Amikor Önök ezeket a sorokat olvassák, az én asztalomat valahol Amerikában terítik, Las Vegasban, és az University of Nevada vendégeként kurzust tartok (work shopot), fiatal amerikai drámaíróknak (mintha a drámaírást, és egyáltalán az alkotást, mint olyat, lehetne tanítani).#<# Ám előbb még próbák zajlanak a jóhírű színházban, Huszti Péter, régi jóbarátom és alkotótársam, ugyancsak vendégművész, vezetésével. Ő már itthon két ízben is rendezte "Komámasszony, hol a stukker?" című színdarabomat, szerelmese és abszolút szakértője e munkámnak, majd 1999-ben immár angolul rendezte Knoxville-ben (Tennessee állam), s az előadásnak (a darab angol-amerikai címe: "Jumping the Gun") olyan közönségsikere és olyan jó sajtója van Amerikában, hogy a jelek szerint továbbgyűrűzött Las Vegasig. Melyről eddig nem tudtam, hogy monumentális játékkaszinóból az elmúlt években presztízs-várossá alakult, egyúttal kinövesztvén a senkiföldjéből, amerikai szokás szerint, pillanatok alatt egy új várost, a “régi” Las Vegas Strip-negyedét (suburb), ahová szívesen költöznek immár pénzes és hírneves emberek, mert lakható és élhető, nem úgy, mint a “downtown”. Azt sem tudtam, hogy itt most már komoly kulturális élet is zajlik, színház van, több múzeum és így tovább. S azt sem, hogy a University of Nevada a legjobbak közé tartozik az Államokban. Most már tudom. S bár vendégként – mert pénzt azért nem adtam volna érte – szívesen ismerem meg a monumentális világcirkuszt, még szívesebben látogatok a némileg megváltozott, kulturálisan is feltöltődött Las Vegasba. Azt szoktam mondani első egész estét betöltő színdarabomra, a “Komámasszony, hol a stukker”-ra (amerikai szerző-kolléga darabcímét kölcsön véve), hogy ez ifjúságom édes madara. 1966-ban írtam két hét alatt, fájdalomban, halálos betegen. 1968-ban volt az ősbemutatója a Kazimir-féle Thália Színházban, és azóta folyamatosan él és virul, itthon és külföldön körülbelül 40 különböző produkciót élt meg, mindig nagy sikerrel, sosem hagyott cserben. Úgy látszik, annak idején véletlenül sikerült beletrafálnom egy olyan témába, mely – sajnos! – elévülhetetlenül aktuális: a hatalom természetrajzát próbáltam dühödt, groteszk komédiába fogalmazni. Dühödt, mert dühömben írtam: elegem volt (és van!) a mániákus, elvetemült hatalombirtoklás mindenfajta formájából! Dühömet gúnykacajban, egy hatalmas röhögés kataklizmájában (és katarzisában) fejeztem ki. Ezt mindenhol a világon értő viszontröhögéssel jutalmazta eddig a közönség. Az volna a szép világ, ha ez a hatalomjáték – már megint hol a stukker? – végképp aktualitását vesztené. De egyelőre nem kell attól tartanom, hogy a téma lekerül a napirendről, honorárium biztosítva. Ami pedig az én Las Vegas-i asztalaimat illeti: kis türelmet kérek, majd ezekről is beszámolok Önöknek, amint hazatértem.
- 20:02 Izrael hatalmas csapást mért Libanon fővárosára
- 19:58 HVG: Orbán Balázs dédapja hősi halált halt, viszont többszörösen elítélték bűncselekmények miatt azelőtt
- 19:28 Titokban összeházasodott Molnár Tamás és Cinthya Dictator
- 19:16 Zavarja a lakókat a Hatvan melletti zenélő út, aláírásgyűjtésbe kezdtek
- 18:46 Trump találkozott Zelenszkijjel
- 18:12 Orbán Balázs bénázott, vagy előkészíti a mestertervet, Magyarország átterelését az oroszok alá?
- 18:05 A God of War Ragnarök PC-n is kihagyhatatlan
- 17:59 Felmondott Karácsony Gergely kabinetfőnöke
- 17:47 „Orvosi eset vagy!” – Béres Anett és Zsigmond Angi úgy összekaptak az Ázsia Expressz kibeszélő műsorában, hogy utóbbi felállt a helyéről
- 17:32 Halálra kaszabolták a Pilisben Gertrúd királynét
- 17:24 Sulyok Tamás nem érzi feladatának, hogy hozzászóljon Orbán Balázs kijelentéseihez, de az '56-os hősök szentek szerinte
- 17:21 Az Atlético lefújta a félidőre tervezett koncertet, miután kiderült, hogy az énekesnő Real-szurkoló
- 17:20 Házasodna a gazda: Vivien megkapta a levelet, amit Attila írt neki a távozása előtt
- 17:03 A Nébih nem javasolja a Sajóból kifogott halak fogyasztását
- 16:39 Fotókon Maggie Smith élete, aki egy egész generáció számára marad örökre McGalagony professzor
- 09:33 Milliókat vett fel más bankkártyájával ez a fiatal Budapesten – videó
- 17:47 „Orvosi eset vagy!” – Béres Anett és Zsigmond Angi úgy összekaptak az Ázsia Expressz kibeszélő műsorában, hogy utóbbi felállt a helyéről
- 15:44 Meghalt a 18 éves bringás, aki nagyot bukott a vébén
- 11:09 „Az én fiam megint elkezdte a hasát csapkodni” – kihúzták az autista gyerekek lába alól a talajt
- 12:48 Borbély Alexandra: Sajnálom, hogy nem kapok szerepet magyar filmekben, de Szlovákiában szívesen fogadnak
- 08:02 Aláírásgyűjtés indult a 21-es főút zenélő útszakasza ellen, hangos a Nélküled
- 06:46 Nemzetgazdaság: Orbán Viktor újabb beruházást emelt ki
- 11:21 Megkéselte a párját, majd felakasztotta magát egy férfi Kecskeméten
- 13:46 Orbán Balázs: Megerősítem, hogy ha szükség lesz rá, én ott leszek fegyverrel a kezemben a Corvin köznél
- 07:32 Orbán Viktor: Ha megint harcolni kell a hazáért, Orbán Balázs ott lesz velünk a Corvin közben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!