Az amerikai igazságügyi tárca azzal zárta le a Micirosoft elleni trösztellenes eljárást, hogy egy radikális és ritkán alkalmazott megoldást írt elő: a vállalatot két, egymástól független részre kell vágni. Az egyik cég kezébe kerülne a Windows operációs rendszer, miközben a másiknak az Internet Explorer, az Excel, a Word és a többi Microsoft-alkalmazás jutna. A kormány azzal érvel, hogy a Microsoft gazdasági ereje és üzleti gyakorlata elriasztotta a komputeriparban érdekelt feleket az innovációtól, azaz erre a radikális lépésre azért van szükség, hogy elősegítsék a gyorsabb technológiai fejlődést.
Meggyőződésem, hogy a kormányzat innováció melletti kiállása az iparág érdekeit szolgálja. A komputerek és az internet szempontjából a technológiai fejlődés üteme sokkal fontosabb, mint az, hogy egy monopólium kedvezően befolyásolhatja az operációs rendszerek, a böngészők vagy más termékek árát. Mindazonáltal nem különösebben meggyőző az az állítás, hogy a Microsoft feldarabolása felgyorsítja majd a fejlődést az iparágon belül.
Az igazságügyiek és szakértőik amellett kardoskodnak, hogy a fejlődés motorja a verseny, és egy külön Windows-cég, illetve alkalmazásokat menedzselő vállalat sokkal ádázabbul vetélkedik majd egymással, mint ha változatlanul a Microsoft részei maradnának. Csakhogy az a feltételezés, miszerint a verseny ösztönzi az innovációt, meglehetősen gyenge alap ahhoz, hogy feldarabolják ezt a vállalatot.
Először is, az az elméleti érvelés, miszerint a verseny gyorsítja a technológiai fejlődést, sokkal összetettebb, mint egy sor más gazdasági felvetés. A Harvard egyetem professzora, Joseph A. Schumpeter (1883-1950), a gazdasági fejlődés teóriájának úttörője például éppen az ellenkezőjét hangoztatta: szerinte a monopóliumok ösztönzik a nagyobb ütemű fejlődést. Megítélése szerint azért, mert védettek a piacaik. Ennek eredményeképpen nem kell tartaniuk attól, hogy a vetélytársak lemásolják az új termékeiket, és így nagyobb hatékonysággal kelnek versenyre az innovátorokkal.
KREATÍV DESTRUKCIÓ. Egy alapos elemzésnek figyelembe kell vennie az esetleg színre lépő új szereplőket. A múltban az új komputercégek megrengették a már megállapodott vállalatokat – amelyek pozíciói ugyanolyan kikezdhetetleneknek tűntek, mint a Microsofté ma. A kormányzat trösztellenes eljárása az IBM monopóliuma ellen a hetvenes években igen lassan haladt előre. Ennek ellenére ez volt az az évtized, amikor a cég dominanciáját megtörte az Apple Computer és más vetélytársak fellépése, akik felhasználóbarát személyi számítógépeket építettek.
Schumpeter vezette be a “kreatív destrukció” meghatározást annak a folyamatnak a leírására, amelyben az új cégek azért áldoznak az innovációra, hogy betörjenek a vetélytársak által uralt területekre. Ez már alighanem el is kezdődött a Microsoft esetében, amikor piacra dobták azokat a rendszereket, amelyek – a Windowst teljes mértékben kihagyva – biztosítják a hozzáférést az e-mailhez és az internet más részeihez.
Az igazságügyi tárca azonban egyetlen számokkal alátámasztott bizonyítékkal sem állt elő, amely azt igazolta volna, hogy a Microsoft egyeduralma az operációs rendszerek világában lelassítaná a komputeripar fejlődését. A kormányzat és szakértői néhány olyan állítólagos innovációt emlegetnek csupán, amelyek megvalósításától feltételezéseik szerint a Microsoft agresszív magatartása ijesztette el az érintetteket. Ám még ha ezek a példák igazak is, a kormányzat azt nem vizsgálta, vajon voltak-e olyan egyéb innovációk, amelyek netán éppen a domináns Windows platform révén létrejött hatalmas piac csábítására születtek.
BIZONYÍTÉK NÉLKÜL. Mindemellett egy olyan ítéletnek, amelyik egy világelső cég feldarabolását mondja ki, sokkal szilárdabb alapokon kell nyugodnia, mint pusztán néhány arról szóló példán, hogy az adott vállalat üzleti gyakorlata állítólag kedvezőtlen hatással volt az innovációra. Legalább valamilyen döntő közvetett bizonyítékra volna szükség annak igazolására, hogy a Microsoft politikája káros hatással volt a termelékenységre. A bizonyítékok ezzel szemben éppen azt sugallják, hogy a kormányzatnak békén kellene hagynia ezt a szektort.
Az elmúlt négy évtizedben a komputer-internet ipar a modern idők egyik legtartósabb és leggyorsabb technológiai fejlődését produkálta. A Northwestern egyetem közgazdásza, a termelékenység-szakértő Robert J. Gordon egy közelmúltbeli tanulmánya szerint a komputeripar termelési mutatói 1961 és 1999 között évente csaknem 20 százalékkal javultak. A számítógépek ára pedig – hála ennek a fejlődésnek – hozzávetőlegesen ugyanebben az éves ütemben csökkent.
A Microsoft ennek a negyvenéves időszaknak a második felében építette ki a maga erőteljes pozícióit az operációs rendszerek piacán, a fejlődés üteme azonban ebben az időszakban sem mérséklődött. Ellenkezőleg, Gordon megállapítása szerint az a kilencvenes években, különösen annak második felében még fel is gyorsult. Ez magyarázza, miért is olyan fontos az Egyesült Államoknak a számítógépipar, és miért csodálják azt szerte a világban. A kormányzati illetékeseknek éppen ezért nem szabadna úgy reagálniuk a vetélytársak panaszkodására, hogy feldarabolják egy jelentős iparág vezető vállalatát. –
