Annyira rossz esténként a fővárosi közbiztonság, hogy sok idős ember nem mer elmenni színházba, mert fél, hogy kirabolják. Ezen próbál segíteni a maga módján a Karinthy Színpad azzal, hogy délután fél háromkor is játsszák valamennyi repertoárdarabjukat, mégpedig teltházak előtt. A családias kamaraszínház hangulata azonban nem csak az öregeket érinti meg (például hol búcsúztatja a kapuban manapság közönségét a színidirektor?). Karinthy Márton számára ez természetes, miként az a rendezői magatartás is, amivel színre vitte Baróti Géza darabját, a főként Eisemann Mihály dallamairól ismert Bástyasétány 77 című operettlit. A kicsinyítés egyáltalán nem pejoratív, hiszen az operett minden kelléke fellelhető a parányi színpadon, csak éppen az adottságok táplálta öniróniával. Amiben viszont nincs megalkuvás e színházi műhely egyetlen előadásán sem, az a válogatott színészi teljesítmény – ez esetben például a profi, tiszta énektudás. A szocialista hőskor fiatalos lendületét propagálni hivatott történet legszebb pillanata mindazonáltal Pogány Judit és a színpadon ritkán látható Andorai Péter kettőse, illetve a Vén budai hársfák alatt kezdetű betétdal, amelyet a közönség idősebb tagjai önfeledten énekeltek végig a szereplőkkel. –
- 08:12 Pataky Attila arról, ha a Tisza nyeri a választást: Akkor a Magyarország szóból a magyart nyugodtan kihúzhatod
- 08:06 444: fantomállásban dolgozhatott a sárvári fürdőben a polgármester ismerőse
- 08:04 Vezető fideszes politikus: Magyar Péternek brutális energiája van, ami a mi oldalunkon hiányzik
- 08:01 Ilyen arccal nyílhat meg újra a legendás Gellért fürdő
- 06:54 Feldarabolt nagypolgári lakások lepték el a piacot – szakértők mondják el, mi áll a trend mögött, és mire figyeljünk vásárláskor
- 06:52 Letartóztatták a férfit, aki babakocsijában lőtt agyon egy héthónapos gyereket New Yorkban
- 06:52 Húsvéti időjárás: kell-e esernyőt vinniük magukkal a locsolkodóknak?
- 06:31 Amerika megtalálta az Iránban lelőtt második pilótáját is
- 06:31 G7: Nem kizárt az ezerforintos benzinár
- 05:57 Egy éve ilyenkor: Nagy Feró a zsűrit zsűrizte, Hadházy pedig Rogánné retiküljét
- 05:30 Kvíz: nyúl, tojás, feltámadás – mennyit tudsz a húsvétról?
- 04:40 Kvíz Jézus Krisztus életéről: mennyire figyeltél a hittanórán?
- 03:59 Veszprémben kézilabdázott, de a vízilabda legendája lett – Biros Péter 50 éves
- 23:12 Madridban nyert csúcsrangadót, hét pontra nőtt a Barcelona előnye
- 07:00 Hamarosan több kozmetikai termék tűnik el a boltok polcairól
- 19:56 Leszállították a MÁV pótlóbuszáról az utasokat a szerb határon, onnan gyalogolniuk kellett
- 20:43 Meghalt a 14 éves fiú, akit hétfőn ütött el a HÉV Óbudán
- 15:45 Angelina Jolie lánya egy videóklipben tűnik fel, megszólalásig hasonlít édesanyjára
- 16:58 Vércukormérés: sokan nem is tudják, hogy rosszul csinálják
- 06:31 G7: Nem kizárt az ezerforintos benzinár
- 23:12 Madridban nyert csúcsrangadót, hét pontra nőtt a Barcelona előnye
- 21:49 Robert Fico: meg kellene szüntetni az orosz gázt tiltó szankciókat
- 20:09 Mikee Mykanic: Gyűlölöm, amikor a politika a téma, de most nem lehet másról szó
- 21:03 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.04.
- 17:37 Teherán elutasította a 48 órás tűzszünetet, de a háború végleges lezárását szeretné
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
