Jó tapasztalatokat szerzett a csapatépítő tréningen Ihrig Péter, a Compexpo ügyvezető igazgatója. Mégis van, amin változtatna, ha újból ilyet rendelne: meghosszabbítaná az előkészítést és a levezetést. “Nem szabad rögtön a tréninggel kezdeni, legyen együtt a társaság egy-két napig, hogy összerázódjanak az emberek” – mondja. Ezt az időt fel lehet használni másfajta képzésre, de akár sportprogrammal is ki lehet tölteni. Hasonlóképpen a program végén sem szabad sajnálni az időt arra, hogy a résztvevők feldolgozhassák az eseményeket. Egy-egy tréning során ugyanis megrázó dolgok történhetnek; mint Ihrig Péter mondja, az ő tréningjükön volt, aki sírt, más megsértődött, a harmadik megnémult, s olyan is akadt, aki a tréning hatására kilépett a cégtől, mert rájött, nem neki való az ottani munka. A mérleg azonban pozitív lett: összeállt a csapat.
“A tréning nem péntek délután ötkor kezdődik, hanem hetekkel előtte, mert a sikerhez gondos előkészítésre van szükség” – mutat rá Kökény Vera pszichológus tréner. A trénernek alaposan tájékozódnia kell arról, mi a feladat, mit várnak el tőle, kik lesznek a résztvevők, ők milyen szervezetben dolgoznak. Elképzelhető, hogy mást akar a megbízó, mint a tréningre küldött beosztottak, s lehet, hogy emiatt a trénernek a résztvevőkkel is találkoznia kell már a munka előtt. Ha mindez megtörtént, s ráadásul – látszólag – mindenki boldogan érkezett, akkor is meg kell kérdeznie a tréning elején, hogy milyen előképpel jöttek a jelenlévők.
“Kezdetben minden csoportban van ellenállás” – mondja Rudas János pszichológus tréner, a Bar Kochba Kutatási Oktatási és Tanácsadó Intézet elnöke. Az emberek szoronganak az ismeretlen helyzet miatt, félnek, hogy próbára teszik majd őket, hogy kiderül róluk valami, amit titkolni szeretnének. A szorongásukat aztán úgy próbálják oldani, hogy utálkoznak, támadják a trénert, passzívak vagy éppen elalszanak. Az ilyen helyzeteket a trénernek kezelnie kell. Minden csoportban kialakulnak olyan tudattalan folyamatok, amelyeket fel kell dolgozni. Hiba, ha a tréner azt hiszi, csak azzal kell foglalkoznia, ami közvetlenül megnyilvánul a résztvevőkben, látnia kell azt is, mi játszódik le a háttérben.
Magyarországon még gyakran előfordul, hogy konzerv tannyagokat vesznek át, vagyis például arra képezik ki a trénert, hogy a szervezet küldetéstudatának kialakításával foglalkozó tréningen miről beszéljen 9-től 10-ig, utána milyen gyakorlatot tartson, majd mit rakasson ki a résztvevőkkel a táblára, és így tovább. Arra azonban nem figyelnek, hogy milyen indulatok, érzelmek alakulnak ki a csoportban, s hogyan kellene ezeket feldolgozni.
Az, hogy egy adott helyzetben mi a tréner teendője, könyvből nem tanulható meg. Segít ugyan, ha ismeri a csoportfolyamatok szabályszerűségeit – például, hogy eleinte van ellenállás az emberekben -, de ezek kezelését csak a saját bőrén tudja megtanulni. Ezért aztán egy trénerképző mesterkurzus résztvevői ugyanúgy feladatokat oldanak meg, mint az ő szokásos “áldozataik”. Van például egy gyakorlat, amelyben a résztvevők két csoportra oszlanak, kapnak papírt, ollót, vonalzót, ragasztót, s az az elvárás, hogy minél szebb tornyot építsenek akkora papírdarabokból, amelyek nem nagyobbak a vonalzónál. A résztvevők más-más szerepeket vesznek fel, s modellálnak egy szervezetet. Van, aki ötleteket ad, van, aki szervez, kialakulnak vezetői szerepek, mások vágnak és ragasztanak vagy éppen kívül maradnak, s olyan is lehet, aki igyekszik kellemessé tenni a többiek munkáját például azzal, hogy teát főz nekik. Végül zsürizik a tornyokat, majd megbeszélik, milyen folyamatok zajlottak le a gyakorlat közben. Fontos, hogy a résztvevők vonják le a tanulságot, ne a tréner, neki csak levezetnie szabad a beszélgetést.
