Gazdaság

GALÉRIA A GALÉRIÁBAN – Csak komoly vevőknek

A banki szektorban nem ismeretlen a kiemelt ügyfeleknek fenntartott exkluzív tárgyalóterem léte és fogalma, ámde ritkán fordul elő, hogy egy galérián belül is található egy ilyen helyiség.

Kieselbach Tamás kizárólag a komoly vásárlási szándékkal, előzetes időpont-egyeztetés alapján érkező vendégek előtt nyitja meg a galériájában újonnan kialakított szoba ajtaját. Az általa kisgalériának nevezett, mintegy 50 négyzetméteres terem, a kiemelkedően értékes, illetve kifejezetten a bejelentkezett gyűjtő, vásárló számára felhajtott festmények bemutatására szolgál. A galéria egyéb termeiben zajló jövés-menéstől elzárt bemutatóterem intim légköre zavartalan tárgyalást tesz lehetővé, sőt a szomszédos könyvtárban alkalom nyílik az odavágó forrásanyagok, katalógusok megszemlélésére is.

A privát galéria megnyitása egyébként egy kisebb átalakulási folyamat része a Kieselbach aukciósház életében: többek között tavaly kezdődött meg az árverésre begyűjtött anyagok fokozottabb minőségi megszűrése, csökkent az évi aukciók száma, s lezajlott az első internetes árverés; ez utóbbinak – a sikeren felbuzdulva – rendszeres folytatása várható. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik