Lepaktálnak a pénzügyi világ huligánjai az Európai Bizottsággal – ezekkel a szavakkal invitálta sajtótájékoztatóra a minap az European Business Summit alkalmából összesereglett újságírókat a La Société contre L’Unice, azaz a Unice-ellenes társaság (a Unice a Union of Industrial and Employers’ Confederations of Europe – Európai Gyáripari és Munkáltatói Szövetségek Uniója – rövidítése). A tiltakozó akciók sorában azonban ez volt a legbékésebb megmozdulás. A csúcs utolsó órájában néhány száz fős “tömegdemonstráció” zajlott a rendezvénynek otthont adó brüsszeli Sheraton Hotel előtt, s a biztonságiak az épületben is több rendbontót kapcsoltak le. Az európai üzleti fórum szerencsére mégsem lett újabb Seattle: a több mint ezer résztvevő mindebből szinte semmit nem érzékelt.
A labdarúgó Európa-bajnokság lázában égő brüsszeliek közül mellesleg sokan azt hitték, hogy a hatalmas rendőri készültség a város központjában szintén a futballeseménynek szól. A kontinens üzleti elitjét és számos tengerentúli “nagyágyút” – köztük Steve Ballmert, a Microsoft vezérigazgatóját -, sőt Romano Prodit, az Európai Bizottság elnökét, s mellette a testület kilenc további tagját is felvonultató Innocávió és kreativitás Európában című konferencia középpontjában azonban nem a labda, hanem az európai versenyképesség növelése állt.
FELZÁRKÓZÓBAN. Ez a cél a március végi lisszaboni európai uniós (EU) csúcs óta került különösen előtérbe. Akkor a tizenötök elkötelezték magukat amellett, hogy Európát 2010-ig felzárkóztatják az Új Gazdaságban élen járó országokhoz és régiókhoz. A brüsszeli konferencia egyértelmű üzenete mindezek után az üzletemberek részéről az volt: szép dolog az elkötelezettség kinyilatkoztatása, de annak bizonyításához tettek is kellenek. Márpedig a találkozón megfogalmazott aggályok arról tanúskodnak, hogy a vállalati szféra egyelőre kételkedik az európai kormányok és az Európai Bizottság tettrekészségében. Morris Tabaksblat, a European Round Table of Industrialists (ERT – Gyáriparosok Európai Kerekasztala) nevű szervezet, egyben a Reed Elsevier cég elnöke például figyelmeztetett: “Az EU-nak nem erőssége a gyors cselekvés. A döntéshozatali folyamat éveket vesz igénybe. Csakhogy az idő olyan luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak”. Az ERT és a konferenciát szervező Unice be is jelentette, hogy a jövőben évről évre összeállítják a maguk értékelő jelentését az európai országok teljesítményéről, amelyben feketén-fehéren kimutatják, melyikük jár az élen a gazdaság átalakításában, s melyikük kullog a sor végén. “Európának nincs szüksége egy újabb szándéknyilatkozatra. Abból már éppen eleget láttunk eddig is” – indokolta Tabaksblat a kezdeményezést.
Az első, a 2000. évi Unice-jelentés egyébiránt máris elkészült. A problémákat, vagyis az európai “innovációs deficit” okait sorra véve a dokumentum megállapítja, hogy az öreg kontinens társadalma kevéssé támogatja a vállalkozói kockázatvállalást és az új technológiák meghonosítását, a piac pedig nem biztosítja a kellő lehetőségeket, sőt nem is ösztönzi az innovációt. Európa túl keveset költ kutatásra és fejlesztésre, egyúttal az üzleti sikerességben előtte járókéhoz képest az oktatási rendszere is sokkal kevésbé eredményes az olyan területeken, mint a matematika, a természettudományok, a technológiai – elsősorban az információs és kommunikáció-technológiai – ismeretek, valamint a vállalati management. Az adóterhek pedig túlzottan magasak.
AJÁNLÁSOK. A dokumentum ajánlásokat is megfogalmaz. Ezek értelmében kormányoknak például 2003-ig újra kellene gondolniuk mindazokat az előírásokat, amelyek lelassítják egy-egy új termék piacra jutását vagy növelik a fejlesztési költségeket, továbbá 2005-re 5 százalékra kellene leszorítaniuk, 2010-re pedig teljesen megszüntetniük az információtechnológiai szakemberhiányt. A javaslat szerint ajánlatos lenne 2005-re látványosan lejjebb vinni a vállalati szektort sújtó adókat, illetve 2002-ig új szellemű csődtörvényt elfogadni.
