Rohamosan megfogyatkoztak a svájci UMTS-koncessziók iránt érdeklődők, a hétfői kezdésre a négy megszerezhető licencre csak négyen pályáztak. Ezért elhalasztották az árverést, de így is egyre valószínűbb, hogy a négy licenc az 50 millió svájci frankos kikiáltási árért talál gazdára. Ez egyben azt is jelenti, hogy álom marad a svájci kormány 3-6 milliárd frankos bevételi elképzelése. A vetélkedésbe korábbi terveivel ellentétben nem szállt be a Deutsche Telekom, a norvég Telenor, a hongkongi Hutchison Whampoa és a Cablecom valamint hét svájci pályázó egyesült. A HutchisonWhampoa cég visszalépett a lengyelországi UMTS-árverésen való részvételtől is. Néhány napja a Netia Holdings is közölte, hogy nem vesz részt a lengyelországi árverésen. –
- 13:34 Kreml: Európa jelenlegi hozzáállása mellett haszontalan lenne részt vennie a tárgyalásokon
- 13:30 34 évesen, rákbetegségben meghalt az Európa-bajnok atléta
- 13:19 Trump, Lula és az Aranylabda
- 12:39 Rendszeres humanitárius együttműködésről állapodtak meg az ukránok és az oroszok
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 12:08 Aranylabda: így szavazott Szöllősi György
- 12:03 Vinícius lett az arca a Real Madrid problémáinak, pedig nem ő okozta azokat
- 11:45 Angol csúcsrangadón térhet vissza Szoboszlai Dominik a Liverpoolba
- 11:21 Feldúlták a közelmúltban Magyar Péter dédapjának sírját, de a miniszterelnök nem haragszik
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 11:04 Újra lesz Szerbiában Exit fesztivál
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
- 11:02 Utcahosszal verte a mezőnyt, saját világrekordját döntötte meg az olimpiai bajnok úszóklasszis
- 10:54 Elfogták a soponyai postarablás gyanúsítottját
- 11:02 Nem kell sokat költeni az egészséges táplálkozásra: 7 rostban gazdag, pénztárcabarát alapanyag
- 07:37 Romjaiban is odavonzaná a neonácikat Hitler porig égett Sasfészke
- 10:11 Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Aleksandar Vucic bizalmasát
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 07:05 Ma még lesz pár óra napsütés, aztán fordulat jön az időjárásban
- 04:44 Teniszeredménnyel lett meg Flick századik győzelme a Barcával
- 03:33 Megvan Hamilton első időmérős sikere a Ferrarival
- 09:36 Tíz balatoni vasútállomás felújítását indítják el Vitézyék
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 10:45 Fosztogattak és rendőrökre támadtak több német városban
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
