Hatalmas összegbe, a három évvel ezelőtti számítások szerint 3 milliárd forintba került volna Galyatető rekonstrukciója, mégis megérte volna a befektetés – állítja Pignitzky Péter, a Magyar Sí Szövetség (MSSZ) főtitkára. A projekt a sípályák korszerűsítése mellett az infrastruktúra kiépítését, parkolók, szálláshelyek létesítését is magában foglalta volna. Így ha megvalósul, akkor nemcsak nemzetközi versenyeket rendezhetnénk Galyatetőn, de normális sípályákkal a 300-400 ezer magyar síelő nagy részét – akik évente átlag 4-5 napon át külföldön hódolnak szenvedélyüknek, s költenek el ott minimum 40-50 ezer forintot – idehaza lehetne tartani. “Ráadásul ennek hatására még több honfitársunk síelne” – magyarázza Pignitzky, s példaként felhozza, hogy Szolnok megye diákolimpiájának megyei döntőjét alpesi síelésben Galyatetőn rendezték, 300 résztvevővel.
ALKALMATLANUL. Ez a lelkesedés persze nem általános, s a helyzet nem is ad rá okot. A közel 30 magyarországi felvonós sípálya közül jelenleg egy sem alkalmas nemzetközi verseny lebonyolítására, s mindössze kettő – Bánkút és Zebegény – rendelkezik hóágyúval. Az állapotokat mi sem jellemzi jobban, minthogy az MSSZ még a magyar bajnokságot is az ausztriai Sankt Lambrechtben rendezi meg, szezononként 300 ezer schilling (5,4 millió forint) ráfordítással.
MegszállottanLáng Róbert nem olyan körülmények között üzemelteti az általa bérbe vett, Nagy-Hideghegyen lévő alpesi sípályát, miként az tőlünk nyugatabbra szokás. Szó sincs arról, hogy némi beruházás után ma már csak a profitot kell bezsebelnie, amelyből a folyamatos fejlesztésre is telik. Az ő receptje: végy egy jól működő vállalkozást, s annak nyereségéből finanszírozz egy másikat. A Láng Autóalkatrész Kft. társtulajdonosa tavaly vett egy vadonatúj liftet – a pályán jelenleg egy tárcsás és egy régi, úgynevezett kampós felvonó működik -, ám a berendezést valószínűleg nem tudja ebben a szezonban üzembe helyezni, mert a területet kezelő erdészet ezt engedélyhez köti.
“Amikor hó van, annyian látogatnak ide, hogy a két lift maximális kapacitással működik. A parkoló létesítését, a síelők busszal történő felszállítását mi oldottuk meg, s az utat és a parkolót is mi tisztítjuk a pályatakarítóval, ám a kezelő most azt találta ki, hogy nem takaríthatjuk a géppel az utat” – meséli Láng Róbert, aki szeretné elérni, hogy a pálya önfenntartó legyen. Ötven éve síelnek itt, s amikor a síszövetség nem tudta tovább működtetni a létesítményt, amely csak vitte a pénzt, a vállalkozó megvette tőle a sílifteket. Sikerült felélesztenie ezt a Budapesttől 70 kilométerre eső területet, olyan forgalmat érve el, amekkora itt még soha nem volt. Elmondása szerint 100-200 millió forintos fejlesztés is ráférne a területre, hiszen például az általa működtetett két turistaházat is fel kellene újítani.
A helyszín fölött azonban sokan bábáskodnak, ami csak nehezíti a bérlő dolgát. A terület gazdája a magyar állam, a tulajdonosi jogokat a Kincstári Vagyoni Igazgatóság gyakorolja, kezelője az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. tulajdonában lévő Ipoly Erdő Rt. Ugyanakkor a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó egri állami erdészeti szolgálat is élvez hatósági jogokat, miközben a pálya a Környezetvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Duna-Ipoly Nemzeti Park területére esik.
Láng Róbert négy éve üzemelteti a létesítményt. Előbb a nemzeti parkkal akadt gondja, most az erdészet kívánja megvédeni a Börzsönyt a turistáktól, a forgalmat a hegység szélén lévő Királyrétre korlátozva. A vállalkozó nemrég külföldi tulajdonosnak adta el cége 51 százalékát, hogy ebből is a sípályát finanszírozza, ám bevallása szerint lelkesedése kezd alábbhagyni.
Bár a tavalyi szezonkezdet hó szempontból összehasonlíthatatlanul jobb volt az ideinél, az elmúlt télen is mindössze 4400-an váltottak Galyatetőn 1500 forintért napi bérletet, s csak 2406 darab 150 forintos, egyszer használatos jegyet adtak el. A jelenlegi áldatlan állapotok ellenére a főtitkár szerint egy havas hétvégén itt bedugul a hegy, mivel csak egyetlen – 200 férőhelyes – parkolóhely van, az is odafönn, de sok mindent elárul az is, hogy az egész Mátrában csupán egyetlen hókotró dolgozik. Sokak szerint a hegy alján lévő Mátraalmáson kellene egy nagy parkolót építeni – ez egyébként a szomszédos két község életét is felpezsdíthetné -, s onnan busz szállítaná a síelőket a pálya aljáig, ahonnan kétszemélyes ülőlift vinné fel őket a csúcsra. E létesítmény a hómentes időszakokban is használható. (A buszos szállítás a hegység fő csúcsa, a Kékes esetében már valamennyire megoldott, ott az a gond, hogy sűríteni kellene a járatokat, mert a síelőknek fél-egy órát kell várakozniuk a Parádról induló járművekre.)
