Derűlátóbbak a világgazdaság perspektíváit illetően a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői, mint ez év tavaszán. A napokban kiszivárogtatott tanulmányuk, amelyet a nemzetközi pénzintézet szeptember 18-i ülésén terjesztenek az elnökség elé, tízéves rekordszintre, 4,7 százalékra teszi az idei globális GDP-növekedést. Az elemzők áprilisban publikált adatai még ettől 0,5 százalékponttal elmaradó konjunktúrajavulást jeleztek. A legfőbb húzóerőt változatlanul az Egyesült Államok gazdasága képviseli, 4,9 százalékos GDP-bővüléssel, de ébred Európa is, ahol 3,4 százalékos növekedést jósolnak, azaz 0,25 százalékkal többet, mint tavasszal. Ázsia, Dél-Amerika és Oroszország teljesítménye is jobb a vártnál; ehhez azt fűzik hozzá az elemzők, hogy több térség profitált az olajár emelkedéséből. A veszélyek közül elsősorban az amerikai fizetési mérleg jelentős deficitjére figyelmeztetnek a szakértők, akik szerint a ma a GDP 4 százalékát meghaladó hiány – bár a dollár jelenleg stabil – „brutális” egyensúlytalansághoz vezethet. –
- 22:37 Klein Dávid megszakította a csúcsmászást, csapata várja a jelentkezését
- 22:14 Sérülés miatt lemaradt a vébéről, most a Honvéd szerződtette
- 21:31 Hiába teljesített minden elvárást a belga kapitány, mégis távoznia kell
- 21:30 A Baltikumban terjeszkedik az OTP
- 21:13 A nap legfontosabb hírei - 2026.07.20.
- 20:51 Pécsi nélkül, de Szoboszlaival és Kerkezzel utazott el Amerikába a Liverpool
- 20:39 Magyar Péter: Sajnálom, ha az örömömből és a feltétlen bizodalmamból fakadó lelkesedésem okozta kommunikációs hibák hozzájárulhattak a kialakult helyzethez és a döntéséhez
- 20:35 Csecsemőt helyeztek el a Heim Pál babamentő inkubátorába
- 20:24 Gyújtóbomba okozott kisebb robbanást egy New York-i épület előtt
- 20:16 Nem maradhat büntetlen az argentinok tuskósága
- 20:07 Lionel Messi: Óriási a fájdalom, mire ez a seb begyógyul
- 20:02 Tízéves tervet, újraiparosítást hirdetett az új brit miniszterelnök, a brexit óta eltelt évtized után szükség is lesz rá
- 19:42 Nem akarják a Lázár-féle elnökséget: petíció indult a Magyar Tenisz Szövetség teljes tisztújításáért
- 19:14 Egri Viktor: Argentína egy erőteljesebb Paraguay plusz Messi
- 19:08 Török Gábor: Ez bizony az új kormány első kudarca
- 19:08 Török Gábor: Ez bizony az új kormány első kudarca
- 14:35 Török Gábor: Ma a parlamenti vita dinamikája más volt, mint az elmúlt hetekben
- 08:51 Kérelmezték Forsthoffer Ágnesnél, hogy kezdeményezze a legfőbb ügyész hivatalvesztésének kimondására irányuló eljárást
- 09:14 Szakítottak a Temuval a magyarok
- 15:17 Kepes András: Az elhamarkodott döntés Judit és a támogatói hitelét is rombolja
- 08:01 Reagált a Fidesz arra, hogy Polgár Judit követheti Sulyokot: „porhintés, bábozás, tenyérbemászó körülmények”
- 16:27 Keddtől drágulhat az üzemanyag
- 13:42 Sikítva kért segítséget egy lány, akit követtek, majd fogdostak az utcán
- 11:05 Biztonsági szakértő: A Terrorelhárítási Központ valószínűleg tudott a fekete ruhások jelenlétéről
- 20:16 Nem maradhat büntetlen az argentinok tuskósága
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
