Jelenleg stabil a Postabank helyzete – jelentette ki Járai Zsigmond pénzügyminiszter a pénzintézet utóbbi kétéves tevékenységét elemezve a parlament költségvetési bizottsága előtt -, az elmúlt évet a bank csaknem egymilliárdos adózás előtti nyereséggel zárta, ezzel nyereségesség szempontjából az ország 9. legjobbja. Hozzáfűzte azonban, hogy a volt vezetés, azaz Princz Gáborék számlája 20-30 milliárd forinttal több lesz, mint a már a Postabank állami megerősítésére fordított eddigi mintegy 150 milliárd forint, mert már látszik, hogy a banktól átvett kétes befektetések megtérülése jóval a tervezett szint alatt lesz. Ami a végső summát illeti, az egyes becslések szerint jócskán meghaladja majd a 300 milliárd forintot, hiszen az 1998-ban végrehajtott 150 milliárdos állami tőkeemelés előtt már közel 50 milliárdot fordítottak a bank konszolidációjára, ezen összegekhez jönnek még – egyebek mellett – az ugyancsak az államot terhelő, 100 milliárd forintot meghaladó kamatköltségek is. –
- 07:03 Dobrev Klára: Ki az a bolond, aki hárompárti parlamentet akar ilyen helyzetben?
- 06:53 Az Egyesült Államok a második világháború óta nem látott fegyverkezésbe kezd
- 06:31 Húsvétig melegszik az idő, hétfőn viszont hidegfront érkezik
- 06:05 Képes kvíz: mind a 10 magyar párkereső műsort felismered egyetlen képről?
- 06:04 Milyen gyakran kellene zuhanyozni valójában? Meglepő választ adtak a bőrgyógyászok
- 05:30 A pozsonyi csatától a szatmári békéig – a magyar történelem fontos dátumai kvíz
- 03:27 Nyolc gólt szórt a magyar válogatott kézis, kiütés lett a vége
- 22:51 Bombaformában Kovács Bendegúz, megint betalált
- 22:06 Több száz gyanús regisztráció a roma nemzetiségi választói névjegyzékben
- 21:42 Irán drón-és rakétatámadásokat indított a szomszédos országok ellen
- 21:26 Hamburgert, szalonnát, vajat etet a gyerekeivel, hogy felkészüljenek a világháborúra
- 21:17 Az egyik legnagyobb argentin tehetség a Chelsea-hez kerülhet
- 21:04 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 03.
- 06:00 Magyarország kincsei: Pest vármegye 10 bakancslistás látnivalója
- 05:00 Tíz napon át szabad szemmel is látható égi csoda jelenik meg a Nap közelében
- 17:47 Narancssárgába borult Kréta és Szantorini
- 20:00 „Az biztos, hogy nem együtt megyünk szavazni” – politikai viták sújtotta családokkal beszéltünk
- 15:06 Nagygyűlést is tart kedden Orbán Viktor a Budapestre érkező JD Vance-szel
- 17:17 „A Kisvárda tömegével hoz olyan játékosokat az akadémiájára támogatásért, akik nem szolgálják a magyar labdarúgás érdekeit"
- 21:42 Irán drón-és rakétatámadásokat indított a szomszédos országok ellen
- 05:30 A pozsonyi csatától a szatmári békéig – a magyar történelem fontos dátumai kvíz
- 13:43 Szexuális bűncselekmények miatt tartóztatták le a keresztény szexuális erkölcsről publikáló professzort
- 17:08 „Nem fordult meg a fejemben, hogy azért sírok, mert beletettek valamit az italomba” – fiatalok mondják el, milyen az, amikor bedrogoznak valakit
- 14:27 Visszalépett Vincze Miklós, a Jobbik jelöltje
- 14:46 15 évre eltiltották a megyei focistát, aki a kiállítása után fejbe rúgta a bírót
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
