Napjaink újsütetű vállalkozói hajlamosak azt hinni, hogy velük kezdődött a kapitalizmus, holott már az 1867-es kiegyezést követő “boldog békeidőkben” született és teljesedett ki a polgárosodással együtt a tőkés fejlődés, amelyet még Trianon gyászos következményei sem tudtak semmivé tenni. A csaknem ötven évig tartó szocializmus azonban jóval radikálisabb változásokat okozott: megszüntette a magántulajdont és gyakorlatilag felszámolta a nemzeti burzsoáziát. Emiatt (is) a feledés homályába merültek mindazoknak a nevei, akik a magyar tőkés gazdaság létrehozásának úttörői és meghatározó személyiségei voltak.
POLITIKUS, MECÉNÁS. Ezért is érdemel figyelmet Az Andrássy úttól a Park Avenue-ig című könyv, amely Chorin Ferenc viszontagságos és ellentmondásos életútját vázolja fel, lánya elfogultságtól sem mentes, részletes bevezetőjével és számos érdekes dokumentum ismertetésével. Az 1981-es kiadású Életrajzi lexikonban a következőket olvashatjuk Chorin Ferencről: “A magyar iparmágnások egyik leghírhedtebb képviselője, aki mindvégig támogatta a Horthy-rendszert, védelmezte a finánctőke osztályérdekeit. 1944-ben vagyonát átadta (!) a németeknek, a Gestapo segítségével külföldre távozott.” A valódi történet persze másképpen fest.
Mindenekelőtt az apáról, idősebb Chorin Ferencről (1842-1925) kell szólni, aki a magyar gyáripar egyik vezető egyéniségeként 1902-ben Hatvany-Deutsch Sándorral együtt megalapította a Gyáriparosok Országos Szövetségét (GYOSZ), amelynek első elnökévé választották. Emellett komoly érdekeltségeket szerzett a Salgótarjáni Kőszénbányában, a Hazai Bankban és számos más vállalkozásban. Tevékeny szereplője volt kora politikai életének is, liberális-szabadelvű pártok színeiben képviselővé is választották. Munkásságának méltó folytatója az 1879-ben született ifjabb Chorin, széles körű üzleti tevékenységének fő bázisát szintén a Salgó, a GYOSZ és a gyárvállalatok egész sora képezte. Sokat tett Trianon után az ország iparának stabilizálásáért. Szoros üzleti és rokoni kapcsolatok fűzték Chorinékat a befolyásos Weiss és Kornfeld családokhoz. (Ferenc Weiss Manfréd lányát vette feleségül.) Gazdasági – és politikai – súlyukat jól jellemzi egy angol diplomata jelentése: Weiss Jenő, Kornfeld Móric és Chorin Ferenc voltak a magyarországi ipari és pénzügyi körök vezetői. Tanácsaikat gyakran kikérték a legfelsőbb kormányzati körökben, jól ismerték őket külföldön, és mint megvesztegethetetlen hírű mágnások, jó hírnévvel rendelkeztek.
Ezért sem meglepő, hogy a rendszer töretlen hívét a kormányzó 1928-ban a felsőház tagjává nevezte ki. Chorin pedig minden befolyását latba vetette az angolszász orientáció mellett, és kiállt a fenyegető náci veszéllyel szemben. Hamar felismerte a sajtó jelentőségét is. Másokkal együtt az ő pénzügyi segítsége hívta életre 1938-ban a Magyar Nemzetet, de a GYOSZ révén pénzelte a Világ című napilapot, és – apja példáját követve – a Nyugatot. A mai médiabotrányok tükrében különösen érdekes a kormányhoz intézett 1940-es beadványa a náciellenes sajtó állami támogatásának szükségességéről.
Befolyásának kulcsa abban rejlik, hogy a köztiszteletben álló aradi rabbi unokáját befogadták az arisztokrata politikai elit szigorúan zárt körébe. Így például szoros kapcsolatban állt Bethlen Istvánnal, Horthy Jenővel, a kormányzó testvérével, valamint neves katolikus egyházi személyiségekkel. (Mindehhez az is kellett, hogy 1919-ben elhagyja ősei hitét és felvegye a római katolikus vallást.)
A NAGY “ÜZLET”. Ez a kivételezett helyzete magyarázhatja, miért gondolta, hogy őt és családját nem érheti bántódás. De tévedett. Máig sem tisztázott, hogy Kurt Becher SS Obersturmbannführer, Himmler bizalmasa miért kötötte meg azt az ügyletet, hogy a Weiss Manfréd-birodalom – és vagyon – megszerzése fejében gondoskodott a család negyvenegy tagjának semleges ország(ok)ba szállításáról. Emögött a Göring és Himmler közötti ellentétek is meghúzódhattak. A nagy port felvert aktusról Edennek írt levelében Churchill így vélekedett: “Meglehetősen kétes üzletnek tűnik az egész. Ezek a boldogtalan családok vagyonuk kilenctized részéért megvásárolták az életüket.” (Tegyük hozzá: erre néhány százezer vagyontalannak nem volt módja.) Chorin Ferenc 1964-ben bekövetkezett haláláig az Egyesült Államokban élt. Szerencséjére ott is volt még neki és családjának mit a tejbe aprítania. Sőt, a sors furcsa fintoraként rendszeres apanázsban részesítette a portugáliai Escorilban élő Horthy Miklóst.
Végezetül: ez a hasznos és érdekes kis könyv olyan kordokumentum, amely bepillantást enged múltunk egy eseménydús, de alig ismert fejezetébe. Csak remélhetjük, hogy a tudomány művelői törlesztik adósságukat, és mihamarabb reális képet kapunk a hazai kapitalizmus kezdetéről és főszereplőiről. –
