azután öntözni, s a földből kibújt növényt gondosan ápolni, gyomlálni. Ezt ismételgette folyton az emlékezetes amerikai komédiában az együgyű kertészt játszó Peter Sellers.#<# Szerepében a valós világ dolgaival nem sok mindent tudott kezdeni, ám környezete, s - a film szerint - később az egész amerikai közvélemény elhitte, hogy a kertápolásról vallott nézetei metaforák, valójában az élet nagy igazságairól beszél. A tévé-távirányítóval bolyongó korlátolt emberből az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett. Mindez persze csak a filmvásznon lehetséges. Mégis ez a film jutott eszébe a világ egyik legnagyobb információs technológiai (IT) vállalkozása magyarországi vezetőjének, amikor múlt héten a Magyar Business Leaders Fórum ebédjén Stumpf István kancelláriaminiszter előadását hallgatta. Pedig a miniszter nagyon fontos dolgokról beszélt, így például elkötelezte magát amellett, hogy Magyarországnak harcolnia kell a digitális analfabétizmus felszámolásáért. Stumpf azt is elmondta, hogy ennek érdekében már februárban meghirdetik az „e-Magyarország” programot – amely a Széchenyi-terv részeként – pontosan a digitális társadalom kiépítését hivatott elősegíteni. Arra is kitért az ezúttal a távol lévő miniszterelnököt helyettesítő politikus, hogy az egységes hírközlési törvény gyorsabb elkészítésének érdekében személyes irányításával új munkabizottságot hoz létre a Miniszterelnöki Hivatalban. Valójában üdvözlendő minden, amit Stumpf István az IT-szektor honi felvirágoztatását célzó tervekről elmondott. Sőt még azzal is egyet lehet érteni, amikor arról beszél, hogy csakis akkor lehet a digitális írástudás elterjesztését sikeresnek tekinteni, ha ezen a területen is elkerülhető a társadalom kettészakadása. Stumpf arra utal, hogy nemcsak nemzetközi cégek itteni leányvállalatainak, irodáinak és lerakatainak kell jelen lenniük az IT-piacon, e szegmensben a hazai cégeknek is szerepet kell vállalniuk. Tavaly a világ tőkepiacai attól voltak hangosak, hogy kipukkadt a dotcom lufi, az IT-cégek növekedési kilátásai jóval kisebbek a korábban prognosztizáltnál, s ezért zuhant le az árfolyamuk. A magyar tőzsde virtuális „Új Gazdaság” szekciójában első fecskeként megjelent Synergon e tekintetben világszínvonalú évet hagyott maga mögött. Mégsem valószínű, hogy ilyen „felzárkózásra” gondolt Stumpf István. Hogy pontosan mire gondolt, vagy hogy a kormány mit tervez, amikor az információs társadalom kialakításának szükségszerűsége kerül napirendre, nem lehet tudni. Ám a metaforák ismétlése csak a filmvásznon elég a politikai sikerhez.
- 15:35 Kinevezték a Nemzeti Filmintézet új, ideiglenes döntőbizottságait
- 15:21 Bohár Dániel visszaszólt Majkának: Mi a frusztráció oka, Majesz? Nem kaptad meg a további milliárdjaidat?
- 15:13 Harminc napos fokozott rendőri ellenőrzés zajlik Budapest belső kerületeiben a romló közbiztonsági helyzet miatt
- 15:05 Hiába az ETO a címvédő, a Fradi a favorit: az NB I-re is ráköszön a NER-telen valóság
- 15:04 Minden hetedik megállított taxis megbukott az ellenőrzés során
- 14:52 „Tavaly kizártak, és ezt a magam módján meg akartam bosszulni” – a magyar úszó úgy lehagyta a mezőnyt, hogy célbaéréskor az üldözőket is alig lehetett látni
- 14:49 Rácz Jenő egyre többet gondol az elmúlásra: „A velem egykorúak közül sokan betegeskednek, mi van, ha az én életem is hasonlóan alakul?”
- 14:47 Radics Béla: Voltak korábban itt olyan alakok, akikkel az ember nem szívesen iszik meg egy fröccsöt sem
- 14:41 Kikötőfalnak ment egy dunai szállodahajó Bécsben
- 14:17 Azonnali hatállyal menesztették az Országos Széchényi Könyvtár, az Iparművészeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum főigazgatóit
- 14:06 Az AI-t vagy megtanuljuk használni, vagy menthetetlenül lemaradunk
- 13:58 Bundesliga-tervvel, alvásidő mérésével és kérlelhetetlenséggel készült Dárdai Pál alatt az Újpest
- 13:51 A Google után a TikTokot is agyonbírságolhatja az EU
- 13:46 Tarr Zoltán: Orbán Viktor és Lezsák Sándor személyes közbenjárására kapott több fél milliárd forintot Hankóéktól a Magyar-Turán Alapítvány
- 13:40 Orbán Gáspár csádi szerepéről ír a Magyar Hang
- 06:45 Török Gábor a Forsthoffer–Sulyok találkozóról
- 06:00 A Fidesz-kormány bukása után is milliárdokat osztott ki Hankó Balázs, azonnali vizsgálat indul
- 07:04 Nemrég menesztett rendvédelmi vezetők kaptak állami megbízásokat
- 14:17 Azonnali hatállyal menesztették az Országos Széchényi Könyvtár, az Iparművészeti Múzeum és a Természettudományi Múzeum főigazgatóit
- 12:55 Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
- 10:09 Hiába nyert a Fradi, nem érdekelte a holland újságírókat Borbély Balázs
- 05:30 Kvíz: dödölle, borscs, csevap – tudod, honnan származnak ezek a fogások?
- 10:59 Navracsics Tibor: Olyan a helyzet, mint amikor összedől egy ház, és a lakók keresik, ki élte túl
- 07:07 Mindhárom pilóta rosszul lett egy Londonba tartó repülőgépen
- 13:40 Orbán Gáspár csádi szerepéről ír a Magyar Hang
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
