Gazdaság

ING-PROGNÓZIS – Impozáns célok

Első félévi eredményeinek ismertetésével egyidejűleg felfelé módosította az idei esztendő egészére és a későbbi évekre vonatkozó korábbi célkitűzéseit a holland ING Groep. Európa második legnagyobb pénzügyi csoportja az első hat hónapban 2,07 milliárd eurós nettó üzemi nyereséget ért el, ami éves összehasonlításban 28 százalékos javulást jelent. A teljes nettó profit 66 százalékkal, 5,48 milliárd euróra nőtt, miután az ING-nek portfóliótisztítást kellett végrehajtania, hogy finanszírozni tudja az amerikai ReliaStar biztosítótársaság felvásárlását, valamint a szintén amerikai Aetna pénzügyi szolgáltatási és nemzetközi üzletágának megszerzését. A ReliaStar 5,1 milliárd dollárba került, az Aetnára – mely csak jövőre tagozódik be a csoportba – 5 milliárd dollárt különítettek el.

Az idei év egészére az ING eredetileg 15 százalékos üzeminyereség-növekedést prognosztizált, most azonban Ewald Kist elnök közölte, hogy immár 20 százalékos emelkedésre számítanak (az 1999-es eredmény 3,23 milliárd euró volt). Elemzők biztosra veszik az új cél teljesítését, sőt sokan úgy vélik, a korrigált előirányzat még mindig túl óvatos.

Kist beszámolt arról is, hogy szándékuk szerint 2001-től az egy részvényre jutó üzemi nyereség évente legalább 12 százalékkal nő, míg a tőkemegtérülési mutató minimum 18 százalékos lesz. Az elnök kemény feladatnak tartja az ilyen mértékű javítást, különös tekintettel a vállalat méretére és a piacok érettségére. Úgy látja azonban, hogy a banki, biztosítási és vagyonkezelési üzletágak közt meglévő – a termékek kereszt-értékesítéséből fakadó – szinergia-lehetőségek kiaknázása lehetővé teszi a nyereségesség tartós növelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik