A multik 70 százaléka egy éven belül kénytelen lesz szembesülni azzal a ténnyel, hogy nem készített koherens e-business stratégiát, s emiatt kimutatható lemaradásba kerül a versenyképesség tekintetében – áll a Gartner Group elemzésében, amelyet az idei cannesi Itxpo alkalmával ismertettek. A Gartner az elektronikus kereskedelemnek még sötétebb jövőt jósol rövid távra. Alexander Drobik, az üzleti menedzsment kutatócsoport igazgatóhelyettese ezt a piacot még mindig túlfűtöttnek tartja, annak ellenére, hogy az elmúlt fél év hangos kudarcai kissé már lehűtötték a kedélyeket. Drobik szerint az üzleti tervek többsége komolytalan, ötletszerű. Az üzletvitelben az elemző cég nagy jövőt jósol az erőforrás-kihelyezés (outsourcing) különböző módozatainak. Fontos szerephez jutnak az Application Service Providerek (ASP), vagyis azok a vállalkozások, amelyek erőforrás-kihelyezés formájában végzik az üzletvitel központi részéhez szorosan nem tartozó tevékenységek egy részét, például a szerverek üzemeltetését. Ugyanakkor világviszonylatban várható – s ezt a lehetőséget érdemes a velük szerződőknek szem előtt tartani -, hogy öt év múlva az ASP-k négyötöde nem lesz a színen, mert felvásárolják őket, vagy tönkremennek. –
- 15:31 Titkosították a Szijjártó–BYD ügyet, közben ellenőrzés volt Szegeden
- 15:13 Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
- 15:03 Megvan a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal új elnöke
- 15:02 „Nem sok dolog fogható ahhoz, amikor belenézel egy haldokló szemébe, és megköszöni, hogy ott vagy vele”
- 14:57 „Aztán magyarázkodj, te faszfej" – lemondott a hegyvidéki alpolgármester Kovács Gergely működésére hivatkozva
- 14:52 Elszabadult az OpenAI mesterséges intelligenciája: olyat tett, amin a kutatók is meglepődtek
- 14:41 Milák és a másik két olimpiai bajnok úszónk is visszatér Párizsba
- 14:36 Hamis bombariadó miatt vettek őrizetbe egy szolnoki férfit
- 14:23 Nyár végére felállhat az új közmédia-testület
- 14:20 Megint baj volt a Facebookkal, a Messengerrel és az Instagrammal
- 14:00 Parlamenti nagyüzem: Ruff Bálint megint összehívja az Országgyűlést
- 14:00 Lemondott a legfőbb ügyész
- 13:48 Magyar filmfesztivál most először kapott BAFTA-kvalifikáló státuszt
- 13:38 Évtizedek óta nem látott ítéletidő pusztít Chilében, szakértők szerint az El Niño az okozója
- 13:37 Laczó Adrienn fontolóra venné a jelöltséget, ha felkérnék államfőnek
- 10:39 Orbán Viktor: Szijjártó munkahelye nagy értéket és lehetőséget tartogat Magyarország számára
- 11:27 Toró T. Tibor Tusványoson: Sokan megkérdőjelezték, miért jön el és tart beszédet itt a bukott miniszterelnök
- 14:00 Lemondott a legfőbb ügyész
- 07:21 NKA-botrány: Hankó Balázs szerint kormánydöntés volt
- 10:58 Borbély Alexandra Nagy Ervin kabinetfőnökétől kért engedélyt, hogy férjével három napra elutazhassanak
- 06:36 Népszava: A volt NAV-elnök rokonainak cége újabb 150 milliós szerződést kapott a Magyar Államkincstártól
- 05:30 Kvíz: Valami Amerika, Csinibaba – mennyire emlékszel a legjobb magyar filmzenékre?
- 10:15 Aranykonvoj-ügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”
- 12:04 Három mentőhelikopter is érkezett a sárvári frontális balesethez, egy nő a helyszínen meghalt
- 12:35 Török Gábor: Orbán visszatért, és úgy néz ki, szombaton missziót hirdet
