Annyira rossz esténként a fővárosi közbiztonság, hogy sok idős ember nem mer elmenni színházba, mert fél, hogy kirabolják. Ezen próbál segíteni a maga módján a Karinthy Színpad azzal, hogy délután fél háromkor is játsszák valamennyi repertoárdarabjukat, mégpedig teltházak előtt. A családias kamaraszínház hangulata azonban nem csak az öregeket érinti meg (például hol búcsúztatja a kapuban manapság közönségét a színidirektor?). Karinthy Márton számára ez természetes, miként az a rendezői magatartás is, amivel színre vitte Baróti Géza darabját, a főként Eisemann Mihály dallamairól ismert Bástyasétány 77 című operettlit. A kicsinyítés egyáltalán nem pejoratív, hiszen az operett minden kelléke fellelhető a parányi színpadon, csak éppen az adottságok táplálta öniróniával. Amiben viszont nincs megalkuvás e színházi műhely egyetlen előadásán sem, az a válogatott színészi teljesítmény – ez esetben például a profi, tiszta énektudás. A szocialista hőskor fiatalos lendületét propagálni hivatott történet legszebb pillanata mindazonáltal Pogány Judit és a színpadon ritkán látható Andorai Péter kettőse, illetve a Vén budai hársfák alatt kezdetű betétdal, amelyet a közönség idősebb tagjai önfeledten énekeltek végig a szereplőkkel. –
