A Városligeti tószínpadon augusztus 19-én fellépő Lajkó Félix muzsikáját hasonlították már Vanessa Mae-éhez vagy Nigel Kennedyéhez, bravúros improvizációit a népzene és a jazz elegyéből származtatják. Vad, szenvedélyes egyéniség, aki egy kishegyesi nyugdíjas zenekarban kezdett gyerekkorában citerázni. A 25 éves szabadkai művész autodidakta módon tanult meg hegedülni, de eltanácsolták a zenei középiskolából. A világ zenészei közül viszont azon kevesek közé tartozik, aki fellépőként részt vehetett július 20-án Monacóban Európa legnagyobb kulturális beruházása, a Grimaldi Forum megnyitásán. Nem különben izgalmas produkciónak ígérkezik a Mátyás-templomban augusztus 23-án bemutatásra kerülő Hangverseny két orgonára című program. Hock Bertalan és Enyedi Pál orgonaművészek Bruhns, Soler, Liszt, Zuchinetti és Bach műveit játsszák a templomi orgonamuzsikálástól merőben eltérő módon: két, egymással „feleselő” orgonán. Aki azonban a könnyedebb, mégis igényes muzsikát kedveli, annak ajánljuk figyelmébe a gitárvirtuóznak sem utolsó Gerendás Péter koncertjét ugyanaznap este a Budai Parkszínpadon. Az Átölel a múlt című produkció az énekes legutóbbi nagylemezéről is válogat, s a koncerten olyan zenészek segítenek a stúdióhangzás megteremtésében, mint Sárik Péter, Faludi Tamás, ifj. Kaszás Péter és Mészáros Gábor. –
- 04:50 Kvíz: kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen? – II. felvonás
- 04:35 Kvíz: ismered a magyar sport sztárpárjait?
- 03:33 A minimalista győzelmek királya újabb skalpot szerzett a rangadón
- 22:02 Az energetikai létesítményekre vonatkozó részleges tűzszünetet javasol az ukrán elnök
- 20:54 A nap legfontosabb hírei – 2026. április 6.
- 20:30 „Ha ezt hamarabb tudom, el sem megyek” – eltört az állkapcsa a kupadöntőn lekönyökölt kosarasnak
- 20:27 A kormányzati iparosítás ára: Debrecenben a legélesebb a lakhatási válság
- 20:15 Történelmi pillanat: az Orion űrhajó már megdöntötte az Apollo-13 rekordját
- 19:51 Teherán visszautasítja a tűzszünetet, a háború végleges lezárását akarja
- 19:30 Kicentizte a pólóválogatott, de végül legyűrte a görögöket
- 19:25 „Egyre nagyobb lett a politikai kontroll” – megszólalt a GVH vezető közgazdásza, aki állása elvesztésére számít
- 19:10 Már Kanye West kitiltására szólították fel a brit kormányt
- 19:03 Miért adunk könnyebben pénzt egy halott sztár családjának?
- 18:57 Így metszd meg tavasszal a rózsát, hogy bőségesen virágozzon
- 18:30 Nemzeti hős lett Boszniában a Donnarummát megszívató labdaszedő
- 17:14 Fontos változás jön a Samsung telefonoknál, főleg a régebbi készülékeket érinti
- 16:45 Hogyan lett a tökös csajból Fidesz-párti szabadságharcos?
- 15:50 Tóth Vera a Tisza Pártról szóló filmet ajánlotta az Instagramon
- 14:26 Meghalt Takács Lajos séf
- 14:56 Így borítja fel az amerikai alelnök látogatása a tömegközlekedők életét
- 11:43 Az idén már nem kell lakcímkártya a szavazáshoz
- 18:30 Nemzeti hős lett Boszniában a Donnarummát megszívató labdaszedő
- 20:27 A kormányzati iparosítás ára: Debrecenben a legélesebb a lakhatási válság
- 12:36 Húsvéti mise Fóton: Gyurcsány próbálja kiirtani Jézust, orosz katonatiszt gratulált Orbán Viktor miatt
- 14:41 Olyat figyelhet meg az Artemis–2 legénysége, amit emberi szem korábban még nem láthatott
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
