számít, hogy minél több szereplő van a piacon, annál alacsonyabb az egyensúlyi ár. Modellszerűen így függ össze a vállalatok számossága és a verseny intenzitása.
A globalizáció egyik, a verseny szabadságát hirdető “ideológiája” – a világméretű fúziók és felvásárlások révén – mára néhány ágazatban olyan fokú koncentrációt idéz elő, amely nem fokozza, ellenkezőleg: torzítja a versenyt. A piaci szereplők, a vállalatok száma – az egyre több új belépő révén – a globális trendeket tekintve nő ugyan, a cégek számát jelző piramis csúcsán egy-egy multinacionális óriás a hatékonyság szempontjából mégis károsan nagy befolyásra tehet szert.
A jelenség kezelése jogi feladat. Az utóbbi időszak ebből a szempontból legfontosabb fejleménye az amerikai igazságügyi minisztérium keresete alapján született első fokú bírósági döntés volt, amelynek értelmében a Microsoftot, a világ néhány évig legértékesebb vállalatát két részre kell “darabolni” – éppen a piaci “versenygátlók” felszabadítása végett. A Visa és a Mastercard hitelkártya-társaságok is kemény eljárásnak néznek elébe, mivel azzal vádolják őket, hogy a mögöttük álló bankok a vetélytársak kártyáinak el nem fogadásával akadályozzák az utóbbiak térnyerését.
De nem kell a tengerentúlig nézni, elég, ha az Európai Unióra tekintünk. Az Európai Bizottság is szinte naponta nyit új aktákat.
Az EU-ban hétfőn új irányelvet fogadott el a 15 kormány annak érdekében, hogy a fúziók megítélése immár egységes lehessen. Ezek az intézkedések részben a kiszemelt vállalaton belüli kisebbségi részvénytulajdonosokat védik, részben pedig meg kívánják akadályozni a felvásárlandó vállalat menedzsmentjét abban, hogy obstruálja az üzletet.
Az európai jogalkotók és jogalkalmazók sajátos helyzetben vannak: az öreg kontinens a globalizációs kihívásnak méretgazdaságossági szempontból csak akkor tud megfelelni, ha hagyja összeolvadni a cégeket, miközben a tisztességes verseny eszméje a fúziók és a kartellek kontrolljára, esetleg tiltására sarkallja a döntéshozókat. Ezt a kettős célt szolgálja az az európai versenyjogban bevett józan kompromisszum, amely szerint a versenykorlátozó megállapodások néhány esetben megengedettek, ha az ebből fakadó, a piaci vetélytársakat ért hátrányt kompenzálja a fogyasztói ár csökkenése. Ebben reménykedik az a három nagy autógyártó, a Ford, a DaimlerChrysler és a General Motors – amelyek az internetre közösen feltett beszállítói pályázatuk révén “virtuális kartellmegállapodást” kötöttek -, vagy a szintén a világhálón közös utazási irodát alapító nagy európai légitársaságok.
Egzakt számítási módszerek híján a kartellek és a fúziók engedélyezése a versenyhatóság belátásától függ. Így írják újra a jogászok a mikroökonómia alaptételét. –
