Gazdaság

CLUB ESPANA – Kereszttulajdon

Az Utazás 2000 kiállítás és vásár mellékzöngéjeként számos utazási iroda tiltakozott az ellen, hogy a Club Espana úgy árulta a HTC Utazásszervező Kft. útjait, hogy előzőleg – március 13-án – töröltette bejegyzését a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamaránál (BKIK), így jogellenesen folytatott utazásközvetítést. Harci Tibor, a HTC ügyvezető igazgatója ezt elismerte, s elmondása szerint minden kapcsolatot megszakítottak a jogilag nem is létező Club Espana utazási irodával. (Ha utazási irodaként nem is, cégként még létezik a társaság.) Harci Tibor ugyanakkor túlzottnak ítélte a botránykeltést, szerinte az eredményeiket irigylő konkurencia inkorrekt módon használta fel az esetet a HTC és a vele névhasználati szerződésben lévő Jorgos Travel és Tan-Túra utazási irodák lejáratására.

A Club Espana, amellyel a HTC szintén névhasználati szerződést kötött, azért szüntette meg utazásközvetítő tevékenységét, mert csaknem 40 millió forintnyi összeggel tartozik spanyol partnerének. Utóbbi jogi úton igyekszik érvényt szerezni követelésének.

A BKIK-nál közben folyamatban van egy Club Espana 2000 nevű társaság bejegyzése, melynek ugyan jogilag semmi köze a Club Espana céghez, öt tulajdonosa közül azonban hárman a (2000 nélküli) Club Espanának és a HTC Kft.-nek is tagjai. Sőt egyikük – Havas Tamás – Harci Tibor mellett, a HTC másik ügyvezető igazgatója. A HTC és a Malév között a minap megkötött charter szerződést Havas Tamás látta el kézjegyével. A HTC kínálja a hazai piacon pillanatnyilag a legtöbb charterprogramot. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik