Debrecen megtelt. A helyi ipari park már kicsi ahhoz, hogy fogadni tudja a befektetőket.#<# A texasi központján, Austinon kívülre először merészkedő amerikai National Instruments most induló és októbertől már termelő, 80 millió dolláros beruházására még jutott 40 hektár, ám az Intel - amellyel szintén tárgyalnak - 70 hektár alatt szóba sem áll senkivel. Debrecen ezért most a várostól hat kilométerre fekvő Ebes községgel egyeztet, hogy közösen kínáljanak otthont a számítástechnikai világcégnek. A térségben 7500 munkahelyet teremtő amerikai invesztíciók összértéke mára meghaladja a 300 millió dollárt. Azaz az északkelet-magyarországi régió közelít ahhoz a – Peter Tufo amerikai nagykövet által múlt heti debreceni, nyíregyházi és tiszaújvárosi látogatásán említett – kritikus befektetői tömeghez, amelyet elérve a beruházások már mintegy „maguktól” találnak rá a térségre. E kedvező fordulathoz nagyban hozzájárult a nagykövetség által 1998 őszén elindított Egyesült Államok-Kelet-Magyarország Partnerkapcsolat program, amely tavaly nyár óta alapítványi formában működik. Ennek keretében telepítette például át a termelését Skóciából Nyíregyházára az acélszerkezeteket gyártó Butler, fektetett be a régióban a Flextronics elektronikai óriás, kezdte meg Tiszaújvárosban a gyártást a szintén az elektronikában érdekelt Jabil Circuit, vitt továbbá Balassagyarmatra 100 millió dollárt az autógyártás vezető beszállítója, a Delphi, és a Debrecen iránti érdeklődés ugyancsak ennek köszönhető. A munkának – amelyhez a Gazdasági Minisztérium az idén 150 ezer dollárral járul hozzá – még nincs vége. A Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara hozzáférést biztosít a térség számára a Global Technology Networkhöz (GTN), azaz az internetet is beveti a régió népszerűsítése érdekében. Emellett további segítség lehet az a február végi Wall Street-i konferencia, amelyen a visegrádi országok prominensei mellett száznál is több, a régió iránt érdeklődő befektető vesz majd részt, s amelyen Robert Rubin amerikai expénzügyminiszter is felszólal, a megnyitó beszédet pedig az újsütetű New York-i szenátor, Hillary Clinton tartja.
- 10:29 „A Karmelitából fújta be a szél” – Magyar Péter szerint 400 milliót költöttek egyetlen DPK-rendezvényre
- 09:35 Derült égből iráni rakétacsapás
- 09:31 Az utca embereként mutatta be a helyi fideszes képviselő Orbánról áradozó fiát a Mediaworks helyi lapja
- 09:12 Szigligeti Ivett szerint földöntúli jelet küldött neki Dudás Miki: „Eddig sosem hittem az ilyen jellegű dolgokban”
- 09:10 „A rendszer rettenetes, ezt azonnal meg kell szüntetni” – teljesen felborította az atlétikai vébét az új szisztéma
- 08:59 Gyarmati Andrea összegömbölyödött
- 08:35 Denise Richards sokkoló előtte-utána fotókat mutatott az arcplasztikájáról
- 08:20 Kvíz: minden sztárt felismersz csak a mosolya alapján? Vigyázz, becsapósak a válaszok!
- 08:16 Kósa Lajos kihúzatná egy cigánytündér nevét a roma utónévjegyzékből, mert az a marihuána szlengje
- 07:37 Aggasztó a tempó: Shia LaBeouf Rómában üvöltött egy étteremben ülő nőre, majd az utcán is folytatta
- 07:33 Budapestre látogat hétfőn a lengyel elnök, Karol Nawrocki, aki pár hónapja még nem volt hajlandó találkozni Orbánnal
- 07:24 Tíz embert sodort el a lavina Dél-Tirolban
- 07:04 „Ne rázzuk le azzal, hogy ez csak politika” – így beszéljünk a gyerekekkel a kampányban
- 06:54 Trump újra élezi a feszültséget, minden eddiginél jobban megfenyegette Iránt
- 06:03 Egy éve ilyenkor: brutális börtönőrként bántalmazta a gyerekeket az orosz óvónő
- 19:45 Halálos baleset: őz ugrott a motoros elé, a sofőr szörnyethalt
- 20:08 Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadt a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
- 07:37 Aggasztó a tempó: Shia LaBeouf Rómában üvöltött egy étteremben ülő nőre, majd az utcán is folytatta
- 21:14 Itt vannak az ötös lottó e heti nyerőszámai
- 03:33 Elek Gábor az Európa Liga-negyeddöntőről: Az olló kinyílt
- 08:59 Gyarmati Andrea összegömbölyödött
- 22:05 Max Verstappenék nyertek, de utólag kizárták őket
- 09:12 Szigligeti Ivett szerint földöntúli jelet küldött neki Dudás Miki: „Eddig sosem hittem az ilyen jellegű dolgokban”
- 07:24 Tíz embert sodort el a lavina Dél-Tirolban
- 20:41 Egy tengerész véletlenül a futóalkalmazásával lebuktatta, merre van az egyetlen francia repülőgép-hordozó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