Ez utóbbi az egyik legfontosabb cél. Az üzleti élet szereplőinek egybehangzó véleménye szerint ugyanis Európában megbélyegzik a kudarcot valló vállalkozót. Míg például az amúgy fölöttébb szigorú amerikai csődszabályok szinte azonnal módot adnak az elvetélt vállalkozás gazdájának az új cégalapításra, az Atlanti-óceán innenső partján többnyire évekbe telik, amíg egy üzletember egy esetleges kudarc után újra próbálkozhat. Európa mindazonáltal a sikert sem jutalmazza: súlyos adókkal sújtják azt, aki kiemelkedik az átlagból. “A tolerancia hiányának az oka a bukások esetében az, hogy a szabályokat a bankárok, és nem a vállalkozók diktálják. A sikerek láttán pedig az adóhivatalnokok vetik rá magukat a hirtelen született vagyon gazdájára. A gyors meggazdagodás az Egyesült Államokban az üzleti siker szinonimája, Európában viszont azonnal gyanakvást vált ki. Az európai hagyománynak az amerikaitól eltérően nem része az, hogy a vállalkozóra hősként tekintsenek” – fogalmazott a Figyelőnek Dirk Hudig, a Unice főtitkára.
Európa azonban szerencsére távolról sem szorul minden területen az Egyesült Államok mögé. Az internet és az e-commerce világában ugyan Amerika van előnyben, de a mobilkommunikáció vagy a digitális televíziózás terén az öreg földrész áll az élen. Jelenlegi vezető pozíciójának megőrzése viszont csak akkor lehetséges, ha az üzleti élet szereplőinek mozgását nem lassítják újabb és újabb rendeletek és szabályozások. Morris Tabaksblat egyenesen így fogalmazott: ha a brüsszeli hivatalosságok megpróbálják előre meghatározni, miként működjön az európai e-commerce, az “felér egy öngyilkossággal”. Az amerikai Arthur D. Little üzleti tanácsadó cég elnök-vezérigazgatója, Lorenzo Lamadrid szerint olyan ez, mint az autóút. “Egy autópályának is megvan a széle és a gyors haladást lehetővé tevő belső sávjai. Ha biztosítani akarod, hogy az emberek ne rohanjanak bele az árokba, akkor korlátot építesz az út mentén, de magán a sztrádán engedni kell, hogy olyan gyorsan haladjanak, ahogyan csak akarnak. Ott sem teheted meg, hogy beülsz melléjük az autójukba.”
TÖRVÉNYERŐ. Az Európai Bizottság elnöke, Romano Prodi ezzel szemben a konferencia végén elmondott zárszavában hitet tett amellett, hogy Európában a törvény szavának kell érvényesülnie és a folyamatokat irányítania. Annyi engedményt tett ugyan, hogy az állam visszavonulásával egyre nagyobb szociális felelősség hárul a vállalatokra. Azok “felelősségteljes önszabályozása” pedig esélyt adhat arra, hogy az átalakulás időszakában a bürokrácia a háttérbe húzódjon, teret engedve a gyorsabb fejlődésnek.
Az addig elhangzottak után mindenesetre elég lehangoló hatású volt, hogy a brüsszeli bizottság elnöke a törvényi szabályozás szükségességét találta fontosnak hangsúlyozni. Lorenzo Lamadrid a Figyelőnek úgy fogalmazott, bízik abban, hogy Prodi csupán a kereteket akarja kialakítani az üzleti élet szabad fejlődéséhez, s nem amellett foglalt állást, hogy minden lehetséges módon szabályozni kell a piacot. Ezt valószínűsíti szerinte az is, hogy: “Romano angoltudása korántsem tökéletes, vagyis a gondolatai egy általa kevéssé jól beszélt nyelv közvetítésével jutottak el hozzánk. Amikor korábban a General Electricnél voltam, meglehetősen sokat dolgoztam vele együtt, és elmondhatom, hogy Romano nagyon pontosan értette, milyen feladatok is állnak előttünk.”
A Unice a következő hónapokban dolgozza ki ajánlásait, amelyeket az ősszel terjeszt Prodi elé. Attól kezdve az Európai Bizottság elnökén múlik, milyen autópályát épít…
