Tízesztendős osztrák álom foszlott semmivé, amikor a Mol Rt. stratégiai pozíciót szerzett a Slovnaftban (Figyelő, 2000/14. szám). Az osztrák OMV – illetve az akkor még német helyesírás szerinti rövidítéssel: ÖMV – 1990-ben jelezte először, hogy célszerűnek tartaná a schwechati olajfinomítójától alig 40 kilométeres távolságra levő Szlovákia nemzeti olajtársaságának megvásárlását. Akkor egy ilyen ügylet még nem volt időszerű, később pedig a privatizáció gondolatával időközben megbarátkozó Slovnaft többször is elutasította az osztrák közeledést. Bírálói szerint hibákat követett el Richard Schenz, az OMV 1993-ban kinevezett elnök-vezérigazgatója, amikor nem vette figyelembe a szlovák nemzeti önérzetet. A földrajzi közelség vonzereje kétségtelen, ismeri el ma Schenz, ám nem tartja elviselhetetlennek a kudarcot, és azt sem, hogy tartania kell az OMV-hez hasonló méretűvé növekvő Mol regionális konkurenciájától.
KONCENTRÁCIÓ. Mindenesetre tény, hogy a magyar-szlovák együttműködés komoly erőkoncentrációt jelent a stratégiailag igen fontos finomítói üzletágban, amelyben ráadásul térségünkben túlkínálat alakult ki. A Slovnaft egyébként túl van a pozsonyi finomító modernizálásán – e munkálatok 500 millió dollárt emésztettek föl -, míg az OMV számára még hátravan ez a ráfordítás. A kiskereskedelemben előnyben van még a schwechati társaság, mivel jelenleg 1080 zöld-kék színű OMV benzinkút áll szemben a két társaság alig valamivel több mint 800 töltőállomásával – mutatnak rá az OMV-nél. Ausztriát kivéve az összevetésből, mindjárt mások azonban az arányok: az OMV 522 kutat üzemeltet a térségben. Vagyis a direkt versenyben több eladási pontot mondhat magáénak a magyar-szlovák kettős, bár az is igaz, hogy ezek több márkanév alatt futnak, ami növeli a marketingköltségeket.
Még Pál László Mol-elnöksége alatt volt szó rövid ideig arról, hogy a magyar társaság presztízsprojektként Ausztriában is megnyit néhány töltőállomást – elsősorban a Nickelsdorf-Bécs autópálya-szakaszt emlegették -, de a rendkívül telített ausztriai benzin-kiskereskedelmi piacon ez túl sokba került volna. Az OMV a maga 558 belföldi kútjával tavaly 14 százalékos piaci részesedést tudott kiszakítani magának, s ezért a Molnál – amely 390 magyar kútjával a hazai piacon 40 százalék fölötti részesedéssel el van kényeztetve – jelenleg teljességgel kizártnak tartják, hogy Ausztriában kutakat építsenek.
KÖZÖS TERV. A Mol pozsonyi bevásárlása mindenestre nem törte le az OMV-t, nem mond le a régiós terjeszkedésről. A vállalat vezetése úgy értékeli, hogy a horvátországi politikai változások nyomán javulnak az esélyek az INA átvételére. Érdekesség, hogy Bécsben a Mollal közösen szeretnék ezt az akciót végrehajtani. “A magyarok tudják, hogy lenne értelme a szövetségnek” – véli Schenz, aki az előző évek cáfolataival ellentétben immár elismeri: érdekelt a horvát olajtársaság privatizációjában. Az INA-üzletet nem közös vállalatként, vagy szövetségként, hanem a társaságok fúziójaként képzelik el az OMV-nél. Mégpedig 4:3:2 arányú OMV/Mol/INA részesedéssel – hallani jól értesült osztrák befektetői körökben, s e híresztelést az OMV-vezér sem cáfolja (lásd külön írásunkat).
Az OMV-csoport évi mintegy 80 milliárd schillinges forgalmával, lassan apadó számú, ám még mindig csaknem 6 ezernyi alkalmazottjával Ausztria legnagyobb tőzsdén is jegyzett vállalata, és egyike a térség vezető energiakonszernjeinek, amely kulcsterületén, a gáz- és olajgazdaságon kívül a műanyag- és a műtrágyagyártásban is érdekelt. Az egykor száz százalékig állami tulajdonú vállalat túl van a privatizálás első szakaszán, s bár a további lépések nem egyértelműek, mégis számíthat arra, hogy nem marad ki az új néppárti-szabadságpárti kormány erőltetett üteműre tervezett magánosítási tervéből. A vállalat részvényeinek 35 százaléka az állami tulajdonost képviselő vagyonkezelő holding, az ÖIAG tulajdona. A legnagyobb “idegen” részvényes Abu Dhabi – az Ipic 19,6 százalékos pakettje révén. A további privatizációs tervek Richard Schenz értékelése szerint legfeljebb két év múlva esedékesek. Egyelőre vita alakult ki arról, vajon szabad-e az államnak a 35 százalékos részarány alá menni.
Ha a privatizáció, illetve a pozsonyi kudarc tényleg nem is okoz fejfájást, azért az OMV-nek is van mitől tartania. Elsősorban a belföldi gázpiac vészesen közeledő liberalizációja az, ami az import és a területi szolgáltatók ellátása terén mindmáig megőrzött monopolhelyzetet veszélyezteti. Az energialiberalizáció időpontját az új kormány előbbre hozta, s ezen belül a nagyfogyasztók – évi 25 millió köbméteren felül – immár az idén októbertől szabadon választhatják meg, mely szolgáltatótól vásárolnak.
A teljes piacnyitást 2002 októberétől tervezik: az OMV pontos felkészülési terve azonban még papíron sem létezik, legalábbis annak ismertetését hónapról hónapra halasztják. (A Mol ezzel szemben a gázpiaci liberalizáció éllovasának szerepét igyekszik betölteni – Figyelő, 2000/18. szám). A bennfentesek szerint ez a mulasztás elegendő ok a Schenz-éra lezárásához. Van is már kijelölt utód: a korábban a cégtől a politikába – pénzügyminisztériumi államtitkári posztra – távozott Wolfgang Ruttenstorfer még a választások előtt kivált a kormányból és visszatért az OMV-hez vezérigazgató-helyettesként.
MEGLEPETÉS. Egy sajtónyilatkozatban a “trónörökös” maga is kellemetlen meglepetésnek nevezte, hogy az OMV egyelőre nemigen rendelkezik stratégiával a gázpiaci nyitásra. A szakember komoly reményeket fűz az olajfinomító gazdaságosságának növeléséhez, az eddig nem sok sikerrel járó – ám szavai szerint most jó eséllyel kecsegtető – külföldi olajforrás-kereséshez és kitermeléshez. Ez utóbbival kapcsolatban Ruttenstorfer hangsúlyozza: tavaly 28 százalékkal sikerült leszorítani a kitermelési költségeket, miközben a felszínre hozott mennyiség 18 százalékkal, a raktárkészlet pedig 13 százalékkal nőtt. Az eredetileg 2005-re kitűzött célt, a napi 100 ezer barreles kitermelést már 2002-re eléri a vállalat – mindez enyhíti a gázliberalizáció miatti gondokat.
