Alappillérek – Recenzió

A gazdaság változik, a közgazdaságtan alapjai azonban változatlanok – így summázható a tartalmát és formáját tekintve egyaránt megújult, az átdolgozott magyar kiadásban a múlt év végén kiadott Közgazdaságtan című könyv.#<# Az ezúttal egyetlen vaskos kötetbe belesűrített - a pesti diákzsargonban csak Samunak becézett - anyag a Paul Samuelson által először 1948-ban megjelentetett mű tizenhatodik, átdolgozott változata. Ötvenhárom évvel ezelőtt éppen 30 esztendősen tette le a tudomány asztalára Paul Samuelson a közgazdaságtan alapismereteinek összegző művét. Akkor még nem sejthette, amit később az akkor már világhírű – bár Samuelsonnal ellentétben Nobel-díjjal sohasem kitüntetett – John Kenneth Galbraith a kötet publikálásakor megjósolt; nevezetesen azt, hogy a következő generációk Samuelson összefoglalásában tanulják majd a közgazdaságtant. Galbraith e tekintetben prófétának bizonyult; aligha képeztek olyan közgazdászt az elmúlt fél évszázadban az amerikai és nyugat-európai felsőoktatásban, aki a miko- és makroökonómia alapjait ne Samuelson, és a hozzá később csatlakozott William Nordhaus írásaiból sajátította volna el.

A PIAC DIADALA. Ez a periódus alapvető gazdasági változásokat hozott, s ez a közgazdaságtanra is rányomta bélyegét. Az államszocializmus kibontakozása – legalábbis Európának ezen a keleti felén – a polgári közgazdaságtant elvető (vulgár)marxista politikai gazdaságtan elterjedéséhez vezetett, hogy aztán az 1989-es fordulatkor, legalábbis a rendszerszerű megközelítés tekintetében, eltűnjön a tudomány süllyesztőjében. Samuelsonék a piac diadalának és újrafelfedezésének is nevezik az elmúlt néhány évtizedet, hiszen állításuk szerint a nemzetek ekkor döbbentek rá ismételten, micsoda erő rejlik a piaci allokáció mechanizmusában. Miközben a posztszocialista közép- és kelet-európai országok a mintegy tízéves átmenet-gazdaság után érik el fokozatosan a “piaci” mechanizmusok által szabályozott gazdaságot, leépítve a túlburjánzott, és egyáltalán nem hatékony államot, az elmúlt néhány esztendő Európa nyugati felén is a piac újrafelfedezésének korát hozta. Bebizonyosodott, hogy a kevéssé vagy egyáltalán nem szabályozott ágazatok, a piaci liberalizáció, valamint az állami vagyon privatizálása a szűkös javak hatékonyabb elosztásához vezet.

A Közgazdaságtan új kiadása minden eddigi megjelenésnél jobban figyel arra, hogy a modellszerű, a kezdő egyetemisták számára a valóságtól némileg elrugaszkodott elméleteket a történelemből vett példákkal tegye hitelessé. A makroökonómiai elemzések nem nélkülözik például a Gazdasági (és nem Európai, amint a fordítás szerint olvasható) és Monetáris Unió (EMU) megvalósításának esettanulmányát, vagy éppen az Egyesült Államok 1996-os jóléti reformjait.

A legutóbbi néhány esztendőben következett be a legdrámaibb változás, mégpedig az információs technológia és az információgazdaságtan térhódításával. Márpedig az információ alapvetően különbözik a többi gazdasági jószágtól; előállítása ugyanis költséges, reprodukálása viszont olcsó. Aminek következtében a szellemi tulajdonjogok piacán súlyos piaci kudarcok alakulhatnak ki – elsősorban az egyre nagyobb tömegek számára hozzáférhető internet dinamikus terjedése miatt.

ÚJ DILEMMÁK. Ötven év elteltével egy sor új dilemmát vet fel a gondolkodás fejlődése, s azokra a közgazdaságtannak is meg kell találnia a megfelelő választ. E tudományág egész rendszere azonban néhány olyan tartópilléren nyugszik, amelyek változatlanok. A szűkösség, a hatékonyság és a komparatív előny fogalmának pontos ismerete nélkül nem érthető meg a vállalatok gazdaságtana, a gazdaságpolitika pedig nem művelhető olyan makroökonómiai alapismeretek elsajátítása nélkül, mint az aggregált kínálat és kereslet. A közgazdaságtan tudományos művelése és gyakorlati alkalmazása a szerzők szerint legalább annyira művészet, mint tudomány, mégis egy világ választja el a szakmailag megalapozott közgazdaságtant annak “pőrén rossz” változatától.