Tegyük fel, hogy egy 1960-ban született magyar férfi 1998 óta minden évben az úgynevezett tb-plafon fölötti jövedelemmel rendelkezik (a plafon fölötti rész nem képez saját jogú öregségi nyugdíjjárulék-alapot), s az idén havi bére bruttó 200 ezer forint, ami megközelítőleg nettó 120 ezer forintot jelent. Ha hosszú távon számíthat erre a bérre, akkor 2022-ben, azaz 62 éves korában mintegy 40 év szolgálati idő mellett – jelenértéken megadva – körülbelül 75 ezer forint lesz a nyugdíja, amennyiben csak a társadalombiztosítástól kap nyugdíjellátást. Ha átlépett a vegyes rendszerbe, akkor a tb-től 55 ezer forint nyugdíjra számíthat, s ezt – ismertette számításait Bartha Róbert, az ABN Amro biztosító társaságának pénzügyi elemzője – 20-25 ezer forinttal egészíti ki a magán-nyugdíjpénztártól kapott összeg, az elért hozamoktól függően. Mindkét esetben korábbi nettó jövedelmének mintegy kétharmadát kapja meg a példabeli munkavállaló. Magasabb fizetés esetén az arány romlik, alacsonyabb fizetés mellett pedig a nyugdíj összege csökken. –
- 22:25 „Valószínűleg nem marad így, de azért most jól néz ki” – meglepetéscsapat vezeti a Bundesligát
- 21:43 Tiszás példával reagált Széles Diána a közpénzből finanszírozott kampányt emlegető Molnár Áronnak
- 21:14 Legyőzte a címvédő ETO-t, meglógott az élen a Felcsút az NB I-ben
- 21:05 Nem altatják el a kifutójába bemászó férfit megölő tigrist
- 20:57 Kigyulladt egy családi ház Szentendrén, egy ember meghalt a tűzben
- 20:47 Innen lehet tudni, hogy megérett a sütőtök
- 20:45 Újra Dömsödi Gábort válaszották a pásztóiak
- 20:28 Magyar Péter reagált: A Fradi Kubatov Gábor előtt is létezett és utána is fog
- 20:25 Molnár Áronék filmje Méliès d’Or díjat nyert
- 20:07 Magyar Péter: Fürcht Pál a Fidesz megrendelésére próbált ellehetetleníteni
- 20:00 Offline lázadók - nokiával a képernyőidő ellen
- 19:42 Időjárás: jövő héten már újra lehetnek hajnali fagyok
- 19:22 Kiütötte a City a Szoboszlai nélküli Liverpoolt
- 19:10 Elfogták a Donald Tusk ellen tervezett merénylet gyanúsítottját
- 19:02 Szárazság után: eddig kell locsolni a kertet ősszel
- 11:14 Magyar Péter: A bukott hatalom emberei kiabálnak
- 16:57 3,2 milliárdból csináltak Győrben MCC-központot Orbánék, amely most visszakerült az államhoz és műemlékvédelmet kaphat
- 10:56 Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
- 19:22 Kiütötte a City a Szoboszlai nélküli Liverpoolt
- 18:58 Kifli-vezér: Évek óta nem változik a top öt termékünk
- 21:05 Nem altatják el a kifutójába bemászó férfit megölő tigrist
- 13:49 Volodimir Zelenszkij konkrét deeszkalációs alkut ajánlott Putyinnak
- 20:45 Újra Dömsödi Gábort válaszották a pásztóiak
- 18:48 Újabb fegyveres csapás érte a rijádi repteret
- 20:28 Magyar Péter reagált: A Fradi Kubatov Gábor előtt is létezett és utána is fog
