Gazdaság

A DEBIS KFT. ÜGYVEZETŐJE – Göröngyös utakon edződött

Egy-másfél évtizeddel ezelőtt a nehezebb utat választotta Vinkovits László: a legálisan és profi módon elkészített szoftverek magyarországi meghonosítására adta a fejét, nem pedig a házilag összebarkácsoltakéra. Egyike volt azon keveseknek, akik még a szoftveresek legínségesebb idejében is a minőség mellett tették le a voksukat. Elmondása szerint leginkább talán az efféle kitartásnak, szorgalomnak köszönheti karrierjét.

PEDAGÓGUS CSALÁDBÓL. Az informatika iránti érdeklődés persze már a koránál fogva sem kisiskolásként alakult ki Vinkovits Lászlóban. Hiszen a hatvanas évek vége felé még Amerikában sem létezett személyi számítógép, ráadásul Vinkovits nagy hagyományokkal bíró pedagógus családba született, ahol másfajta életútnak nézett elébe. Édesapja a fővárosból a háború előtt a mezőkövesdi gimnáziumba ment tanítani, a negyvenes-ötvenes évek viharait is átélő tanár azonban lebeszélte fiát a pedagógusi pályáról, mondván: keresse a boldogulást inkább az iparban, a gazdaságban. Így azután a fiatalember a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) villamosmérnöki karát választotta, ahol a hetvenes évek közepén végzett.

Akkoriban még intenzíven zenélt, csellón játszott; a zene iránti fogékonyságot is családi örökségként kapta, édesapja ugyanis az operaház fagottosa volt, s egy időben karnagyi tisztet is betöltött. A menedzser otthonában azonban már évek óta az ajtó mögötti sarokban porosodik a cselló, mert az utóbb már csak hobbiként használt hangszerre a cégépítés mellett nem jut idő. Meg is kellene már javíttatni az öreg zeneszerszámot, amelyet úgymond eléggé megviselt, hogy az egyik ifjú családtag nemrégiben kissé hevesen nyitotta ki a szobaajtót. Ha más formában is, azért jut idő (és pénz) a zenére is: október közepén, a Vinkovits László vezette Debis IT Services Magyarország Kft. 10. születésnapján a társaság hangversenyt rendezett a Zeneakadémia nagytermében, ahol két Brahms-művet, a d-moll és a b-dúr zongoraversenyt adták elő. Az alkalom különleges volt, hiszen az utóbbi darab ősbemutatója 1881-ben a Pesti Vigadóban volt, a zongorán pedig maga a zeneszerző játszott.

REKORDIDŐ ALATT. A zene gyakorlásától az egyetemi évek alatt távolodott el Vinkovits, aki 1976-ban friss diplomásként a műszaki fejlesztéssel idehaza szinte egyedüliként foglalkozó Videotonhoz került. Ott azután a “szerencse” lendített a karrierjén. Mint meséli, akkoriban egy számítógépcsalád licencének átvételén dolgoztak, ám a fejlesztés megfeneklett. A felettesei közül senki nem vállalta, hogy a kudarcra ítélt innovációt megmentse, így végül őt kérték fel erre. Ő pedig, mindössze kétéves gyakorlattal a háta mögött, nem csupán elvállalta, de rekordidő, 11 hónap alatt be is fejezte a projektet.

Első vezetői tapasztalatait akkor, huszonévesen szerezte egy 20-30 fős csapat irányítójaként. A miniszteri dicsérettel záruló munka végeztével azután a sikeres fiatal informatikus mérnök a nyakába vette az akkori “keleti blokkot”. Moszkva után Jugoszláviában dolgozott bankterminál rendszerek kiépítésén, majd a Videoton képviselőjeként 1987-ben Nyugat-Németországba, Düsseldorfba küldték (a családi hagyományok újra segítettek, jól jött a németnyelv-tudás), ottani fő feladata nyugati szoftverek hazai terjesztésének előkészítése volt.

HOSSZÚ TÁVON. Mint Vinkovits László meséli, a Microsoft DOS operációs rendszerének árusítása 1987-ben (finoman szólva) nem kecsegtetett túl nagy jövővel. Akkoriban nőttek ki a földből az első generációs hazai informatikai sztárvállalkozások, amelyeket azután “az első nagyobb szél el is fújt”. E cégek ugyanis kizárólag a “vas”, azaz a hardver behozatalára – később hardver elemek összeszerelésére – specializálódtak, amin akkoriban óriási haszon volt, de a nagy üzlet csak néhány évig virágzott. A Debis Magyarország első embere állítja: a legtöbb ilyen cégnél híján voltak az életben maradáshoz elengedhetetlen hosszú távú stratégiának. Az átmeneti üzleti lehetőségre alapozott “tervezés” Vinkovits szerint nem vezet eredményre. A pedagógusi pályától óvó édesapától hallott életbölcsesség beigazolódott ebben az esetben is: minél hosszabb távon fektettünk be valamibe, annál hosszabb távon élvezhetjük a gyümölcseit. A menedzser a magával hozott útmutatás alapján a sokkal göröngyösebb utat választotta. Megkísérelte a fejlett világban kipróbált szoftvertermékeket eladni az újjászülető magyar “piacgazdaságban”, ahol a számítógépes programoknak még nem volt értéke. Az első generációs XT gépek egy-egy kisebb vagyon ellenében még kéz alatt, vagy az állami bizományin keresztül találtak új tulajdonosra. A szoftvereket így a vállalatok is vagy a gépekkel együtt kapták, vagy még évekkel a rendszerváltás után is maguk fejlesztették a szükséges alkalmazásokat. Évekbe tellett, mire e megoldások mögött is felismerték az értéket a magyar vállalatok. Ez azután az édesapa már idézett bölcsességét igazolta, hiszen az annak idején mérnöki pályát választó fiú ma már egy neves, 110 fős szoftvercéget irányít.

VINKOVITS LÁSZLÓ 49 éves, a mezőkövesdi gimnáziumban szerzett érettségi után a Műegyetem villamosmérnöki karán végzett 1976-ban. 1983-ban akadémiai ösztöndíjat nyert a drezdai műszaki egyetemre, végzettségét a Magyar Tudományos Akadémia a műszaki tudományok kandidátusa címmel, a BME pedig egyetemi doktori címmel honosította.

1976-tól 1985-ig a Videoton Fejlesztési Intézetében dolgozott, miközben másodállásban az Információ Elektronika című számítástechnikai folyóirat rovatvezetője is volt. Ezt követően Düsseldorfban a Videoton kiküldötteként, majd német irodavezetőjeként dolgozott. 1989-ben ott alapította a VT-Soft német-magyar szoftverfejlesztő vállalatot. 1992-ben hazatért, itthon 1994-ig a Controll, majd a Microsystem kereskedelmi igazgatói tisztét töltötte be.

1994-ben megalapította az Unisoftware Rendszerházat, amelynek 90 százalékát 1998-ban a német piac egyik vezető IT-szolgáltatója, a Debis Systemhaus szerezte meg. Attól kezdődően a Debis IT Services Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, s várhatóan vezetője marad a 2001 januárjától részvénytársasággá alakuló cégnek is. Tavaly az év informatikai menedzsere volt.

Felesége, Vinkovits Eszter villamosmérnök, két fiuk van: a 21 éves Bálint és a 13 éves Márk. A napi 10-14 órányi munka után hetente legalább egyszer squasht játszik, konditerembe és szaunába jár. Esténként dolgozik, vagy zenét hallgat. Szabadságát utazással, télen síeléssel tölti.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.