A brit távközlési felügyelet londoni irodájáiban egy sor asztal található. Mindegyiken egy-egy felirat olyan nevekkel, mint a Vodafone AirTouch vagy az Orange, valamint egy faxgép, amely a vállalatok másutt tanácskozó csapataival áll összeköttetésben. Napjában néhányszor a faxok életre kelnek és az üzenet azonnal felkerül egy táblára.
E faxokon sokmilliárd dolláros vételi ajánlatok szerepelnek: minden idők legnagyobb tétekkel játszott árverésén a brit kormány öt, harmadikgenerációs mobiltelefon-szolgáltatói engedélyt árul. A csúcstechnológiát képviselő, úgynevezett 3G rendszerek lehetővé teszik használóik számára, hogy telefonjaikkal kívánságaiknak megfelelő szállodákat, éttermeket keressenek, vagy éppen “drótmentesen” intézzék napi banki ügyeiket. Szakértők szerint napjaink készülékeit már a közeli jövőben felváltják a magas felbontású színes képernyővel, a mai telefonokét messze felülmúló hangminőséggel és a nyomógombokat felváltó hangfelismerő programmal rendelkező eszközök.
KIHAGYHATATLAN. Ebből a versenyfutásból egyetlen ambiciózus, európai mobilpiaci álmokat dédelgető vállalat sem maradhat ki – a brit árverésen a spanyol Telefónicától az amerikai MCI WorldCom nevű cégig mindenki részt vesz, aki számít. Nem beszélve arról, hogy a már meglévő négy engedély birtokosai – a Vodafone, a British Telecommunications (BT), a Deutsche Telekom (DT) tulajdonában lévő One-2-One és az Orange – sem engedhetik meg maguknak a távolmaradást, anélkül hogy ne kockáztatnák: a fejlettebb technológiát meghonosító szolgáltatók előbb-utóbb kiszorítják őket.
A brit árverés talán még csak az őrület kezdete – a szigetországi aukció leütési árai könnyen irányadóvá válhatnak a kontinensen is. Az árak pedig egyre csillagászatibbak. Több mint egy hónap és száz forduló után az öt – A, B, C, D és E betűkkel jelölt – engedélyre beérkezett legmagasabb ajánlatok összértéke már meghaladja a 20 milliárd dollárt. Nem várt pénzeső a londoni kincstár, és ígéretes modell más kormányok számára.
Hogy ez rengeteg pénz? Így igaz, de a mobiltelefonon lebonyolított internetes kereskedelem, az úgynevezett m-biznisz európai volumene a tavalyi 320 millióról 2003-ra 20 milliárd dollárra bővül – állítja a csúcstechnológiai szektorban otthonos angol Durlacher bank egy tanulmánya. “A szélessávú kommunikáció némafilmes szakaszában járunk” – vélekedik John F. Gregg, az NTL pénzügyi igazgatója. “Hatalmas lehetőségek rejlenek a vezetékes és a drótnélküli hálózati alkalmazásokban egyaránt” – teszi hozzá. A brit-amerikai kábelszolgáltató és 25 százalékos résztulajdonosa, a France Télécom több mint 4 milliárd dollárt ajánlott az egyik engedélyért.
Velük szemben kár is lenne azzal érvelni, hogy ennyit talán nem is ér meg az egész. Egyszerűen a busásan megtérült korábbi generációs mobilszolgáltatói engedélyekre hivatkoznak. “Az az igazság, hogy eddig bármennyit is fizetett valaki egy engedélyért, biztosan jól járt” – emlékeztet Michel Bon, a France Télécom vezérigazgatója. Az egyik leghevesebb csata a BT és ősellensége, a Vodafone között dúl, ennek keretében a már működő szolgáltatók számára legvonzóbb, B engedély árát már megközelítőleg 4,5 milliárd dollárra tornászták fel. Mindkét vállalat úgy érzi, hírneve és piaci pozíciója forog kockán, amennyiben nem szerzi meg a felkínált torta legjobb szeletét.
A beérkezett gigantikus árajánlatok már így is többszörösen felülmúlják a szakértők által előzetesen valószínűsített értékeket. Így nem csoda, ha a licitháborút kívülről figyelő elemzőket, befektetőket és ágazati vezetőket kezdik nyugtalanítani a fejlemények. Ők még emlékeznek arra, hogyan ment csődbe jó néhány cég a kilencvenes évek közepén azért, mert túl sokat fizettek az amerikai mobilszolgáltatási koncessziókért. Amiatt is aggódnak, hogy a nyertesek olyan nagy árat fizetnek majd az engedélyekért, ami visszavetheti a szolgáltatáshoz ténylegesen kapcsolódó beruházásokat. Mások szerint a költségek olyan hatalmasak és a piac még annyira kipróbálatlan, hogy a 3G rendszerek soha nem fognak kiépülni. “Óriási K+F-igényről és tárgyi beruházásokról van szó – szögezi le Serge Tchuruk, a távközlési készülékeket gyártó francia Alcatel elnök-vezérigazgatója -, kérdés, miként térülhet ez meg üzletileg.” És valóban: jelezve, hogy a licitálókkal elszaladt a ló, a finn Sonera-csoport április 4-én kiszállt a versenyből.
