szeretne elérni az Európai Unió (EU) és a tagjelöltek közötti csatlakozási tárgyalásokon a soros elnökséget ebben a félévben betöltő Svédország.#<# Hogy ez egészen pontosan mit is jelent, arról csak találgatások láttak napvilágot. A legvalószínűbb, s egyszersmind a legkívánatosabb az lenne, ha az unió a "rázós", érdemi kérdésekben is kialakítaná álláspontját, sőt néhány ilyen témakörben még ebben a félévben megállapodásra is jutna a jelöltekkel. Az utóbbi napok, illetve hetek fejleményei ebből a szempontból biztatóak. A termőföldvásárlás ügyében körvonalazódik a kompromisszum Brüsszel és az integrációba belépni kívánó országok között, mégpedig a csatlakozástól számított 5-7 év körüli átmenetet feltételezve. Más kérdés, hogy közgazdasági szempontból a korlátozás aligha indokolt, de ez is – mint a tárgyalási témák döntő többsége – a politikai alkumechanizmusban dől majd el, nem függetlenül az éppen hatalmon lévő pártoktól. A munkavállalás korlátozásának igényéről pedig a legnagyobb uniós tagállam, pontosabban a német kancellár vallott színt még decemberben. A tárgyalások e heti fordulójában egy másik kemény diót is megpróbálnak majd feltörni: a környezetvédelem ügye is a tárgyalások napirendjére kerül. Itt ugyan nincs érdekellentét az unió és Magyarország között, a közösségi standardoktól való lemaradás viszont óriási, amelyet csak átmeneti mentességekkel lehet majd áthidalni. Nizza után, úgy fest, az EU rászánta magát arra, hogy a húsbavágó ügyekben is véleményt nyilvánítson. Ez persze nyilvánvalóan nem egyszerű feladat, tekintettel arra, hogy az egyes részkérdésekben a tagállamoknak más és más preferenciái lehetnek. A szabad munkaerő-áramlás elsősorban Ausztriát és Németországot érinti – bár a félelmek nyilvánvalóan eltúlzottak e tekintetben -, a környezetvédelemre éppen az elnökséget jelenleg adók, a svédek „harapnak rá”, míg a termőföld-vásárlás, a közgazdasági és a globalizációs trendektől némileg elrugaszkodottan, csak a tagjelöltek, azok közül is elsősorban Lengyelország és Magyarország számára fontosak. Miközben közgazdasági és politikai elemzők Nizza után a 2004-2005-ös időpontot tartják reálisnak az uniós bővítés első körének dátumaként, Wolfgang Schüssel osztrák kancellár a minap új ötlettel rukkolt elő: szerinte az uniónak a göteborgi csúcson kell majd megjelölnie a dátumot. Akár e tekintetben, akár a bajor miniszterelnök „Magyarországot egyedül felvenni” gondolata esetében sem nehéz észrevenni az ötletek belpolitikai indíttatását, a kormányzó pártok legitimációs bázisának erősítését saját választói, vagy éppen a külföld szemében. Európa középső és keleti felének szempontjából ma már a dátumnál jóval fontosabb, hogy a nizzai ütemtervnek megfelelően 2002 első felében be lehessen csukni a tárgyalások jegyzőkönyvét, azaz az egyeztetéseken valóban bekövetkezzen a politikai áttörés.
- 13:57 A koleszterinnél is jobban jelezheti a szívbetegség kockázatát ez a fehérje
- 13:57 Írja fel a dátumot: ekkor érkezik a kéményseprő legközelebb
- 13:33 Arra hívja fel a figyelmet a képviselő, ne tévesszék össze a jobbos ikertestvérével
- 12:51 „Bocsika az angol miatt” – karácsonyi dalos kvízben szerepelt Rubint Réka, VV Merci, PSG Ogli és két Gáspár lány is
- 12:48 Öt intő jel, hogy a gázkazán veszélyes üzemmódba kapcsolt
- 12:42 Magyar Péter: A dolog egyszerű. Orbán Viktor egy bűnöző
- 12:28 Az út közepén robbantak le a Waymo önvezető taxijai egy áramszünet miatt
- 12:13 Eljárást indított a GVH a Douglas parfümériával szemben
- 12:11 Tüntetnek a fuvarosok: csak 50 kamiont engedtek be Budapestre, az M3-ason és az M0-son is jelentős a torlódás
- 12:04 Ma már ugyanolyan egyszerű adományozni, mint venni egy kávét
- 11:44 Felmérés a Szőlő utcáról: a magyarok 40 százaléka szerint le kellene mondania Orbánnak
- 11:39 Megvan a Blaha Lujza téri cövek hivatalos neve
- 11:38 Trump grönlandi különmegbízottat nevezett ki
- 11:35 Gaskó Balázs az alkoholizmusáról és köztévés időszakáról beszélt: Egyszer új főszerkesztő jött, előtte sminkes volt, én meg alig tudtam valakivel szakmáról beszélni
- 11:19 Orbán: Az a jó választás, amikor az emberek gőzölgő aszfalton mennek szavazni – átadták az M4-es autópályát
- 07:19 Pottyondy Edina nem tudja, neki dedikálta-e Orbán a könyvét „Kedves Edina!” megszólítással
- 10:43 Lázár: Milyen szerencse, hogy a magyar bírók csak a Tiszának nyalnak
- 06:07 Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték a 2025-ös Csillag Születiket
- 06:42 Molnár György Elefántot újra kellett éleszteni: „Néhány nappal az operációt követően meghaltam”
- 06:00 Még a 14. havi nyugdíjjal is sereghajtók vagyunk az Európai Unióban
- 06:20 Budapestre jött Ricky Martin, a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban is járt
- 08:13 Videó: autóval üldözte, majd el akarta ütni a volt feleségét
- 11:19 Orbán: Az a jó választás, amikor az emberek gőzölgő aszfalton mennek szavazni – átadták az M4-es autópályát
- 09:35 Berki Mazsi: Sosem késő újra bemutatkozni, ismerjetek meg engem, Katona Renátát
- 12:42 Magyar Péter: A dolog egyszerű. Orbán Viktor egy bűnöző
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
