Nagyobb a füstje, mint a lángja – gondolja a számítógép kezelésében nem is járatlan egyszeri vásárlójelölt, amikor az első fél órát tölti el a netes áruházakban bolyongva, próbálván előbb megkeresni az áhított terméket, azután pedig némi többletinformációhoz jutni róla. A virtuális áruházak már itthon is egyre növekvő, ám még gyermekbetegségekkel küszködő táborát éppen e fogyasztói magatartás felismerése miatt színesítik az úgynevezett árkereső, vagy ár-összehasonlító szolgáltatásokat kínáló cégek. Néhány hete lépett a nyilvánosság elé szolgáltatásával az „arindex.hu” helyen fellelhető csapat. A nemrégiben 250 milliós forintos tőkét magához vonzó Priceinfo.hu, illetve az abból kivált Infoworld nevű cégeknek konkurenciát támasztó szolgáltatás lényege, hogy több ezer vállalkozás több tízezer termékét és szolgáltatását gyűjti össze egy, az interneten is elérhető, kereshető adatbázisban. Így például egy építkezés alkalmával nem szükséges az egész várost bejárni, ha az ember a legolcsóbban szeretné megvásárolni a csempét a fürdőszobába, a legújabb divat szerinti függönyöket szeretné beszerezni vagy éppen csak villanyszerelőt keres. Persze a tapasztalatok szerint egyelőre még ezek a szolgáltatások is inkább a Yellow Pageshez vagy a Szaknévsorhoz hasonló – igaz, annál könnyebben használható – tartalommal bírnak, azaz az árlistát nem látjuk és vásárolni sem lehet a netei. A világháló adta lehetőségek ennél azonban sokkal szélesebbek, később a vállalatok közötti forgalom, sőt a kiskereskedelmi árusítás is megoldható lesz e társaságok rendszereivel. –
- 10:30 Robert De Niro: Trump elpusztítja az országot, meg kell mentenünk
- 10:24 A talajvízfigyeléssel megbízott cég szerint „haváriaszerű” esemény történhetett a sóskúti Dongwhánál
- 10:24 Változás lesz az MVM-es gázszámlákon: így tudhatjuk meg, mekkora kedvezményt kaptunk
- 10:03 Évet értékelt Trump: „Egyesült Államokat a nemzetközi színtéren jobban tisztelik, mint talán korábban bármikor”
- 10:02 Álló kocsisorba rohant a nyergesvontatójával egy sofőr az M1-esen, egy ember meghalt – videó
- 10:01 A Monty Python színésze újra beszólt Orbán Viktornak, aki válaszolt is neki
- 09:46 „Mardosták még a múltbeli események” – Stohl Andrással való kapcsolata alakulásáról mesélt Kiss Kriszta
- 09:43 Fontos bejelentés jött a nyugdíjkorhatár előtt állók utazási kedvezményéről
- 09:43 50 millió forintra büntette a Mobilfoxot a GVH
- 09:29 Két hétvégére bezár a Déli pályaudvar: jelentősen módosul a vonatok menetrendje
- 09:16 Figyelmeztetést adtak ki: kezdődik az allergiaszezon
- 09:08 Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában
- 09:03 T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül
- 08:57 Kisbolygókat neveztek el Krasznahorkai Lászlóról és Tarr Béláról
- 08:55 Videó: a TEK kommandósai csaptak le két emberrablóra, akik a kocsijából rángattak ki egy férfit
- 21:25 Kontroll: Tíz évre eltiltották Pajor András zuglói plébánost a papi feladatok gyakorlásától
- 08:32 Meghalt Martin Short 42 éves lánya
- 05:45 Pukanci? Horcsica? Batri? Teszteld, mennyire érted a felvidéki szlenget!
- 07:43 Tóth Gabi: Rengetegszer kapom meg, hogy nekem biztos minden munkámat intézi a Fidesz. Hát, nem!
- 21:15 A horvát miniszterelnök szerint nincs veszélyben az energiabiztonság Magyarországon
- 06:32 Befejezték a házkutatást Andrew Mountbatten-Windsornál, a néhai András hercegnél
- 08:37 Ez kétharmadot jelentene – Magyar Péter az új Medián-kutatásról
- 19:56 Visszakapcsolták az áramot Iványi Gáborék gyülekezetében
- 08:25 „Ez most puskaporos hordó” – Csuti szerint kockázatos a politikai kiállás az influenszereknél
- 07:22 Veszélyesanyag‑kezelés: felfüggesztették a sóskúti oldószer-újrahasznosító engedélyét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
