Az Országos Kardiológiai Intézetben technikai okok miatt évente csak mintegy 420 szívműtétre kerül sor, szemben a szükséges 600-650-nel. Az intézet működéséhez a központi források mellett évek óta mind nagyobb mértékben járulnak hozzá a magángazdaság szereplői. A támogatások általában a technikai hátteret erősítik: a minap éppen a 10 éves fennállását ünneplő Porsche Hungaria adományozott 10 millió forintot a gyermekkardiológiai részlegnek, mely összegből ott életmentő készülékek vásárlását finanszírozzák majd. A legsürgősebb beavatkozások elvégzéséhez a pénzadományból a központ két EKG-készüléket, egy légzésfunkciót vizsgáló spirométert, egy kerékpárergométert és egy 24 órás úgynevezett Holter-monitort tud majd beszerezni. Mint azt Lozsády Károly, az intézet főigazgatója a Figyelő Plusznak elmondta, a Porsche Hungaria már korábban is a támogatóik közé tartozott, eddig mintegy 3 millió forinttal segítették a Gyermekkardiológiai Intézet működését. –
- 08:13 Videó: autóval üldözte, majd el akarta ütni a volt feleségét
- 07:19 Pottyondy Edina nem tudja, neki dedikálta-e Orbán a könyvét „Kedves Edina!” megszólítással
- 07:19 Korlátlan mobilnetet ad sokaknak karácsonyra a One
- 07:18 Orbán: A magyarok pénzének jobb helye van az Alföldön, mint a Donbaszban
- 06:55 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:45 Két légtömeg csap össze a fejünk felett szenteste
- 06:42 Molnár György Elefántot újra kellett éleszteni: „Néhány nappal az operációt követően meghaltam”
- 06:31 Meghalt James Ransone
- 06:27 Idén is sztriptíztáncosnők lettek a jótékonyság bajnokai Portlandben
- 06:20 Budapestre jött Ricky Martin, a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban is járt
- 06:07 Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték a 2025-ös Csillag Születiket
- 06:00 Még a 14. havi nyugdíjjal is sereghajtók vagyunk az Európai Unióban
- 00:00 A diabéteszes neuropátia alattomos betegség, de van ellene hatékony eszköz
- 23:02 A korábbi világbajnokot ripityára verték a darts-vb 2. fordulójában
- 22:05 Nicki Minaj: Mélységesen tisztelem, csodálom a sármos és elbűvölő Donald Trumpot
- 18:45 Tinilányokat gyanúsítanak a fővárosi szórakozóhelyi késelés ügyében
- 06:00 Még a 14. havi nyugdíjjal is sereghajtók vagyunk az Európai Unióban
- 18:03 Eltűnt egy 30 éves nő Budapesten, a rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtaláláshoz
- 22:05 Nicki Minaj: Mélységesen tisztelem, csodálom a sármos és elbűvölő Donald Trumpot
- 16:32 A fóti gyermekotthon volt nevelője: volt időszak, amikor szinte mindennap felvágta az ereit egy gondozott
- 21:18 „Ez az ügy nem Bill Clintonról szól" – szóvivőjén keresztül reagált a volt elnök az Epstein-aktákban felbukkanó fotóira
- 06:20 Budapestre jött Ricky Martin, a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban is járt
- 20:02 Horthy távozása óta pusztuló részek is megújulnak a Gödöllői Királyi Kastély nagy rekonstrukciójában
- 23:02 A korábbi világbajnokot ripityára verték a darts-vb 2. fordulójában
- 06:42 Molnár György Elefántot újra kellett éleszteni: „Néhány nappal az operációt követően meghaltam”
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