Jelenleg egyetlen tárcsás felvonó állítható üzembe Galyatető északi oldalán. A beruházási költségnek csak a harmadát tenné ki a megfelelő hosszúságú – 2,5 kilométeres -, széles és meredek pálya korszerűsítése. Az invesztálás ráadásul lépcsőzetesen is végrehajtható: amíg például nincs hóágyú, megteszi a hótaposó pályakezelő gép is. A hóágyú üzemeltetése ugyanis tekintélyesebb összegbe kerülne, mert víz és villany kell hozzá, bár csapadék is összegyűjthető erre a célra. A berendezéssel hómentes időszakban is befújható a pálya, igaz, a megfelelő, fagypont alatti hőmérséklet ehhez sem nélkülözhető.
HÓ NÉLKÜL. Az idei enyhe tél persze nemigen kedvez a síelésnek, de Pignitzky Péter elmondása szerint ez Nyugat-Európában is gondot okoz. Sorra mondanak le versenyeket, amire bőven volt példa korábban is: Spanyolországnak 1995-ban például dollármilliói úsztak el, amikor elmaradt az alpesi sí világbajnokság. Kellő hideg esetén viszont – például tavaly és tavalyelőtt – Galyatetőn novembertől márciusig, azaz négy hónapig tartott a szezon (az elmúlt év március 20-án még sífutó versenyt rendeztek), de hóágyúval talán áprilisig is ki lehetett volna nyújtani. A szövetség azonban csak a szakértő szervezet szerepét vállalhatja, mert pénzekre nem pályázhat, hiszen egyetlen sípálya sincs a tulajdonában. A létesítményeknek az állam a gazdájuk, e jogot rendszerint a helyi erdőgazdaság gyakorolja. Az MSSZ munkatársai nem álmodoznak, s nem élsportban gondolkodnak, különösen nem az alpesi síelésnél. Abban viszont bíznak, hogy megfelelő hazai sípályák esetén az emberek nem autóznának legkevesebb 350 kilométert – ennyire van Budapesttől az ausztriai Semmering -, ha 100 kilométert is elegendő lenne megtenniük.
A magántőke bevonása sokak szerint a rövid szezon ellenére is járható út lenne. Ausztriában például többnyire állami tulajdonú pályákat bérelnek a privát üzemeltetők, s ha valamelyik csődbe jut, másik társaság lép a helyébe. Az Alpokban persze egy 200 fős falu népessége a síszezonban akár 1500 főre is felduzzadhat.
A Gazdasági Minisztérium véleménye azonban egyértelmű: nem támogatja a síturizmus fejlesztését. “Hegy és hó kell ehhez a sporthoz, s Magyarország adottságai kedvezőtlenek ebből a szempontból. Nem biztos, hogy az ilyen jellegű fejlesztések megtérülnének, Ausztriával vagy Szlovákiával nem tudunk versenyezni” – mondja Hansági Péter, a turisztikai együttműködési főosztály vezetője. Hozzáteszi: az aktív turizmuságak közül az idén is a lovas, a vízi és a kerékpáros turizmust kezelik kiemelten, mert hazánknak ehhez vannak meg az adottságai. Télen pedig a gyógyfürdőket ajánlják a szabadidő eltöltésére.
MAGÁNTŐKÉVEL. Az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) koncepciója az alpesi síelést illetően hasonlít a gazdasági tárcáéhoz. Tóth József, a sport helyettes államtitkárság munkatársa úgy véli, az alpesi sípályák korszerűsítése sokba kerül, s e célra magántőke bevonása szükséges. Szabadidős célú sportlétesítmények felújítására azonban írtak ki pályázatot az utóbbi két évben, amelyekre síhelyekkel is lehetett jelentkezni, ám az állami támogatás csak kiegészítő hozzájárulásként képzelhető el.
“A szabadidősportok feltételeit szeretnénk folyamatosan bővíteni, s ezen belül a téli sportolásét is, hiszen ebben az évszakban nagyon leszűkülnek a lehetőségek. Mi azonban a korcsolyát és a sífutást kívánjuk fejleszteni, hiszen az utóbbira sokkal alkalmasabbak az ország időjárási és domborzati viszonyai, mint a lesiklásra. Hosszabb ideig is lehet űzni ezt a tevékenységet, s a sífutás iránt világszerte egyre nagyobb az érdeklődés” – indokolja Tóth József, aki egyébként síoktató is.
Az ISM munkatársa arról számolt be, hogy egy új programot is szeretnének megvalósítani. Helyszíneket kívánnak kiépíteni – döntően az MSSZ koordinálásával -, ahová szervezett iskolai csoportokat hívnának, s a tervek szerint felszerelést és szakembert is biztosítanának. E fejlesztés nagyságrendekkel alacsonyabb költségekkel jár, mint amennyit az alpesi sízés felfuttatása igényelne, így a tárca előreláthatóan az anyagi terhek zömét tudná vállalni. Különösen, hogy jelentősen növekszik a minisztérium által a szabadidősportokra fordítható összeg.
