Végigjátszottak már a nagyvilág politikai maidárjósai a Vlagyimir Putyin elnökké választása óta eltelt két és fél hétben minden változatot arra vonatkozóan, hogy az új elnök vajon az általuk elképzelt demokrácia vagy az általuk elképzelt diktatúra felé vezeti-e az országot. A vizsgálódás eredményét a Financial Times cikke találóan foglalja össze: “Utazás az ismeretlenbe”.
POLITIKA KONTRA GAZDASÁG. A találgatások és kombinációk az utolsó tíz napban a “tiszta” politikától egyre inkább a gazdaságpolitika felé fordultak, ám ott szembe kellett nézniük azzal, hogy tényszerűen nem könnyű meghatározni Oroszország valós gazdasági helyzetét. Annyi bizonyos, hogy gazdasági teljesítménye jelenleg a Törökországéval azonos – ami jelzi a Putyin-csapat előtt tornyosuló gazdasági feladat méreteit.
Abban viszont általános az egyetértés, hogy az 1998-as pénzügyi katasztrófa utáni brutális rubel-leértékelés és a magas olajár mozgásba lendítette az orosz gazdaságot, s a káosz peremén megfigyelhetők a stabilizálódás jelei. Az infláció, amely a két évvel ezelőtti összeomlás előtt évi 900 százalék körüli volt, most már csak 25 százalék és a kereskedelmi mérleg tavaly 35 milliárd dolláros többlettel zárt.
A szakadékból való kiemelkedésnek elméletben némileg megjavultak a lehetőségei. Az igazán meglepő az, hogy a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal, a “KGB-utódok diktatúrája” miatt érzett intellektuális aggodalmaskodás ellenére valójában támogatja az “erős állam” megszervezésére irányuló törekvéseket. Első lépésként azt ajánlja Putyinnak, hogy intézzen frontális támadást az úgynevezett “oligarchák” ellen.
Az egyik legbefolyásosabb amerikai politológiai agytröszt, a Council on Foreign Relations (Külkapcsolatok Tanácsa) létrehozott egy orosz munkacsoportot, amelynek igazgatója, Lee Wolosky a Foreign Affairs című folyóirat hasábjain megállapítja: az oligarchák jelenleg uralkodnak az orosz gazdaságon, s tevékenységük nem egyéb “a szabad vállalkozás palástjába burkolt rablásnál”. A tanulmány nem kevesebbet javasol, mint az orosz gazdasági mellény teljes újragombolását. Felszólítja Washingtont és a Nyugatot, hogy szorítsa “pária státusba” az oligarchákat, szakítson meg velük minden pénzügyi kapcsolatot, személyüket illetően pedig rendeljen el beutazási vízumtilalmat. Gazdasági intézkedésként – “tekintettel a rendkívüli körülményekre” – azt javasolja Putyin rezsimjének, hogy hajtsa végre az oligarchák érdekeltségeinek újraállamosítását, majd azt követően ismételje meg – ezúttal korrekt módon – a privatizálási folyamatot.
Ez a globalizálódó kapitalizmus főhadiszállásáról érkező javaslat nemcsak elvileg tekinthető példátlan lépésnek. Gyakorlatilag is, hiszen arra szólítja fel Putyint, hogy indítson általános gazdasági háborút az orosz gazdaság legfontosabb ágazatai (például az olajipar) feletti állami tulajdon visszaállításáért – egy későbbi privatizáció reményében.
A jelek szerint a nemzetközi tőke tisztában van azzal, hogy ehhez centralizált és erős állam kell, s úgy tűnik, kész vállalni egy ilyen állam megszervezésének orosz viszonyok között enyhén szólva megjósolhatatlan kockázatait.
Ennek jegyében került sor az Oroszországban működő külföldi befektetők tanácsadó bizottságának (angol rövidítése: FIAC) létrehozására. A szervezet tanácskozásán – közvetlenül az elnökválasztás előtt – maga Putyin is részt vett, s felajánlotta együttműködését. Ezt követően Karl Johansson, a FIAC koordinátora, az Ernst & Young orosz regionális irodájának vezetője kijelentette: a befektetők “üdvözlik az elnöknek azt a szándékát, hogy újracentralizálja a hatalmat és megerősítse az államot”.
VISSZAÁLLAMOSÍTÁSI INTÉZET. A nyugati elvárásra Putyin elsősorban egy új agytröszt, a stratégiai fejlesztés központjának létrehozásával válaszolt. Az intézmény vezetője German Gref 36 esztendős szentpétervári ügyvéd, akit elsősorban német gazdasági körökhöz fűznek szoros kapcsolatok, s aki annak idején együtt dolgozott Putyinnal a pétervári adminisztrációban. Feltehetően neki kellene kidolgoznia az “újraállamosítás plusz újraprivatizálás” kockázatoktól (és talán erőszaktól) sem mentes végrehajtását. A Gref-féle központ háttértámogatójaként létrejött az úgynevezett “2015 klub” a Ward Howell fejvadász cég oroszországi igazgatója, Szergej Vorobjov vezetésével. Ez voltaképpen az oligarchák gazdasági és politikai befolyásával szembeszálló menedzserek tömörülése.
A humanitárius retorika egyelőre az orosz csapatok csecsenföldi brutalitásairól szól. Ám a valóságban a csapatok már egy másfajta küzdelemre készülnek, s abban a globalizáló nemzetközi tőke osztagai Putyin és az ő “erős államának” támogatására sorakoznak fel.
