Woody Allen dzsessz-zenész énje olykor-olykor felbukkant eddigi filmalkotásaiban, de egy egész játékfilmet a ,,mester” még nem szentelt ennek a hobbijának. A hazai mozikban mától látható A világ második legjobb gitárosa című önéletrajzi ihletettségű vígjátékban azért a másik fő szenvedélyét is bőségesen tálalja: a harmincas évek legendás – kitalált – muzsikusa ugyanis a szexet sem veti meg. A Sean Penn egyik legjobb alakításában megformált Emmett Ray mérhetetlenül habzsolja az életet, dönti magába az alkoholt, s ha úgy adódik, beleköt az odvas fába is. A „jó dolgában nem is tudja, mihez kezdjen” típusú ember bizarr kedvtelésekbe menekül; no nem ugrik gumikötéllel a mélybe, ellenben patkányokat gyilkol és az elsuhanó vonatokat bámulja. A felelőtlenségében is szerencsétlen zenész ráadásul megszállottan rajong a nála híresebb gitárosért, Django Reinhardtért. A film egyfajta amerikai álomról szól, sok-sok jó zenével és tanulsággal. A gazdagság, a siker utáni vágy ugyanis a legtehetségesebb embereket is szinte tragikusan komikus helyzetbe taszíthatja, amelyekből csak jókora humorérzékkel és önismerettel kászálódhat ki – ha más nem is, legalább a forgatókönyvíró-rendező Woody Allen. –
- 14:00 Szulejmán kelepcébe akarta csalni Lajos királyt
- 13:44 Miért hagytuk, hogy így legyen? – a 80 éves Bródy János 8 nélkülözhetetlen dala
- 13:40 Orbán Viktor a Citadella átadásán: Amit látok, nem tesz boldoggá
- 13:23 Magyar Péter: Orbán hívjon meg engem a védelmi tanács ülésére!
- 13:19 Orbán Viktor: De hát én jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt
- 12:22 Rácz András a vajdasági robbanóanyagról a 24.hu-nak: Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó
- 12:19 Kiakadtak Szoboszlai Dominik mutogatásán a Liverpool-szurkolók
- 12:04 Artemis-misszió, nagyhét és Trump-ellenes tüntetés a hét képein
- 11:58 Robbanószer a magyar–szerb gázvezetéknél – Orbán összehívta a védelmi tanácsot
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 11:00 „Reménytelennek látom Magyarország helyzetét” – szegényen szeretne meghalni, saját lakását is elajándékozta Fellegi Ádám
- 10:59 Hivatalos: Rosta Miklós visszatér Szegedre
- 10:59 Vályi István: Már nem félnek az emberek a szörnyetegtől
- 10:41 Robbanószert találtak a magyar–szerb gázvezetéknél, Orbán összehívta a védelmi tanácsot
- 10:27 Sharon Stone áttekeri a filmes szexjeleneteket, mert inkább a képzeletére bízza
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 05:30 Kvíz: nyúl, tojás, feltámadás – mennyit tudsz a húsvétról?
- 09:30 Választási földrajz: Ellenőrizd, nehogy akaratod ellenére felkerülj a nemzetiségi névjegyzékre!
- 10:03 Rubint Réka kórházi képeket posztolt az elmúlt négy évből
- 09:26 Ujhelyi István: Szeretném, ha a Tisza kétharmadot szerezne
- 08:59 Magyar Péter megadta híveinek a választási mozgósítás receptjét
- 06:52 Letartóztatták a férfit, aki babakocsijában lőtt agyon egy hét hónapos gyereket New Yorkban
- 06:31 G7: Nem kizárt az ezerforintos benzinár
- 11:00 „Reménytelennek látom Magyarország helyzetét” – szegényen szeretne meghalni, saját lakását is elajándékozta Fellegi Ádám
- 08:01 Ilyen arccal nyílhat meg újra a legendás Gellért fürdő
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
