Gazdaság

NYÁRI FESZTIVÁLOK – Szállodahallokban is

A világon mindenütt visszaszorulóban van a minőségi kultúra támogatása, de rajtunk múlik, hogy a közönség ne a blőd brazil sorozatokat nézze a tévében, hanem rangos előadók tolmácsolásában világhírű műveket élvezhessen – hangoztatta a minapi sajtótájékoztatón a kilencedik Nyári Opera- és Balettfesztivál egyik főszponzorának képviselője. “Tavaly közel tízezren váltottak jegyet erre az évente ismétlődő nyári kulturális eseményre, az érdeklődők nagy része külföldi volt” – mondta el a Figyelő Plusznak Bán Teodóra, a rendező V.I.P. Arts vezetője. Az augusztus 4-e és 19-e között az Operaházban zajló fesztivál nyitánya egy Haydn vígopera lesz. Az Aki hűtlen, pórul jár című produkció érdekessége, hogy az eredetileg a fertődi Eszterházy kastélyban bemutatott műhöz korhű hangszereken az Orfeo zenekar szolgáltatja a muzsikát.

Mint azt a rendező, Káel Csaba elmondta, a premier nem titkolt célja, hogy az alkotóéveinek nagy részét magyar “szolgálatban” eltöltő mestert a világ előtt magunkénak vallhassuk. Visszatérve a programra, természetesen színre kerülnek az olasz “slágerek”, köztük Kerényi Miklós Gábor rendezésében az új felfogású Pillangóasszony, valamint egy francia nyelven előadott Carmen produkció. A sorozat záróakkordja Mendelssohn Szentivánéji álom című balettje lesz.

Nem kell búsulniuk azoknak sem, akik kiszorulnak ezekről az előadásokról: a Millenniumi Kamara Koncerteken belépti díj nélkül várják az érdeklődőket az Opera és nagy budapesti szállodák előcsarnokában Erkel, Kodály, Weiner Leó és Bartók műveivel. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik