A címben említett utcába nemcsak egy CD-készítés erejéig sétált be a népszerű testvérpár – Sasvári Sándor és Sasvári Annamária -, hanem Sasi-Teshow címmel a nyár folyamán országos turnén is megörvendeztették közönségüket. A koncertkörút egyik legfontosabb állomása a Budai Parkszínpadon szeptember 2-án megtekinthető produkció lesz, ahol úgynevezett családi showműsorral várják valamennyi korosztálybeli rajongójukat. Az érzelmes, lírai rock világába kalauzoló műsor hangulata leginkább az olasz és spanyol tévékben látható esztrádra emlékeztet: mielőtt a közönség túlságosan elandalodna, komikusok gondoskodnak a valóságba történő visszazökkentésről. A műfaj, úgy tűnik, tanulható, Bajor Imre és Nádas György „ökörködései” viszont nem mindig ülnek. Így az igazi nyertes mégiscsak a zene, a tiszta és szép énekhang, valamint az igényesebb közönség. –
- 03:33 Behúzott egy hatalmasat az ellenfélnek a kiállított focikapus
- 00:00 Stratégiát vált a világelső Magyarországon
- 23:47 A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 21:54 „A második félidő katasztrófa volt” – a Győr idén harmadszorra sem tudta legyőzni a Lokit
- 21:46 Terroristák robbantottak Kolumbiában: 19 halott, 48 sérült
- 21:19 Tóth Gabi: Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire a fideszesek vérét akarja mindenki inni
- 21:08 A bukaresti kézicsapat a mumust elsöpörve jutott a BL-elődöntőbe
- 20:56 Feljelentették azokat a kormányhivatali dolgozókat, akik a szombathelyi fideszes jelölt kampányán dolgozhattak
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 20:05 Harmadik nekifutásra összejött: a Vasas visszajutott az NB I-be
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 19:59 Majka Magyar Péterről: Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni
- 19:22 Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak
- 19:05 Példátlan természetkárosítás Cegléden: 200 ezer forint értékű védett növényt ástak ki és loptak el
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 23:47 A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét
- 17:17 A Final Fourt sem érte el a Fradi, mióta Kubatov megüzente a világnak, hogy öt éven belül BL-t akarnak nyerni
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 18:28 Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk
- 10:55 Hadházy Ákos: Orbán Viktor így előbb kerülhet előzetesbe
- 16:31 Már az orosz elit is egyre dühösebb az internetkorlátozások miatt
- 17:08 Hidegfront érkezik a jövő héten: veszélyben a majális?
- 14:47 Trump elsőre azt hitte a lövésre, hogy csak egy leejtett tálca csörömpöl
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
