Amszterdamban eddig öt internetes adatközpont nyílt, amelyek erőforrás-kihelyezés (outsourcing) konstrukcióban futtatják cégek adatait.#<# Magyarországon még csak most kezdődik ennek a piacnak a kiépülése, szinte minden hétre jut egy bejelentés. A szolgáltatások lényege, hogy a cégeknek nem kell nagy volumenű informatikai beruházást végrehajtaniuk, mert bérelhetik azokat az eszközöket, amelyeken az adataikat futtatják. Elemzők állítják: ezek a megoldások jelentik a jövő útját: az IDC szerint a tavalyi 2 millió dolláros érték után ez a piac 2003-ban 150 millió dollárra duzzad világviszonylatban. A szolgáltatásokat több néven is emlegetik, ezek hasonló elven, kevés eltéréssel ugyanazt nyújtják: alkalmazásszolgáltató (application service provider - ASP, vagy az ehhez képest némileg több szolgáltatást nyújtó managed application provider - MAP), illetve internetes adatközpont (internet data center - IDC). Az első szereplők között van a Matávnet adatközpontja, ahol több platformon, több konstrukcióban köthetnek szerződést az ügyfelek. A napokban jelent meg Magyarországon a floridai HostLogic, itteni leányvállalata jövőre már egy-másfél millió dolláros árbevételt tervez. Ez a cég a Microsofttal kötött megállapodás értelmében a Microsoft.Net technológiáját alkalmazva készül szolgáltatásokat és egyedileg fejlesztett szoftvertermékeket forgalmazni. A legnagyobb szoftvercéggel és a Compaqkal karöltve nyújt ASP szolgáltatást a MatávCom is. Itt a Microsoft levelező és kommunikációs szoftvereit bérelhetik az ügyfelek. Internetes infrastruktúraközpontot hoz létre a CityReach is Magyarországon. A „kolokációs” központokkal foglalkozó CityReach International (CRI) cég magyarországi leányvállalata a régióban az első, s 8800 négyzetméteren kívánja megteremteni az adatforgalom tökéletes biztonságát. Ők nem az ügyfelekre, hanem azok szolgáltatóira, így az internetszolgáltatókra vagy az ASP-kre koncentrálnak. Várakozásaik szerint 2001 első negyedévében a terület felét betöltik a megrendelő cégek szerverei.
- 22:36 Kós Hubert lenyomta Szoboszlai Dominikot, a Fradi két díjat is besöpört
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 21:01 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 12.
- 20:57 Kazinczy dédunokája a nyelv helyett az építészet, ükunokája pedig az acélgyártás világát változtatta meg
- 20:52 Moszkvában arról elmélkedtek, hogy az örmények ellen is katonai hadművelet kellene indítani
- 20:09 A mexikói elnöknő szerint Trump Mexikóban is indítani akar hadműveleteket
- 20:03 Kylie Jenner is puszilkodott volna Timothée Chalamet kolléganőjével, de utóbbi elfordította a fejét
- 20:00 Három állandó lakosa van ennek a távoli brit szigetnek, ahol több állást is hirdetnek
- 19:53 A 444.hu újságírója nyerte el a Transparency-Soma díjat
- 19:32 Szlovák államfő Magyar Péter Beneš-dekrétum ügyében írt leveléről: Sértés számomra
- 19:24 Sofia Richie elárulta születendő babája nemét
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 18:57 A ChatGPT miatt érvénytelenítették egy holland pár házasságát
- 18:57 Tóth Alex: miért nem a Lazio a jó döntés?
- 15:11 Bár Gulyás szerint nem lehet levédetni egy szlogent, a Fidesz korábban mégis megtette
- 10:43 Sírva kiabálva kért segítséget egy felpofozott kisfiú, akit fogdostak és szexre akartak kényszeríteni a játszótéren
- 12:40 Megszökött egy gyerek a kórházból, a Népszínház utcában feküdt a hóban, amikor rátaláltak
- 15:01 Kocsiba tuszkoltak egy fiatalt, majd arra kényszerítették, hogy vegyen fel hitelt
- 13:37 Rosszul lett és árokba borult egy postás az elektromos biciklijével
- 18:52 Halálra fagyott egy kutyaházban tartott kutya Csillaghegyen
- 08:33 Filmből vett ütéssel ölhették meg Gábort a Morrison’s 2-ben
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 13:29 „Ez szégyenletes és botrányos!” – rettentő dühös az ETO egykori klasszis kézilabdázója
- 11:28 Pánikba esett és a Bükkben ragadt éjszakára egy turista, miután a 116-ot hívta a segélyhívó helyett
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
