Gazdaság

GM-FIAT-SZÖVETSÉG – Kontinensközi rangadó

Kölcsönös tulajdonszerzéssel megpecsételt szövetségre lépett egymással a világ első és hetedik autógyártója, az amerikai General Motors (GM) és az olasz Fiat. A GM 2,4 milliárd dollár értékű saját részvény fejében 20 százalékos érdekeltséghez jut a Fiat-csoporthoz tartozó Fiat Auto cégben, s ezzel a legnagyobb részvényessé válik, míg az olasz fél 5,1 százalékos tulajdonrészt kap a detroiti óriáscégben.

A két vállalat között korábban nem volt együttműködés, a mostani szövetség eredményeként viszont öt esztendőn belül évi 2 milliárd dolláros költségmegtakarítás keletkezhet a beszerzések egységesítéséből, valamint a motorfejlesztés- és gyártás összevonásából, amire külön vegyes vállalatokat hoznak létre. Közös alvázak gyártását – ami a legnagyobb megtakarítást hozhatná – a partnerek egyelőre nem tervezik. A szövetség a Fiat személy- és teherautóin túl a Lancia és az Alfa Romeo márkákra is kiterjed, a Ferrarira és a Maseratira azonban nem. A kooperációtól a felek főleg az európai és a dél-amerikai piacon remélnek előnyöket, ahol egyaránt erős, de az árverseny, illetve a piaci kereslet gyengülése miatt valamelyest romló pozíciókkal rendelkeznek. Emellett a GM a Fiat révén fokozhatja jelenlétét Ázsiában is, ahol egyébként az amerikaiak az utóbbi egy évben megvásárolták az Isuzu Motors 40, a Subarut gyártó Fuji Heavy Industries 20, és a Suzuki Motor 10 százalékát.

A szerződés egyik pontja szerint a Fiat tíz éven belül “tisztességes piaci értéken” eladhatja a GM-nek a Fiat Auto további 80 százalékát is, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a torinói központú csoport – ha úgy látja célszerűnek – teljes egészében kivonulhat a tavalyi 47 milliárd dollárnyi árbevételének felét biztosító, ám jelenleg veszteséges autógyártásból. Gianni Agnelli tiszteletbeli elnök mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy nem készülnek erre.

A szövetségkötés hírére a Fiat-részvények árfolyama meredeken zuhanni kezdett a milánói tőzsdén, kereskedésüket fel is kellett függeszteni. A kedvezőtlen reakció azzal magyarázható, hogy a befektetők korábban egy nagyobb ügylet reményében alaposan fölsrófolták az árfolyamot. A várakozás arról szólt, hogy a Fiat Auto teljes egészében új tulajdonoshoz kerül, mégpedig vagy a GM-hez, vagy a DaimlerChryslerhez. A német-amerikai konszern valóban tett olyan ajánlatot, hogy készpénzért és részvényért 100 százalékban fölvásárolná a céget, ám az Agnelli-család ebbe nem egyezett bele. Olasz és német lapok úgy tudják, hogy a DaimlerChrysler továbbra is szeretné megkaparintani a Fiatot, ám erre egy ideig nincs esélye, mivel az olaszok kötelezték magukat, hogy a 80 százalékos tulajdonrészt egy évig nem adják el harmadik félnek. Elemzők most arra számítanak, hogy a DaimlerChrysler egy körülbelül 30 százalékos Mitsubishi-érdekeltség megszerzésével fogja kárpótolni magát. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik