Budapestet szemelte ki közép- és kelet-európai bázisának színhelyéül az Europay International. A cég, amely a világ egyik vezető fizetési rendszerét képviseli, óriási fantáziát lát a térségben, lévén, hogy a kártyahasználat ezen a vidéken még nem terjedt el igazán. Míg Németországban például manapság minden állampolgárra egynél több bankkártya jut átlagosan, addig nálunk 100 ember közül legfeljebb 35 tárcájában lapul ilyen eszköz. Tony Fekete régióigazgató szerint az évtized közepére itthon is mindenkinek lesz legalább egy kártyája, a térségben pedig várhatóan 50 millióra nő a plasztikok száma. Az elkövetkező öt évre kitekintve ugyanis az Europay nagy reményeket fűz az elektronikus kereskedelem különböző formáinak magyarországi – illetve közép- és kelet-európai – fellendüléséhez. –
- 22:51 Bombaformában Kovács Bendegúz, megint betalált
- 22:06 Több száz gyanús regisztráció a roma nemzetiségi választói névjegyzékben
- 21:42 Irán drón-és rakétatámadásokat indított a szomszédos országok ellen
- 21:26 Hamburgert, szalonnát, vajat etet a gyerekeivel, hogy felkészüljenek a világháborúra
- 21:17 Az egyik legnagyobb argentin tehetség a Chelsea-hez kerülhet
- 21:04 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 03.
- 20:49 Vezérkari főnök: Ez a honvédség már nem az, ami évtizedekkel ezelőtt volt
- 20:17 Nem a saját, hanem egy AI-fotóval kampányolt – de állítja, ő van rajta
- 20:00 „Az biztos, hogy nem együtt megyünk szavazni” – politikai viták sújtotta családokkal beszéltünk
- 19:40 „A néni szívettépően zokogni kezdett” - egy vidéki háziorvos elmesélte, hogyan próbálta megnyugtatni a háborútól rettegő idős betegét
- 19:37 Virágföldet és kokaint szállító teherautót kapcsoltak le Franciaországban
- 19:27 Kiállítottak egy focistát, mert belecsípett az ellenfele fenekébe
- 19:18 Magyar Péter: Amikor már azt gondoljuk, nem lehet mélyebbre süllyedni, akkor megtörténik a felfoghatatlan
- 18:58 Bajból lehetőség: ingyen fürdőbelépővel csábítják vissza a turistákat
- 18:38 Izgalmas adok-kapok: van élet a topligákon túl is
- 12:40 Rizsák Ildikó egyenként hazugozta „A szavazat ára” szereplőit a lakossági fórumán
- 09:40 Direkt36: Henry lényegében magára vállalta az akciót, és azt állította, hogy az ő csapata helyezte el a kémtollat a Tisza Pártnál
- 21:26 Hamburgert, szalonnát, vajat etet a gyerekeivel, hogy felkészüljenek a világháborúra
- 15:06 Nagygyűlést is tart kedden Orbán Viktor a Budapestre érkező JD Vance-szel
- 17:47 Narancssárgába borult Kréta és Szantorini
- 20:17 Nem a saját, hanem egy AI-fotóval kampányolt – de állítja, ő van rajta
- 13:07 Letelt a 72 órás ultimátum, Tordai Bence visszalépett a választástól
- 17:17 „A Kisvárda tömegével hoz olyan játékosokat az akadémiájára támogatásért, akik nem szolgálják a magyar labdarúgás érdekeit"
- 22:06 Több száz gyanús regisztráció a roma nemzetiségi választói névjegyzékben
- 13:41 Nagypénteki interjúban árulta el Orbán Viktor, hogy mi a szerepe a KDNP-nek a kormányban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
