezése, s az ezzel összefüggő okirat-hamisítás gyanúja miatt. Egy nappal később elfogták a főváros volt rendőrparancsnokát is, hasonlóképpen vegyes – politikai-gazdasági – gyanú alapján.
Megindult tehát a letartóztatási gépezet, ez pedig valószínűsíti azokat a bizalmas jelentéseket, amelyek szerint valamilyen kompromiszszum született az ENSZ és Belgrád között egy olyan megoldásról, hogy a szerb “reális” nacionalizmus jóllakjon, majd azután Hága “káposztája” is megmaradjon.
Ez még csak a jogi-diplomáciai felszín. Az igazi tartós krízis egyik színhelye – a kettős etnikai tisztogatás után immár csaknem teljesen albán lakosságú Koszovó keleti határán kívül húzódó ütköző övezet – a Presevó-völgy. Itt a Koszovó függetlenségét követelő szélsőséges albán gerillák és a szerb csapatok közötti hetek óta folyó tűzharcot gyakorlatilag tehetetlenül szemlélik a Koszovót megszállva tartó NATO-egységek.
A helyzet pikantériája, hogy Koszovó (és nemcsak a gerillák) valóban el akar szakadni a maradék Jugoszláviától. Az ilyen akció azonban tovább töredezné a Balkánt, és új etnikai tűzfészkeket teremtene. Ez nem felel meg a NATO érdekeinek. A Belgrád ellen háborút viselt és a Milosevics ügyében a mai belgrádi hatalommal szemben álló NATO ezért a Presevó-völgyben nem az albánok, hanem a szerbek oldalán áll.
Még veszélyesebb Montenegró krízise, amely Szerbia mellett a megmaradt Jugoszlávia egyetlen köztársasága. Elszakadása nevétől és tengerpartjától is megfosztaná Jugoszláviát, amely nem lehetne többé “szövetségi állam” – hanem egyszerűen Szerbia.
Gyukanovics miniszterelnök már Milosevics idején is Montenegró függetlenségét követelte. Álláspontja a belgrádi fordulat után sem változott, és a múlt hét elején kormánydöntés született Podgoricában. Eszerint április 22-én parlamenti választásokat kell tartani, majd néhány héttel-hónappal utóbb népszavazást a függetlenségről. Időpontját majd az új parlament dönti el, módszertanát azonban már a jelenlegi törvényhozás is meghatározta, úgy irányítva a feltételeket, hogy azok a függetlenség híveinek pozícióját erősítsék.
A NATO ELLENZI. Hasonló érveléssel mint Koszovó esetében, a NATO Montenegró elszakadását is ellenzi. A különbség azonban jelentős. Koszovó ma etnikailag csaknem tisztán albán, Montenegró lakosainak több mint harmada viszont szerb. A többi a szerbtől nehezen megkülönböztethető montenegrói. Vallási értelemben a mai Koszovó mohamedán, Montenegró viszont ortodox, akárcsak maga Szerbia. A politikai mérleg másik serpenyőjében azonban fontos alkotmányos ellensúlyt jelent, hogy Montenegrónak köztársasági státusa van, Koszovó viszont – a radikális etnikai különbségek ellenére – csupán Szerbia egyik tartománya.
Ez a hármas krízis ma még ismeretlen – és talán véráldozatot is követelő – veszélyeket tartogat. Bush amerikai elnöknek le kell mondania arról a szándékáról, hogy a fiúkat egyhamar kimentse a balkáni boszorkánykonyha forrósodó levegőjéből.