LASSÚ MEGTÉRÜLÉS. Az engedély megszerzése ráadásul messze nem az utolsó akadály a hosszú versenyben. Az átjátszótornyok és a jelfeldolgozó állomások felállításával járó új rendszer országos kiépítése további 6-10 milliárd dollárt igényel, legalábbis John Hughes, a Lucent Technologies mobilkommunikációs részlegének elnöke szerint. És ugyanerre lehet számítani az európai piacok mindegyikén. A valamikor még az idén maximum hat engedélyt árverésre bocsátó Németországban mindez még költségesebb is lehet – a potenciális felhasználói tábor a brit 58 millióval szemben itt 80 millió embert jelent. Egy Vodafone nagyságrendű vállalat így akár 100 milliárd dollárt is elkölthet Európában.
Ez pedig csak azt jelentheti, hogy a már most is rendkívül tőkeéhes távközlési vállalatok étvágya csak nőni fog. Valószínűnek tűnik, hogy az európai és más befektetőket hamarosan több tízmilliárd dollárnyi, magas hozamot ígérő távközlési kibocsátással igyekeznek majd megnyerni.
Bár a távközlési guruk által megálmodott szép új világban szinte minden ember telefonján keresztül éli életét, a 3G rendszerek megtérülése elhúzódhat. Az olyan vállalatok mint az Ericsson vagy a Nokia már előrukkoltak a jövőt idéző, vezeték nélküli internethozzáférést lehetővé tevő WAP telefonjaikkal, és már némi tényleges szolgáltatást is nyújtanak ehhez kapcsolódóan – a készülékek egyelőre mégsem igazán kelendőek. Korántsem világos, hogy milyen szolgáltatások válhatnak be a mobil világhálón és ez mennyit hozhat a távközlési vállalatok konyhájára. Ahogy egy spanyol telefontársaság egyik vezetője fogalmazott: “Fogalmunk sincs, hogy mit számítunk majd fel ezekért a szolgáltatásokért.”
ÚJ ELLENFELEK. Egyelőre még az sem világos, ki marad talpon a licitháborúban. A meglévő négy, másodikgenerációs nagy-britanniai szolgáltatóból egyre, vagy akár többre is súlyos csapást mérhetnek az elszánt, vastag pénztárcájú új ellenfelek. Az NTL és a France Télécom mellett közéjük tartozik a Telefónica és az MCI WorldCom. Az engedélyt egy Nagy-Britanniában vezeték nélküli szolgáltatást jelenleg nem végző vállalat vagy csoport számára tartják fenn.
Ezek a cégek még mindig versenyben vannak, bár öt konzorcium – így többek között egy, az amerikai Global Crossinghoz kötődő ajánlattevő; a japán Nomura Securities magánrészvényekkel foglalkozó részlege; és a Rupert Murdoch sajtómágnáshoz kötődő ausztrál OneTel – április elején visszalépett. Ilyen árak mellett az új szolgáltatóknak nem lesz könnyű hasznot termelnie. A 3G rendszerekre való átállás sokkal kisebb beruházási terhet ró a kész ügynöki hálózattal, ügyfelekkel és átjátszó tornyokkal rendelkező, már működő szolgáltatókra, mint a semmiből induló új vállalatokra.
De az sem kizárt, hogy a győzteseknek még több riválissal kell majd felvenniük a versenyt, mint amennyire most számítanak. A Virgin Groupnak a Sonerán keresztül licitáló vezetője, Richard Branson egy már meglévő szolgáltatótól tervez időt vásárolni, hogy egy “virtuális hálózatot” építsen ki. Branson nemrégiben jelent meg a szigetországi piacon, amikor hasonló, másodikgenerációs mobilszolgáltatói megállapodást kötött a One-2-One-nal. Okos húzás volt: bár a 3G igencsak vonzónak tűnik, a versenyzők számára nemcsak a költségek hatalmasak, de a kockázat is.
STEPHEN BAKER, PÁRIZS
JACK EWING, FRANKFURT
Š BUSINESS WEEK
