A millenniumi hangulatba még éppen belefér Benkő Dániel összegzése, az 1000 év gitáron című korong, amely azonban szó szerint nem ismer határokat. Egyfelől országhatárokat, hiszen Vivaldi dallamai éppúgy felcsendülnek, mint a legismertebb Presser-slágerek, s ebből adódik a másik következtetés: Benkő, átlépve a műfaji határokon is, tulajdonképpen saját kedvenceit gyűjtötte egy kiadványba. A remixek korában éppen halkszavúságával jeleskedő CD-n az eredeti művek iránti alázattal találkozhatunk az interpretációkat hallgatva. Úgy tűnik, kitűnő lant- és gitárművészünk a zene és a művészet kortalan erejében bízik, amikor ilyen széles palettáról válogat. Ezekre a dallamokra ebben az előadásmódban oda kell figyelni, le kell ülni, mintha hangversenyteremben lennénk. A lemez technikailag egyébként ,,hozza” is ezt az élményt köszönhetően a hangmérnöki teljesítménynek. –
- 20:06 „Ez nem a kalandorok növénye” – szüretelik az aszálykedvelő pisztáciát Köveskálon
- 19:42 USA: 37 terroristát öltek meg amerikai légicsapások Szíriában
- 19:28 Videón, ahogy egy farkas elviszi Tommy Lee kutyáját
- 19:03 „A legrosszabb börtön nem az, ahova a nácik zártak” – mi mindent tanulhat a világ a 97 éves Edith Egertől?
- 18:59 Így halt meg Mikes Kelemen
- 18:03 Kihagyott és belőtt tizenegyes, piros lap és 96. perces győztes gól a Fehérvár-Paks meccsen
- 17:56 Elrabolt gólkirálya okozta a Barca legfájdalmasabb 25 napját
- 17:37 Úgy néz ki, a Szabadságpárt nyerte a választást Ausztriában
- 17:30 20 éves, mindössze a negyedik bajnokiján szerepelt, mégis ő lett a Roma nyerőembere
- 17:00 Nyom nélkül tűnt el Kádár János 1956-ban
- 16:52 Hatos lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 16:45 Rangos nemzetközi elismerést kapott a Bükk ékköve
- 16:41 Fizetni akart a csókért Déryné egyik rajongója
- 16:01 Kiss Norbert hatodszor nyerte meg a kamion Európa-bajnokságot
- 15:45 Gulyás Gergely: Karsai Dániel az emberi méltóság kiemelkedő képviselője volt
- 09:32 Karsai Dániel utoljára arról írt, hogy ő nem szeretne sem Putyin, sem a szenvedés szolgája lenni
- 11:41 Hidvéghi Balázs váltja Dömötör Csabát a Miniszterelnöki Kabinetirodában
- 08:26 Sztárban sztár All Stars: Stohl András zokogva értékelte Puskás-Dallos Peti Kaszás Attila-utánzását
- 12:14 Trump-ima, gigászi Korán és manhattani napfelkelte a hét legizgalmasabb képein
- 10:04 Kivégezték az ártatlanságát bizonygató férfit, pedig az ügyészség és az áldozat családja is ellenezte az ítélet végrehajtását
- 10:19 X-Faktor: Három esélyt is kapott a mentoroktól egy versenyző, végül Majka vezette le a színpadról
- 09:13 Sztárban sztár All Stars: Gyerekei édesanyjára emlékeztette Hajós Andrást a Miley Cyrusnak öltözött Peter Šrámek
- 08:01 Emberi ürülékbe fulladt 100 német nemes
- 17:00 Nyom nélkül tűnt el Kádár János 1956-ban
- 15:45 Gulyás Gergely: Karsai Dániel az emberi méltóság kiemelkedő képviselője volt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!