Gazdaság

KÖLTSÉGCSÖKKENTŐ ESZKÖZ A CÉGEKNEK – Agóra az interneten

Még az idén megnyílik a régió első beszerzé.si elektronikus piactere. Az üzletközi elektronikus kereskedelem olyan ígéretes formájáról van szó, ahol a vevők és a szállítók sokkal könnyebben és olcsóbban kereskednek egymással, mint a fizikai térben. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában már ismert megoldás első magyarországi megvalósítását, a beszerzések megkönnyítését szolgáló horizontális, iparágaktól független piacteret az Andersen Consulting tanácsadói munkájával hozza létre négy cég. (A horizontális és vertikális piactér különbségét táblázatunk mutatja.) Az olyan, különböző iparágak számára egyaránt fontos termékek beszerzése, mint a számítógépek, az irodaautomatizálási cikkek, kölcsönösen hatékony lehet, mind a megrendelő, mind pedig a szállító számára, ha egy térben és gyorsan szerzik be. Természetes, hogy kezdetben a megrendelők diktálnak, ők azok, akik önként vezetik be a rendszert és a szállítókat beszállásra kényszerítik. Viszont az utóbbiak számára olcsóbb a beszállás, hiszen nem kell elektronikus beszerzési rendszert felépíteniük. A működéskor őket a száz forintos nagyságrendű tranzakciós díj, illetve az egyes termékek katalógusba vételének díja terheli – ismerteti a kezdeményezést Szikora Endre, az Andersen Consulting elektronikus kereskedelemért felelős igazgatója. A megrendelők közül a nagyvállalatok tízmilliós nagyságrendű belépési díjat és éves szinten milliós előfizetői díjat fizetnek (a kisebbek persze ennek töredékét), a nyugati felmérések alapján így is bátran elmondható: megéri csatlakozni. Az elektronikus beszerzés révén ugyanis alacsonyabb árakat, kisebb készleteket, ámde színvonalasabb ügyfélkiszolgálást, s jelentős arányban csökkenő tranzakciós költségeket érhetnek el. A szállítók részére ez egyrészt jelenlétet biztosít az agórán, másrészt pedig – a költségcsökkenés mellett – hatékonyabbá tehetik kapcsolatukat a vevővel. A horizontális piacok esetében a kulcsszó az indirekt beszerzés, vagyis az általános működéshez szükséges termékeknek a beszerzése. A felmérések szerint ebben a költségszegmensben évi 5-10 százalékos megtakarítás érhető el elektronikus piacok segítségével.

A felületet a CommerceOne terméke adja, amely nemrégiben kötött stratégiai megállapodást az SAP-vel arról, hogy egyesítik elektronikus kereskedelmi termékeiket, így a vállatirányítási rendszereiről híres cég is érintett. A több milliárdos beruházásban részt vesz a Matáv (persze e társaság az első vevők egyike is lesz), a Compaq, az OTP Bank és a már említett Andersen Consulting. A tervek szerint jövő év végéig több száz vállalatot sikerül a rendszerhez csatlakoztatniuk. Ez az elképzelés egyáltalán nem tűnik irreálisnak, a nemzetközi elemző cégek legpesszimistább előrejelzései is már 2003-ra billió dolláros nagyságrendűre teszik a vállalatközi (B2B) elektronikus beszerzések globális összértékét.

“Az indulás nehézségét itthon a beszerzési alkalmazások bevezetése jelentheti” – mondta Szikora arra utalva, hogy még a nagyvállalatok közül is viszonylag kevés az olyan, ahol önálló, integrált elektronikus beszerzési rendszer van. A működtető konzorcium olyan webfelületet tervez, amely egyben portálként is értelmezhető, vagyis a beszerzést érintő szolgáltatások mellett egyéb üzleti információk is hozzáférhetőek lesznek. Noha az Egyesült Államokban már hosszú a listája a működő horizontális és vertikális piactereknek (ChemConnect, Ariba, Chemdex stb.), s Európában is akad néhány (a hasonló méretű piacok közül leghíresebb a Swisscom Conextrade-je), a régióban – Ausztriát is megelőzve – ez lesz az első ilyen portál. A négy beruházó cég nemsokára közzéteszi a piac nevét és webcímét, valamint az elérhető szolgáltatások körét. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik