Úgy tűnik, a millenniumi lendületben szinte minden hét végére jut ezen a nyáron történelmi ihletettségű program. A július 20-a és 23-a között megrendezésre kerülő négynapos szilvásváradi lovas világtalálkozó is ebbe a kategóriába sorolható. Lovasok és solymászok érkeznek Ausztriából, gárdalovasok Németországból, hagyományőrző csapatok tartanak bemutatót Norvégiából, Észtországból, Olaszországból, Svédországból és az Egyesült Államokból, s a világtalálkozón ér véget egy gyermekrésztvevős felvidéki lovas túra is. Az állami ménesgazdaság lovaspályáján olyan különleges attrakciókat is láthatunk, mint a török kori párviadalokat bemutató kopjás bajvívás, vagy éppen Kassai Lajos lovas íjász produkciója. A huszárélet mindennapjait bemutató tabló mellett „igazi” csata is zajlik majd előttünk, a csikósok és fogatok világát pedig a „puszta tízes” és a pónifogat karusszel eleveníti fel. Jókai Mór műve alapján – lovas játékkal kiegészítve – rendezik a pünkösdi királyválasztást és meghirdetik a „világtalálkozó legszebb lova” versenyt is. Végül a nyerteseknek és veszteseknek egyaránt a Száztagú Cigányzenekar húzza el a nótáját. –
- 12:55 Ez a teendő, ha bőrpanaszaink vannak a téli hidegben
- 12:53 Évekig senkinek sem kellett, most mégis hatvanhat licit után adta el az újpesti kórházat a magyar állam
- 12:43 Családi vállalkozásban árulták a kristályt, apa, anya és fia
- 12:40 Eye of the Tiger: Vadai Ágnes is beszólt Tóth Gabinak
- 12:33 Operatív törzs: az idő enyhül, a jég életveszélyes, a Tiszát lezárják
- 12:29 Mi történne, ha megpróbálnánk leszállni a Napra?
- 12:18 Törőcsik Franciska gyerekkori fotót mutatott magáról
- 12:04 Leépítés jöhet a győri Audinál a „hatékonyság erősítése” érdekében
- 11:54 Török Gábor a Medián méréséről: Ez már nehezen megfordítható
- 11:49 Trump a grönlandi miniszterelnökről: Nem tudom, ki az, de ebből nagy gondjai lesznek
- 11:39 Medián: Tovább nőtt a Tisza előnye, a Fidesz a biztos szavazó pártválasztóknál még gyengült is
- 11:12 Azt hitte, már megnyerte a meccset a teniszező, végül kiejtője gúnyolódott rajta
- 11:04 Így védhetők a telefonok a téli időjárásban
- 11:04 Döntött a bíróság: lehet hűtlen kezelés miatt nyomozni Rogánék propagandaköltései ügyében
- 11:04 A hó kiszorította otthonából Várkonyi Andrást
- 11:39 Medián: Tovább nőtt a Tisza előnye, a Fidesz a biztos szavazó pártválasztóknál még gyengült is
- 07:20 Letartóztatták Kiefer Sutherlandet
- 09:49 Fordulat az albérletpiacon: máris emelkedni kezdtek a lakbérek
- 06:27 Tévedésből négy évig imádkozott Shrekhez egy nő a Fülöp-szigeteken
- 11:03 Varga Mihály verseny közben lovat váltott
- 08:05 Szőlő utca: már a nyáron a rendőrségnél voltak a Kovács-Buna Károly bántalmazásairól készült videók, de úgy ítélték meg, hogy a felvételek nem relevánsak
- 08:57 Bochkor Gáborra felszaladtak a kilók, miután letette a cigit: Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, amikor lehajolok cipőt kötni
- 21:46 Éhező kutyái ették meg a korábbi állatgondozót, a koponyáját is megrágták
- 10:13 Az IDEA továbbra is bejutónak méri a DK-t, a Tisza előnye 10 százalékpont a Fidesz előtt a biztos szavazó pártválasztóknál
- 09:55 Molnár Gusztáv: Vannak olyan gyerekkori traumáim, amik miatt számomra a szexualitás sokáig egy nagyon ijesztő dolog volt
