Gazdaság

MOL – Nem lesz nagy gáz?

Új fejlemények borzolják a kedélyeket a Mol Rt. és a kormány között immár hosszú hónapok óta folyó gázvitában. A múlt hét végi igazgatósági ülésen két fontos kérdésről született döntés. Egyfelől az olajtársaság vezetése elhatározta: különválasztják a cégtől a – véleményük szerint – mintegy 100 milliárdos veszteséget okozó gázüzletágat, és az addigi nyilatkozatokkal ellentétben mégis hajlanak e terület egy részének értékesítésére. A korábban egyértelművé tett állami vételi szándék előtt ezzel megnyílhat az út. Jó esetben néhány hét alatt döntés születhet, hiszen az október 20-i rendkívüli közgyűlésen már nem csupán az üzletágak szétválasztásáról, hanem esetleg új partner bevonásáról is szavazhatnak a tulajdonosok – hallani piaci körökben.

Érdekes hír lehet a befektetők számára, hogy a cég vezetői a Gazdasági Minisztériumot és miniszterét is perbe fogják a Mol számára hátrányos gázár-szabályozással okozott károk megtérítése ügyében.

Pletser Tamás, az Erste Befektetési Rt. részvényelemzője szerint rövid távon és jó áron mindenképpen előnyös a Mol számára a gázüzletág disztribúciós részének eladása. Ez már jelenleg is látszik az emelkedő részvényárakon. Hosszabb, 5-10 éves időtávon azonban már feltehetően nyereségessé válik a gázeladás is – figyelmeztet a szakértő. Pletser szerint meglepő, hogy ezúttal nem a magyar, hanem a külföldi befektetők vásárolják a részvényt. A korábban spekuláló hazaiak most inkább eladóként vannak jelen a börzén, ami éppen hogy visszafogja az ár emelkedését.

A következő hetek-hónapok azonban izgalmasnak ígérkeznek. A mostani 4 ezer forint körüli árfolyamon remek felvásárlási célpontot jelent a Mol, lévén legfeljebb az eszközök könyv szerinti értékét kellene kifizetnie a vásárlónak. A piaci találgatásokban a Gazprom neve is felmerül, hiszen a Mol befolyásoló részesedésének megszerzésével az orosz cég az egyik legnagyobb vevőjét tudhatná házon belül. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik