Gazdaság

INTERENETEZŐK – Túl a tévén

Többnapos ünnepek idején a televíziók egymással versengve próbálják a képernyő elé ragasztani a nézőket. Nézettségi mutatóikat mostanában nem csupán a kíméletlen konkurenciaharc, hanem az új “veszedelem”, az internet is rombolhatja. A Wall Street Journalban nemrégiben közzétett felmérés szerint a korábbinál kevesebbet tévézők 21 százaléka a számítógépezést és az internetezést jelölte meg okként. Ugyanakkor az is kiderült, hogy jóval többen, mintegy 68 százaléknyian a túl sok reklám miatt fordultak el a televíziózástól. A megkérdezettek 52 százaléka az érdekes műsorok hiányára is panaszkodott és 56 százalék volt azoknak az aránya, akik a munkájuk miatt is kevesebbet ülnek a képernyő előtt.

Egy, az amerikai MTV számára készített tanulmány hasonló eredményre jutott. Figyelemre méltó, hogy a megkérdezetteknek csak 5,3 százaléka magyarázta a szörfözéssel “renyhébb” érdeklődését a tévéműsorok iránt.

A világon egyébként már több mint 300 millióan használják rendszeresen az internetet a kanadai Angus Reid társadalom- és közvélemény-kutató intézet szerint. Ez 7,5-szerese a négy évvel ezelőtti számnak. A legújabb adatok egy 34 országban több mint 28 ezer lakossal végzett reprezentatív felmérésből származnak. Az Angus Reid szakértőinek becslése szerint egy éven belül további 150 millió internet-felhasználóra lehet számítani. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik