Valamikor egymillió ember lakta száz négyzetkilométernyi terület – ma egy romváros a délkelet-ázsiai őserdőben: ez Angkor. A Centrális Galériában október 4-ig látható fotókiállításon Csortos Szabó Sándor ötven alkotása látható a falakon, tudósítva korunk egyik legmonumentálisabb régészeti vállalkozásáról, amelynek során a szakemberek megpróbálják ,,kibányászni” a fenséges romokat az őserdő fogságából. Az egykori khmer királyi város felfedezésében a fotókon kívül egy tervrajzokból és videofelvételekből álló dokumentáció is segít: az egyik épületcsoport, a Preah Koh (Szent Tehén) szentély restaurációs munkálataiba adva bepillantást. A kiállítás létrejöttében fontos szerep jutott a magyar Angkor-kutatóknak, az 1992-ben Budapesten létrehívott Angkor Alapítvány ugyanis jelentős támogatója a feltárási munkáknak. A tárlat egyben tisztelgés a királyi székhelyet 1858-ban felfedező francia tudós, Henri Mouhot emléke előtt. –
- 08:26 „Elég szépek ahhoz képest, hogy csak egy mezőgazdasági üzemben állnak Orbán szerint” – hatvanpusztai cserépkályhákról posztolt Hadházy
- 07:53 HVG: már 12 évvel ezelőtt tudott a kormány arról, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója aggályos kapcsolatban áll több kiskorúval
- 07:35 Jégzajlás miatt hajózási zárlatot rendeltek el a Dunán
- 07:09 Trump vámot vetett ki az Iránnal kereskedő országokra
- 07:07 Nyugaton egyre többfelé ónos eső, keleten tartós havazás vár ránk
- 07:02 Valójában Orbán Viktor dönt a választás időpontjáról
- 07:01 Megyeri Csilla: Egy kórházban megkaptam, hogy ugye tudom, hogyha természetes úton szeretnék szülni, fél lábbal a sírban leszek?
- 07:00 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:50 A Dunántúl jelentős részére riasztást adtak ki ónos eső miatt
- 06:30 Horrorisztikus felvételen, ahogy egy cápa rátámad a nőre szabadtüdős merülés közben
- 06:27 Elszabadult majmok garázdálkodnak egy amerikai nagyvárosban, nem tudja senki, honnan jöhettek
- 06:24 Az Egyesült Államok felszólította az állampolgárait, hogy hagyják el Iránt
- 05:58 Jogellenes lett volna kifizetni az Országgyűlési Őrség vizsgálat alatt álló vezetőinek a jutalmukat – már nem az
- 03:46 Ekler Luca példát mutatott sportszerűségből a Nemzeti Sport Gálán
- 22:36 Kós Hubert lenyomta Szoboszlai Dominikot, a Fradi két díjat is besöpört
- 06:24 Az Egyesült Államok felszólította az állampolgárait, hogy hagyják el Iránt
- 07:02 Valójában Orbán Viktor dönt a választás időpontjáról
- 18:39 A Tisza webshopjában már kaphatók a Fidesztől elhappolt szlogennel feliratozott termékek
- 20:03 Kylie Jenner is puszilkodott volna Timothée Chalamet kolléganőjével, de utóbbi elfordította a fejét
- 06:30 Horrorisztikus felvételen, ahogy egy cápa rátámad a nőre szabadtüdős merülés közben
- 18:13 Ötéves gyerekkel a hátsó ülésen ellopott egy Audit két kamasz
- 16:08 Így zajlik a Duna a fővárosban
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 17:56 Grönland visszaüzent Donald Trumpnak
- 20:00 Három állandó lakosa van ennek a távoli brit szigetnek, ahol több állást is hirdetnek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
