Ez a füst nem fehér, mint a pápaválasztás teljes sikere után. Még nem kiálthatjuk a “Habemus Papam” mintájára, hogy “van egyesült Európánk”. Ám nem is fekete, még csak nem is sötétszürke. A Nizza városában tartott EU-csúcs ugyanis részleges sikerre volt ítélve. A kudarc döntésképtelenségre kárhoztatta volna a mostani 15-rôl fokozatosan 27 tagúvá váló uniót a bôvülés egy-másfél évtizede alatt. Ez demoralizálta volna a csatlakozni szándékozó országokat, amelyek elôkészületeik során jelentôs politikai és gazdasági kockázatot vállaltak.
Így óriási volt a kiegyezést igénylô nyomás, s ezért Nizza néhány legfontosabb feladatát kétségkívül teljesítette.
BIZAKODHATNAK A HATOK.Különösképpen így van ez a csatlakozásra számító “elsô csapat” (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovénia, Észtország és Ciprus) ügyében. Ezekre az országokra vonatkozik az a vállalás, hogy az unió 2002 végéig felkészül azok befogadására, amelyek 1998-ban megkezdett tárgyalásaikat eddig az idôpontig sikeresen lezárják. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a több mint egy évig tartó ratifikációs kötelezettség miatt a hatok – köztük Magyarország – számára 2004-2005-ben nyílik meg az unió kapuja.
Eredménynek számít az is, hogy Nizza véget vetett az úgynevezett Big Bang (a nagy robbanás) elvének. Esélytelenné vált annak a kísérletnek a folytatása, amely össze akarta mosni a hatok csapatát a “második hullám”; jelentkezôivel. Ez azt jelentette volna, hogy az EU keleti kiterjesztésének megkezdése jóval késôbbre tolódik és ködössé válik.
Noha a hivatalos fogalmazás nem sorolja fel név szerint a hatok országait, a Nizzában elhatározottak világosan jelzik, hogy ez a csapat egyszerre lép majd be az EU kapuján. Ennek Lengyelország miatt van különleges jelentôsége. Különleges belsô gazdasági problémáik okán a lengyelek készültségi foka ma elmarad a magyarok, csehek vagy szlovének szintjétôl. Politikailag azonban Lengyelország – a régió egyetlen középhatalma – nélkül nem valósulhat meg a csatlakozás elsô szakasza. Ez különösképpen érdeke Németországnak, amely az unió legnépesebb és gazdaságilag legerôsebb országa. E különleges összefüggést félreérthetetlenül jelezte, hogy Schröder kancellár éppen Varsóból érkezett Nizzába. Minden gazdasági problémától függetlenül a lengyel belépésnek Berlin számára elsôrendû geostratégiai jelentôsége van. A lengyel EU-tagság helyezi az egyesült Németországot az unió központi tömbjének keleti szélérôl annak középpontjába.
Ebben a vonatkozásban az a bizonyos füst akár fehér is lehetne. Világosszürkévé az a sokszor elkeseredett vita teszi, amely a jelenlegi tizenöt tagállam között folyik az unió szerkezeti reformjának legfontosabb hatalmi kérdéseirôl. Ezek jó részét Nizzában megoldották ugyan, de az EU alapelvei szerint valamely megegyezés csak akkor tekinthetô véglegesnek, ha minden ügyben megállapodás születik. Márpedig a mai EU teljes belsô reformjának elfogadása és ratifikálása a kiterjesztés feltétele.
Ebben pedig a látszat ellenére még sok a bizonytalanság. A látszat bölcs és kifinomult kompromisszumot mutat például abban a hatalmi kérdésben, hogy a tényleges döntéseket hozó Miniszteri Tanácsban milyen legyen a szavazatok aránya. Mindenki úgy vélte, hogy a németek (a franciáknál és angoloknál húsz millióval nagyobb lélekszámuk okán) több szavazatot fognak követelni. Ez meglepô módon nem történt meg. Kemény és elkeseredett viták után a jelenlegi tagok közötti súlyelosztás aránya változatlan maradt és fennmaradt a szavazategyenlôség (országonként 29 voks) a négy legnagyobb tagállam (Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia) között.
KORREKT SZAVAZATI SÚLYOK.A belépésre várók egyelôre elméleti jelentôségű szavazati súlyelosztása is korrektnek mondható. A németek visszaverték azt a francia kísérletet, amely majdan Lengyelországnak kevesebb voksot kínált a gyakorlatilag azonos lélekszámú Spanyolországnál (végül mindkettô 27-et kapott). A lakosság számát figyelembe véve elfogadható a többi pályázó súlyelosztása is (például: Magyarország és Csehország 12, Szlovénia 4, a távoli jövô Romániája 14).
A füstöt szürkére festô bizonytalanság abból fakad, hogy a számukra legfontosabb kérdésekben a britek és a franciák fenntartották vétójogukat. A jövô számára pedig abból, hogy német javaslatra 2004, a kiterjesztés döntô évének végén újabb csúcs vizsgálja meg a ma még nem teljes belsô EU-reform helyzetét – persze az akkori európai helyzet fényében. Miután pedig senki nem tudja, hogyan alakulnak Európa hatalmi viszonyai négy esztendô múlva, a már elért megállapodásokat is átlengi az ismeretlen jövô bizonytalansága.
